Újság >> Szerepjáték

(ellenőrizte: Reencsíí)

War to the end.
Megosztás: f

War to the end.

Történet: Réges-régen mikor csak is béke volt a bolygón. Nem volt semmiféle háborúskodás az állatok között. Csak is a megszokott harc az életben maradásért. A ragadozók voltak inkább a hódítók, és a növényevők akik bújkáltak ezek elől. Ez volt az élet speciálja, és a táplálék lánc helyes rendje. Vagyis attól a perctől változott meg minden, mikor néhány növényevő szembe fordult az őt levadászó ragadozónak. Itt kezdődtek az igazi gondok, és mikor már minden veszni látszódott sok ragadozó szövetkezet ellenük. Félre tették a sok viszályt és a növényevők ellen támadást indítottak. Igen ám, de ez nem mindenkinek tetszett. Ezért sokan a növényevő állatokat támogatták, és segítették őket mindenben. Ez nem tetszett szövetségeseknek, és mindent elpusztítottak ami útjukba került. Ekkor hívták össze az összes vezetőt, hogy-e helyzetről gyűlést tartsanak, és megoldást találjanak. Az idő kevés, és ha nem cselekednek gyorsan, akkor nagy valószínűséggel a kihalás szélére kerülnek. Rengeteg farkas lázadt fel, és hagyta ott a falkát. De nem csak farkasok, hanem hiénák, oroszlánok. Stb. Akik rosszul vették, hogy a prédájaik meg védték magukat, vagy éppen társaikat. Ezért mindent elkövetnek, hogy a gyűlést meggátolják. Sokan egyedül mennek a nagy útra, vagy éppen csapatostul. Viszont nem bízhatnak senkiben, és semmibe sem. Csak a csapatodra, barátodra, és legfőképpen magadraszámíthatsz! Mint kiderül, más is áll a háttérben. A szövetségesek átakarják venni a világuralmat, és  területeket js akarnak maguknak. Az út rendkívül veszélyes, és hosszú. A cél helye( Ausztrália, szerintem jó, de ha gondoljátok, dönthetünk is.).  Vannak beépültek, akik információkat gyűjtenek. Ezért mindent elkövetnek, hogy megállitsák az oda tartókat, gyilkosobnál gyilkosobbak követnek el merényleteket, de nem sok sikerrel! Rajtuk múlik, hogy sikerül megállítani ezeket az alattomos, és veszélyes szövetséget. Vagy egy új kezdet jön ahol csak is ellenségeskedés, és az értelmetlen ölés lesz az úr!

Karakterlap:
Név: Bármi
Kor: 1 évtől akár 10 évég is. ( Lehet szerintem öregebb is).
Faj: Bármi ami az eszedbe jut.
Kinézet: Kép, vagy leírás.
Klán: Nem sorolnék ide egyet sem. Lehet létre hozni. Vagy ezt is meg beszélhetjük.
Történet: Például kivel megy, hogyan hat rá az egész. Stb...
Tulajdonság: Nem kell regényt írni, de azért 3-4 mondat lehet.
Rangja: Igazából csak vezető, vagy hellyesre gondoltam. De aki például akar rangot az írhat, bár azért előtte konzultálhatunk erről.
Család:
Testvérek:
Párja:
Kölykök:

Szabályzat: Elég ha annyit írok, hogy az összes CN-de szabálya érvényes. Veszekedést azt levélben intézzétek. Meg az ilyesmiket is. Ha bármi kérdésetek van, tegyétek fel nyugodtan! : )

( 695 megtekintés )

Szólj hozzá:

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 08. 20:23  
Itt is lenne a kinézete:

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 08. 20:06  
Név: Trixie
Kor: 2 éves
Neme: Szuka
Klán: Eredetileg Crystal, de mivel vándorlásba kezdett ezért bárhová szívesen csatlakozik.
Rang: Harcos volt előző klánjában.
Apja: Ghost aki él (Alfa)
Anyja: Bella ő is él (Alfa helyettes)
Testvére: Khay
Párja: Nincs
Kölykök: Nincs
Tulajdonságai:
Ő bizonyára sokat tud beszélni, sőt néha túlságosan is. Egyébként ettől függetlenül aranyos, és megértő másokkal szemben. Nem mondom azt hogy nem egy ragaszkodós fajta, mivel akit meg szeret ahhoz mindig közel van. Barátkozik nagyon, de azért aki gyanús neki azzal szemben igen bunkó tud lenni. Amíg nem bizonyít neki valaki, addig a bizalom igen gyenge. Sokszor verték már át, és tanult belőle eleget. Át tud látni másokon, mivel Khay-tól örökölte néhány tulajdonságát. Szuka létére bátor, és félelmet nem ismer. Gyorsan tud mozogni, ezért vannak váratlan támadásai. Tanítói kiválóak voltak, egyrészt apjától tanult sokat. Más részt pedig a klánból volt egy képzett harcos, aki szintén tanította őt. Ölni azért nem ölt még, de azért képes lenne rá ha a saját, illetve más életéről lenne szó. Kissé aggódó természetű. Kicsit néha napján ingerült is, ilyenkor harap mindenért. Ez még nem minden, mivel ilyenkor akár veszélyes is tud lenni. Olyan sebet tud ejteni másokon, hogy egy hétig biztosan nem tud fel kellni. Ismer minden gyenge pontot. Ilyenkor kerül mindenkit, és vadászik inkább. Ott letudja vezetni mind ezt.
Története:
Ő akkor született mikor Khay már rég halottnak lett kimondva. Tudták hogy ilyen magas szakadékból lehetetlenség túl élni. Sokáig keresték a holttestét hogy tiszteletben eltudjanak tőle búcsúzi, és temetni. Nem találtak rá, egy nyomot sem sikerült kideríteni nekik. Az alfa nem tudta hogy mit tegyen, hiszen ha ő nem élte volna túl azt a nehéz időszakot, akkor fia Khay lett volna az alfa. Rá kettő hónapra megszületett Trixie, aki szinte ugyan olyan mint testvére. Csak más színben, ő békés klánban nevelkedett fel. Nem úgy mint Khay. Szülei egyéves korában elmesélték neki, hogy lenne egy bátyja. De sajnos ő nagyon hamar meghalt mikor vadászok törtek az otthonukba. Mindent elmeséltek neki szóról szóra. Trixie nem tudta elhinni ezt. Tudván hogy ki volt bátyja ő is ugyanolyan akart lenni. Sajnálta hogy nem tud vele lenni, mert legalább lenne kitől tanulnia. Szépen teltek az idők, és mikor kettő éves lett épp a folyónál volt. Azt hitte hogy egy csak egy hétköznapja lesz, ám ez hamar felborult. Mivel hírt kapott Khay életben maradásáról. Egy Fehér fejű réti sas elmondta neki hogy életben van, és járja a világot. Ennek nagyon megörült és azonnal vitte a hírt szüleinek. Akik miután meg tudták ezt nehezen akarták elhinni neki. Sok hasonló farkas van, és Khay nagy valószínűséggel halott. Trixie nem nyugodott ebbe bele, ezért nyakába vette az egész világot, hogy meg keresse halottnak hitt testvérét. Szülei tudta nélkül ment el, de másnap nem találták majd rájöttek hogy Khay nyomába eredt. Nem tettek semmit, hiszen olyan önfejű mint bátyja.
Kinézet:

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 09. 03. 18:34  
Hmm, ha sikerül akkor nmegeszem a kalapom. :"D


Lupuz 2020. 08. 31. 15:56  
Mostmár tudok képet beilleszteni,szóval hozom a képeket:

Athena:

Hador:(középső farkas)

Razor:

Zina:https://www.gettyimages.com/detail/photo/arctic-wolf-royalty-free-image/498328237

Wicasa:

Jana:

Cinksi:

Csillagpor:

Wendigo:

Lupuz 2020. 08. 26. 19:40  
Ötlet Rana,de mi lenne,ha áthoznád Bephometet a Weidoba?Ott is lehetne helyettes Amira mellett,és mondjuk Wendigo fiaként szeretné.Így neked is lenne beleszólásod a Weido ügyekbe,mert most sajnos nagyon nincs
Ez csak egy ötlet,te döntesz

SheepWithCorpsePaint 2020. 08. 26. 19:00  
Köszönöm ^^

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 08. 26. 18:57  
Aranyos lett, és elfogadom.

SheepWithCorpsePaint 2020. 08. 26. 18:43  
Akkor én hozok egy növényevőt (lehet kicsit sablonos az egész, de kérlek nézzétek el, ez az első ilyen karakterem ).
Név: Onna
Nem: Tojó
Kor: 8 év
Faj: Északi kazuár
Kinézet: Nagyjából átlagosan néz ki. Mindkét szárnya kicsi és szárnytollak helyett csak néhány cséve található rajtuk, mint úgy általában az összes kazuárnak. A jobbik korábban sérülést szenvedett, így kissé lelóg, de alig észrevehető. A szemei szép nagyok és barnák. Valamivel kisebb fajtársainál.
Klán: -
Történet: Fiókaként teljesen normális életet élt, második csibeként kelt ki a tojásból, apja nevelte fel és megszokta hogy ő mindig is erős volt és megvédte Onnát és a tojásokat, majd később a testvéreit. Furcsának tartotta, hogy óvakodniuk kell és mindig éberen kell figyelni, majd veszély esetén rúgni az ellenfelet. Mire felnőtt, ő is megtanulta ezt a viselkedésmódot. Egyszer azonban nem vigyázott eléggé és egy erszényesnyest rátámadott, mikor messzebbre kóborolt és a többiektől távol aludt el. Szerencséje volt, hogy a támadója tapasztalatlan vadász volt, a szárnyát kezdte rágcsálni, így sikerült leráznia, majd elkergetnie a kis ragadozót. Komolyabb baja nem esett, viszont a  jobb szárnyát azóta nem tudja megmozdítani. Mivel ilyen apró, az apja azt gondolta hogy gyengébb is lesz a többieknél és korán magára hagyta. Anyját sosem ismerte, mivel a kazuárok tojói több kakas fészkébe is raknak tojásokat, majd rájuk bízzák a fiókák felnevelését. Miután elkezdte egyedül járni az erdőket, számtalanszor gyűlt meg a baja a ragadozókkal. Nagy, pengeszerű karmai sokszor húzták ki a csávából. Amikor meghallotta, hogy a növényevők megtámadták a ragadozókat valahol messze, örömmel fogadta a hírt. Csaknem elragadta a hév. Észre sem vette, hogy számára ez tulajdonképpen nem jelent semmit, hiszen az ő fajtája eddig sem volt könnyű préda.
Tulajdonság: Kis termete ellenére a többi kazuárhoz hasonlóan rendkívül agresszív, de ő viszonylag jól tudja ezt titkolni és csak végső esetben mutatja ki haragját, annak viszont gyakran nincs jó vége (sokszor azonban ő húzza a rövidebbet, mert hamar kifárad). De ne tévesszen meg senkit ez az agresszió, ha valakivel egyszer összeismerkedik és tudja, hogy nem jelent számára veszélyt, akár még bizalmas baráttá is válhat. Igaz, hogy a kazuárok mindenevők, de Onna világéletében növényevő volt, szintén mérete miatt.
Rangja: -
Család: Sohasem szeretett róluk beszélni, így ők ismeretlenek maradtak.
Testvérek: Ismeretlenek.
Párja: -
Csibék: -
Kép:

Lupuz 2020. 08. 26. 16:52  
Nem baj,most ên is késtem.

Swedy 2020. 08. 26. 16:46  
Bocsi!

Lupuz 2020. 08. 26. 16:38  
Most meg már nem írnak semmit.Lehetetlen kiismerni ezt a szerepjátékosdit.

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 08. 26. 16:36  
Ismerős ez a helyzet. :p Idővel lehet hozzájuk alkalmazkodni.

Lupuz 2020. 08. 26. 16:32  
Én is mentem,csak nehéz tartani a lépést.Mire megírom a reagot,már nem lesz helytálló,mert ők addigra vagy két hozzászólást írták.

ALVILÁGI KANDÚR
 
2020. 08. 26. 16:24  
Láttam, helyesen teszik.

Lupuz 2020. 08. 26. 16:20  
Nem vagy egyáltalán idegesítő,te is sokat segítettél nekem.Történet közbe is csatlakozhatsz, nem muszáj azonnal jönnöd
Swedy és Gekra már nagyban tolja

1. oldal Következő

 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat