Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Reencsíí)

Remember
Megosztás: f

Remember

A maradék utat futva tettük meg. Az istállóból kiérve kettéváltunk. Peny egy kifutóban van elhelyezve délutánonként, Mátrix pedig egy kinti bokszban. A por csak úgy szállt a levegőben, kellemes szellő fújt ugyan, ami kissé meglengette a kis fűzfák ágait, amiket a bokszok közelébe ültettek tavaly nyáron, de a szárasság miatt mindent csak süppedő homok borított. Csupán egy-két folt akadt ahol némi gaz dacolt az égető nappal és a szárazsággal. Amint a sötétbarna ajtóhoz értem a fekete ló felkapta fehércsillaggal díszített fejét és érdeklődve odajött. Ő ilyenkor igazi angyal, ha emberek közelében van, de ha magára hagyják, akkor maga az ördög. Már elszakított egy pár takarót, kirúgott majdnem egy ajtót és hasonló kis kalandok… Ellenben, Peny-nek úgy kell könyörögni, mire hajlandó minimum egy percre megállni, és a jó öreg alma csalogatásos csalit is mesterien felismeri ennek köszönhetően aktívan ellenáll. Rátettem Mátrixra a kötőféket és kivezettem a nyergelőhöz.
- Peny állj már meg! Penelopé! Az isten szerelmére, csak egy percre, amíg ezt rád rakom!- hallottam Mia dühös kiáltásait – Ne, ne a másik irányba, fel fogsz boríta… PENELOPÉ!
Én addig kikötöttem Mátrixot, kezembe vettem két kefét és nekikezdtem a csutakolásnak. Szerencsére Mátrixot tegnap is kivitték így különösen nem kellett bajlódnom vele, keselyes lábait is szépen feladta, hogy patáit kitisztítsam. Lassan barátnőm is megjelent a sötétbarna Halfingi kislóval. Hajából imitt - amott szalmaszálak álltak ki, szemei pedig szikrát szórtak felém. Ő is kikötötte lovát és zsörtölődve nekikezdett a munkának.
- Legközelebb enyém Mátrix!
- Pedig olyan jó páros vagytok!- mondtam mosolyogva, ahogy végignéztem rajtuk. Peny csipkedni próbálta Miát, aki mérgesen az orrára ütött, majd barátnőm elfintorodott és jelezte, hogy inkább menjek a felszerelésért. A nyergelésben már besegítettem neki, annyira gonosz azért nem vagyok. Éppen ledobta a két kefét felhelyezte a Halfingi hátára az izzasztót és a nyeregalátétet, amikor hirtelen megszólalt:
- Lara, tudom, hogy furcsa kérdés így tőlem de, mit néztél annyira azon a lovon? Annyira… más voltál. Csak álltál egy helyben, és ijesztően egyenesen bámultál pislogás nélkül, amikor meg hozzád értem, olyan voltál, mint egy riadt őzike.
Megálltam és ezzel a levegőben is a nyereg, amit éppen készültem felrakni a nyeregalátétre. A ló. Az új ló.
- Érezted már úgy, hogy ismer téged egy állat, amit eddig még nem is láttál? Hogy tudja mi történt veled, miért vagy itt, ismeri a gondolataid és mozgásod? - mondtam halkan.
Erre barátnőm furcsán, hitetlenül nézett rám és megingatta a fejét, jelezvén, hogy nem érti, miről beszélek. Végül is teljesen jogos. Már én is kezdek kételkedni benne.
- Vagy is… folyamatosan engem nézett. Szürke szemeit le sem vette rólam, már…
- Lara - ingatta meg a fejét a barátnőm miközben a hevedert próbálta meghúzni kisebb nagyobb sikerrel- Szürke szemek? Maximum csóka.
Ahogy kimondtam nekem is leesett. Egy lónak nincs szürke szeme, barna vagy ritkán csóka. Gondolkodás nélkül mondtam, hogy szürke, magamnak beszéltem volna be? Nem ebben biztos vagyok, különben is, hogy találtam volna ki csak így hirtelen ilyet? Talán már az érzéseim, gondolataim homályosak, de a szempárra emlékszem!
- De Mia… Erre határozottan emlékszem, hogy szürke volt. Nem láttad?
- Hogy őszinte legyek nem néztem meg közelebbről, de egy lónak szürke szem? Biztos nem kaptál napszúrást?
Szürke szemek. Kattogott az agyam szürke… Csak nem?
- Szürke hályog…- suttogtam.
Másra nem tudok gondolni. Az a kanca majdnem vak. Eközben elkezdtem a kinti pálya felé vezetni Mátrixot. Mia nem válaszolt, csak kellő távolságban követni kezdett Penyvel és töprengően rágta a szája szélét. Rövid az út az első pályához, egy perc sem kellett hogy elérjük a kaput, mikor azonban a lécekből összeállított kerítés felső mozgatható gerendáját leemeltem a helyéről mégis megszólalt.
- De a lovaknál a szürke hályog nem olyan, mint az embereknél? Egy pont a szemen. A kutyáknál valóban kiterjed de…
Abba maradt a beszélgetés. Nem csak mi értünk ide, hanem Jana és két régebbi tanítványa is elérte a pálya máik oldalát, és szinte máris előttünk teremtek annyira sietősre vették, bár igaz öt perc csúszásban vagyunk. Átadtam a velem egy idős szőke kontaktlencsét viselő (egyébként szemüveges) Emmának a szárat, amint beljebb értünk. Ő pedig azt kikapva kezemből mintha mi sem lenne természetesebb arrébb vitte Mátrixot, hogy neki kezdjen kengyelt állítani. Most komolyan, egy köszönöm olyan soká tartott volna? A nyolc éves barna hajú Marie nővérével ellentétben vidáman beszélgetett Miával, sőt szerintem még azt is megköszönte, hogy segített neki felszállni. Nos, ők lennének a Richter testvérek, azok, akik nem méltóztatnak hamarabb jönni nyergelni, hanem elvárják, hogy az épp az napos segítő jöjjön és elvégezzen helyettük mindent, az ő szemükben ez egy „pórnépi” munka. Utálom az ilyen embereket. Jana intett, hogy most már elboldogul és menjek nyugodtan. Miközben kifelé sétáltam, még hátra néztem és láttam, hogy a kicsi lány még mindig mosolyogva beszélget és bólogat, ahogy magyarázza neki Mia a helyes lábra ülés menetét. Ő még aranyos és szerencsére még nem olyan, mint a makacs konok nővére, aki azt hiszi, mindent megtehet. Bízzunk benne, hogy ilyen marad. Nem vártam meg barátnőmet, mert most ő volt a soros, hogy bent maradjon. Értelmetlen lett volna, ha én is itt ácsorgok, mellesleg a szám is kiszáradt. Így sietős léptekkel az öltözők felé indultam a lovardán keresztül. Egyenesen a homokban hagyott patanyomok mellett, aztán a kinti nyergelőt elhagyva, és végül be a lovarda épületébe, itt elhaladva a bokszok előtt már nincs is messze, pár lépés és… valami kemény erősen csattant a tarkómon előttem pedig elsötétült a világ.

( 110 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat