Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

A Fejszés legendája
Megosztás: f

A Fejszés legendája

  – Vigyázz Lori, ha rossz leszel, elvisz a Fejszés! – mosolygott Tela a szőke fiúra, aki épp egy hatalmas bogarat akart elrejteni Yelin táskájában. Ma már harmadszor. Ez lassan szokásává vált, Yelinnek mégse sikerült soha eszébe vésnie, hogy ne hagyja magára a holmijait ha elmegy valahova, főleg, ha Lori is a közelben volt.
  Ott ültek a pattogó tábortűz körül, a csillagos ég alatt. A tűz fölött nagy bogrács állt, benne bugyogó levessel, ami kellemes, meleg illattal árasztotta el az esti hideg levegőt. Tela egy fakanállal kavargatta, megkóstolta, valami növényt tett bele olyan finom mozdulattal, mintha csak porcukorral hintene meg egy süteményt, majd ismét megkavarta. Astil kicsit távolabb ült tőlük és a tőrjét élezte, újra és újra végighúzva a fenőkövet az apró pengén.
  – A Fejszés? – fordította a lányra nagy, kíváncsi szemeit Lori, de addigra már elsüllyesztette a bogarat a táska mélyére, majd, mint aki jól végezte a dolgát, felállt, és vigyorogva visszaült a helyére. – Az meg ki?
  – Nem hallottál még róla? – kérdezte Tela. Astil keze egy pillanatra megállt a levegőben, de csak hogy néhány másodperc múlva még egyszer végighúzza a követ a fegyveren. – Minden gyereket ezzel ijesztgetnek a szülei.
  – De én nem vagyok gyerek – mondta vékony hangján Lori. – A hazámban már felnőttnek számítok.
  – Az lehet. Viszont szerintem nem nézel ki férfinak. Inkább olyan vagy, mint egy nagyra nőtt gyerek – nevetett Tela, majd megint megkavarta a levest.
  Astilnak eszébe jutott, mikor először hallotta a Fejszés történetét. Nem sok emléke maradt a szüleiről, de a mai napig tisztán emlékezett arra, mikor gyermekként megütötte a húgát, anyja pedig elkiáltotta magát, olyan rossz vagy, vigyázz, eljön érted a Fejszés. S a történettől napokig nem tudott aludni.
  – Szeretnéd hallani? – szólalt meg hosszú hallgatás után Tela, mire Lori heves bólogatásba kezdett.
  A lány megköszörülte a torkát, félresimított egy kósza homokszőke tincset az arcából, elsimította szoknyája redőit, még egy kis sót szórt a bográcsba, majd belefogott a történetbe:
  – Egyszer régen, az erdőben élt egy magányos favágó, akit mindenki csak a Fejszésnek hívott, mert akárhol járt, mindenhova magával vitte a fejszéjét. Sohasem vált meg tőle, egyetlen pillanatra sem.
  – Egy faluhoz közel volt az otthona. Az ott élő gyerekek nagyon sok csínyt követtek el, ami ártott másoknak: betörték a házak ablakait, letaposták a termést, loptak, átverték a jött-ment utazókat, szüleik pedig egyszer sem próbálkoztak, hogy megállítsák őket. Egyszer a Fejszés házához is elmentek, amikor azt hitték, a férfi nincs otthon. Ellopták a fáját, amit korábban gondosan összevágott és felhasított, és amit a falusiaknak szokott eladni télire. Nem tudták, hogy a Fejszés titokban figyelte őket.
  – Az öreg férfi ezután úgy érezte, meg kell leckéztetnie a gyerekeket. Egyik nap odament hozzájuk, és így szólt: „Gyermekek, lenne kedvetek csatlakozni hozzám egy kis erdei sétára?” A gyerekek persze azonnal igent mondtak. Sokáig mentek, a Fejszés mélyre vezette őket az erdőben, majd egyszer csak megtorpant. „Rengeteg rosszat követtetek el, ezért eljött az ideje, hogy minden elkövetett tettetekért bűnhődjetek”, mondta, és megszorította a fejszéjét, amit eddig a vállának támasztva cipelt… – Mire kimondta az utolsó szót, Tela hangja úgy elhalkult, hogy alig lehetett érteni, mit mond. Aztán abbahagyta a mesélést, és mélyen belebámult a tűzbe. Nyugtalan csend ereszkedett rá. Jobb keze, amiben a fakanalat tartotta, enyhén remegni kezdett, s Lori talán nem, de Astil észrevette, hogy Tela szemei csillognak, mint aki sírni készül.
  – És? – szólt közbe Lori kíváncsian. – Mi lett a büntetésük?
  Astil még egyszer végighúzta a fenőkövet a pengén, majd a tőrt visszatette a hüvelyébe, közelebb húzódott a tűzhöz, és egy újabb adag ágat dobott a tetejére. Ettől egy pillanatra felcsaptak a forró lángok, hogy aztán mohón kebelezzék be a recsegő-ropogó gallyakat, melyeknek hangja olyan volt, akár egy tucat apró sikoly.
  – A Fejszés lemészárolta az összes gyereket – fejezte be a történetet Astil, s egy vastagabb bottal megpiszkálta a tüzet.
  Tela ránézett, és szomorúan elmosolyodott. Letörölt arcáról egy könnycseppet, majd ismét megkóstolta a levest. Lori savanyú pofát vágott, bőre elsápadt, és elgondolkozva meredt maga elé. Valószínűleg nem ilyen befejezésre számított.

( 123 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2019. 11. 26. 21:33  
Spooky
Aaaaa segitseg jon a Fejszes AAAaaa...

Drazsi 2019. 11. 20. 19:33  
picit fura hogy egy új legenda(Há nekem új) van megfogalmazva, a mumus legendával hagyományosabb lett volna de nem rosz..


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat