Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Reencsíí)

Paulina
Megosztás: f

Paulina

Hajnali két óra van. Felkel az ágyából a törékeny kislány, majd kinéz az ablakon. Átszalad apró lábacskáival a házon, belebújik papucsába. Kinyitja  a hátsó ajtót. Teljes szívéből nyargal a füvön körbe-körbe, a színesen világító gombák közt. Megáll, most feltekint az égre. Ó, hogy milyen szép a Hold! Elfáradt, ezért hanyatt fekszik a puha gyepen. Hatalmas nagy, óriási az a csodálatos égitest, és milyen közel van! Mintha közvetlen az arca előtt lebegne. Szép fény dereng a Hold körül, rajta pedig képek jelennek meg éa tűnnek el. Most delfinek ugrálnak előtte, a tenger képét mutatja. Egy újabb kép! Egy fát ábrázol, madarak repdesnek körülötte. Paulina feláll. Felbaktat a kerti teraszra, mely mögött egy sima fal ácsorog. A falon ezüstösen fénylő betűk táncolnak: Ez egy szent hely, mert Isten itt járt.
Visszatér a gombák közé, szedni kezdi őket, bár maga sem tudja miért. Akár vissza is bújhatna az ágyába. Hol vannak a többiek? Anya? Apa? Nem tudja. De most nem is érdekli. Magával ragadta valami különös. Átmászik a kerítésen. Csak megy és megy amerre és ameddig gondolja. Már nincsenek utcák, nincsenek házak. Minden mindegy, semmi sem számít. Nincs reális világ. Nincsen valóság. Minden össze van mosódva. Havas tájra ér, mely telis tele fenyőfákkal. Tovább halad. Megy, megy. Mintha a tengerfenekén sétálna, fölötte kajakok vonulnak. Micsoda szépség! Sétál még mindig. A hely, ahol van, most sivatagnak tetszik. Nagy a forróság a tengeri hűvös után. Megpillantja messze a családját. Valamivel tempósabban halad feléjük. Összetalálkoznak, együtt folytatják útjukat. Vaddisznók figyelik őket. Észreveszik. Menekülni kezdenek. Futnak, futnak. Paulina úgy érzi most, egyedül van.
Már semmit sem lát, csak fehérséget, ködöt, homályt. Meghallja a lépteinek visszhangját. Egy nagyon hosszú folyosón tipeg előre. Kezében urnát tart. A múzsák hangja gyönyörű dallamot alkotva cseng. Követik Paulinát. A lány hamvakat szór. Az apja hamvait szórja. A folyosó végére érnek. Kinyílik előttük az egyetlen szoba ajtaja. Belépnek. Az apja hallottan fekszik a levegőben. Lebeg a teste, mintha ágy volna alatta.
- Szórd rá édesapádra a hamvait!- szólítja fel egy messzi hang a kicsilányt. Engedelmeskedik a hangnak. A szoba bezárzul. Egyedül van ismét. A korom sötétség tölt ki mindent.
Nem létezik valóság. Csupán az érzékszerveink működnek. Ki tudja, hogy nem csak egy buborékba vagyunk-e bezárva és csak arról tudunk, ami benne van? Ki tudja, hány buborék van és mennyi különböző? Megszámlálhatatlan. De a valóság egyikbe sincs benne. Lehet, a buborékon túl a semmi van. A nem létezés. A valóság minden buborékban más.

( 131 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2020. 06. 29. 6:54  
Köszönöm!

Karina2003107
 
2020. 06. 29. 0:40  
Határozottan fejlődsz (;
Elég zavaros, ami mondjuk ebben a stílusban nem akkora baj, csak még egy kicsit jobban kifejthetnél bizonyos dolgokat, mert kissé gyors. Amúgy jó, bár elég sok a tőmondat, meg néhol a szóismétlés is, de ezek nem akkora nagy hibák, csak figyelj rájuk. (:


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat