Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Nosztalgia
Megosztás: f

Nosztalgia

  Napsugarak költöztek ajkamra egy tavaszon. Forró ujjaid festették fel rá, miközben pitypangokat dúdoltál a füleimbe. Smaragdzöld íriszeid mesébe öltözve csókoltak álmot a szemeimre. Hallgattalak, szívemben ezernyi virágcsokor bontott szirmokat.

„Milyen virág lennél?" – suttogtad fülembe, hűvös leheleted szívem húrjainak szakadását idézték elő. A pilláimat rebegtetve fordultam feléd, arcod közel volt, szemeidben játszi tűz ringatózott.

„Ennél nagyobb butaságot nem is kérdezhettél volna!" – lágyan beletúrtál tincseim közé, majd arcomon időztek el vékony ujjaid.

„Én nem lennék egyetlen virág"– a hátadra feküdtél, mély levegőt vettél, és az égre emelted tekinteted. Belemarkoltál a selymes fűbe, tincseid áfonya lila színekben derengett egybeolvadván az alattunk pihenő mezei virágok ruhájával.

„Nem is vártam tőled, más választ" – kúszott halovány mosoly az arcomra, melyet egy könnyed fuvallat pillanatok alatt lefújhatott volna. Elmosolyodtál, a tiéd igazibb volt, nem oly tünékeny, mint az enyém.

„Ezernyi szín otthona vagyok, ezért tudok úgy élni, ahogy szeretnék." – suttogtad, szemeiddel a bárányfelhőket kergetted. – „Hozzád a cseresznyevirágok illenének." – mutattál a távolba, ahol egy öreg cseresznyefa álldogált, alatta, pedig rózsaszín sziromszőnyeg terült el. – Mulandó – fordultál felém, s ajkaimra suttogtad mézédes szavaidat. – „Pillanatnyi dicsőség." – lágy csókba fontad ajkaim, még szorosan magadhoz öleltél. – „Örök hűség." – Puha párnácskáid szomjazva tapadtak az enyéimre, napsugarakból és félénk virágszirmokból alkottad őket, szenvedélyed, pedig az élénk széltől kölcsönözted.

„Hűség? Ajkaidhoz, vagy hozzád?" – nem válaszoltál, ujjaid ezüst tincseimmel játszadoztak.

„Ajkaimhoz, mert csókom pecsét, ami összeköt minket, és hozzám, mert ezen ajkak a tulajdonomban állnak."

„Mint egy gazdag, Bocchan!" – nevettem fel. Lehunytad szemeid, és megszorítottad a kezemet.

A Nap melengető sugarai, vörös pipacsokat festett orcáimra. Szívem táncolni kezdett lelkemmel, egészen addig, míg pillangóképében ki nem röppentek.

„Szeretlek" – mondtad. Hangod nem remegett, tekintetedet nem palástolták könnyek.

Halkan felsóhajtottam, miközben könnyeim lassan kúsztak le az arcomon. Felültem, és a kezeimbe temettem az arcomat.

„Te is szeretsz engem?" – kérdezted. Felültél, és letörölted a könnyeimet. – „Gyerekes vagy!"

„Szeretlek" – dadogtam.

„Meddig?" – lehelted rá remegő ujjaimra, melyeket sajátodra fűztél.

„Örökké".

És visszatértem, újból. Valahogy mindig visszavonz. Szóval, igen. Üdvözlet mindenkinek! Aki még itt van...

( 93 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat