Újság >> Szerepjáték

(ellenőrizte: Foltimoki)

War to the end.
Megosztás: f

War to the end.

A történet folytatása:
Miután elég sokan álltak az ártatlan növényevők védelmébe, a szövetségesek úgy döntöttek hogy mindennel leszámolnak. Ezért mindent bevetettek hogy a nagy tervüket meg valósítsák. Már nem csak azt akarták, hogy a prédájaik újra féljenek tőlük, hanem úgy mond világuralmat akartak, S így akik nem hódolnak be nekik, azokat megölik. A terv jó meg minden, csak nem számoltak azzal hogy ezzel elindítanak egy folyamatot ami harchoz vezet. Amit nem vettek számításba az nem más mint Freezing. Ő a béke, és nyugalom őrzője. Fülébe jutott ez a háborús helyzet, ezért néhány emberével üzeneteket küldött a védelmező, és különböző más fajok vezetőinek. Kik nem haboztak, és elindultak hozzá. A szövetségeseknek nagyon nem tetszett, és nem is tudják ki ez a Freezing. Annyi bizonyos hogy meg akarják állítani, és kideríteni ki ez az ember aki ilyet mert tenni. Van egy nagy falka, (Weido) akik szintén elindultak (Ausztráliába) Kik eléggé messzebb vannak.  Auszrtáliától kicsit északabbra, viszont még nincs az a nagyon hideg. (Weisz) Erdő. Ahol jelenleg tartózkodnak, viszont a szövetségesek tudják ezt. Ezért egy csapat farkast küldenek oda, hogy végezzenek velük. Ám tervük balul sül el, vissza verik a támadást, de közben menekülniük kell, nehogy rájuk találjanak. Egy másik falka is ugyanígy tesz. (Winner) Akik Weisz erdőtől nyugatabbra vannak. (Serial) erdő. Rájuk is vadásznak, és egy csapatot oda is küldenek. Mivel kevesen vannak azt hiszik könnyen tudnak győzni, ám őket is alá becsülik. Igaz ott tudtak sebülteket okozni. Csak nem olyan komolyakat. Így ők is menekülésbe fogtak, nehogy őket is utolérjék. Igaz kicsit lassabban haladtak. De mások is útnak eredtek. Sokan egyedüliként próbálnak neki vágni. A White crystal is meg kapta az üzenetet, kik elég sokáig tanakodtak. Míg végül ők is útnak eredtek. Ők még nem kaptak támadást, ugyanis a szövetségesek nem mernek senkit sem oda küldeni. Mert a kedvező időjárás, inkább a sarki rókákat segítené, de azért szemmel tartják őket. Ők akik még az (Északi sarkon vannak)


Akik eddig jelentkeztek, és karaktereik:


Lupuz:Hador(Weido gyógyító)Athena(Weido felderítő)Razor(Weido őrző)Csillagpor,Wendigo(Weido alfák)Zina(Winner gyógyító)Jana(White Crystal vadász,sarki róka)Cinksi(vörös hiúz)Wicasa(Szövetséges őrző) 9 karakter
-Swedy:Amira(Weido helyettes)Zorro(Weido vadász)Azazel(Winner helyettes,vörös róka)Daemon(Szövetséges fővezér,fekete párduc)Ghost(Szövetséges helyettes,fehérfejű rétisas)
-Gerka:Sarah(vörös róka)Secret(vörös róka)Karena(Szövetséges kém)Katen(Szövetséges harcos)Casen(Weido segédgyógyító)Feather(menyét)Lucifer(Weido kölyök) 7 karakter
-Alvilági Kandúr:Winter(Winner alfa)Ken(Weido harcos)Tor(vörös róka)Shadow(White Crystal vezér,sarki róka)Leon(bengáli tigris)Apolló(Szövetséges kém)Khay(Winner harcos) Freezing (A béke, és nyugalom őrzője, farkas) Logan(Őr, White Crystal) 9karakter
-Rana:Eclipse,lilith,Aaliyah 3 karakter

( 1386 megtekintés )

Szólj hozzá:

Lulilla 2020. 09. 18. 23:17  
Khaleesi

- Én nem emlékszem arra, hogy láttam volna rókát. Ti egy falkába tartoztok talán? - néztem a farkasnőstényre.

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 18. 22:38  
Leon

- Figyelni mindig kell mostanában mindenre. Sohasem tudni mi mikor jelenik meg. Apropó nem láttatok errefelé egy vörös rókát? Az egyik lábára néha sántít, mert az fáj neki. - Érdeklődtem.

Trixie

Mikor a puma szót meghallottam égnek állt tőle a szőröm.
- Az a puma tette ezt ezzel a farkassal. Volt egy másik is, de azt magával vitte valamiért. Meg volt itt egy róka aki utánuk szaladt, majd a vízbe ugrott utánuk. - Magyaráztam. Mire a másik is megszólalt. Az meg egy sánta rókát keres, nem láttam csak aki segített nekünk ásni. Viszont az nem sántított. - Néztem rá.

Lulilla 2020. 09. 18. 22:32  
Khaleesi

- Igen, biztonságos, de azért nem árt figyelni, mert mintha távolabb egy puma szagát éreztem volna, aki Szövetséges lehet

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 18. 22:06  
Jó éjt Lupuz.

Leon

Gondolkoztam, de semmi. Mikor is megszólalt a tigris. Legalább ő jár olyan helyeken.
- Ez szuper, és arra biztonságos? - Érdeklődtem.

Trixie

Nagyon örültem hogy végre valakik segítenek nekünk. Hálás voltam nekik, igaz alig ismerek itt akárkit.
- Nem is tudom hogyan köszönjem meg nektek mind ezt. - Mosolyogtam el.

Lulilla 2020. 09. 18. 21:45  
Khaleesi

Csak hallgattam a párbeszédet, majd eszembe jutott valami hely, ami talán segíthetne
- Ha jól emlékszem, nemrég láttam a közelben egy helyet, ami alkalmas lehet - mondtam elgondolkodva

Lupuz 2020. 09. 18. 21:44  
Akkor holnap 10-kor majd jövök. Na mostmár tényleg jó éjt!

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 18. 21:41  
Leon

Hallgatva a szuka szavait át tudtam érezni mind ezt.
- Ne aggódj, nem fog meghalni. Egy valamiféle fedezék kellene, ahol eltudjuk látni. Közben a tigris is idejött.
- Helló, fajtársam. - Köszöntem vissza neki.

Trixie

A tigris szavai bíztetóak voltak. Ám nem tudom hogy erre hol találnánk ilyen helyet.
- Hát jó, de találni fogunk? Lassan kifog hűlni teljesen. - Hajtottam le a fejemet. Majd a másik tigrisnek köszöntem.
- Üdv neked is. - Mondtam neki.
Szerintem jó lesz akkor.

Lupuz 2020. 09. 18. 21:39  
Nem tudomm, mondjuk 10-11 jó lenne holnap?

Lulilla 2020. 09. 18. 21:37  
Igen, ő tigris

Lupuz 2020. 09. 18. 21:36  
Na akkor én is megyek, most, hogy közöltem, mikor lesz jó holnap.
Akkor mi mindenkinek jó éjt!
Ja igen, lehet kéne, hogy ne mindenki összevissza jöjjön.

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 18. 21:35  
Luli,Khaleesi tigris? Akkor bocsi hogy farkast írtam. :P
Szerintem énis feltudok jönni, de lehet kellene majd idő pont. C:

Lupuz 2020. 09. 18. 21:34  
Holnap, mivel hétvége, igazából bármikor feltudok jönni.

Lulilla 2020. 09. 18. 21:33  
Khaleesi

Felmértem a helyzetet, a hím farkas sérültnek tűnt. A másik tigris már odament, ezért én is jobban negközelítettem őket, bár elég furának tűnhetett nekik, hogy két tigris is csak úgy idejön.
- Üdv - köszöntem, miközben még biccentettem.

Lupuz 2020. 09. 18. 21:33  
Neked is!

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 18. 21:32  
Jó éjt nektek! C:

1. oldal Következő

 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat