Újság >> Gyerekszáj

(ellenőrizte: Bettica)

Csibike története
Megosztás: f

Csibike története

Visszatértünk! Újra itt, mamáék házában. Ez már egy kicsit hiányzott. De most a csibékkel is jó lenne. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy hol jobb. De remélem mama majd segít újra lábra állni. Ahogy ideértünk, adott enni és megnézte, hogy mi a baj. Hát igen, ezt már én is észrevettem magamon. A jobb lábam (amivel ugrálok) kifordult és az oldalán állok. Egyre nehezebb ez az egész. A többiek nem értik, hogy mért nem állok csak fel simán a lábamra. A kisnövésű fehér kakas (nem Lizi, a másik kicsi) azt mondta, hogy egyszerűen őrült vagyok. Ezek nem értik, hogy nem tudok felállni! De mindegy, itt jobb mamánál. De mit fogok csinálni, ha megint elmegy napközben? Halálra unom magamat...megint. Na ez az az egy dolog, ami nem hiányzott.
Szokásos módon nagyon sokat vagyok a mamával. De észrevette, hogy már nem vagyok olyan aprócska és nincs szükségem arra, hogy minden pillanatban őrizzen...na jó, mégis! Mert kiment a szobából enni, én pedig nem akarok egyedül itt maradni, úgyhogy inkább utána repülök, de ilyenkor mindig visszatesz egy párnahuzatra. Mindig ilyeneken fekszek, amikor a mamánál vagyok, ezt még nem is említettem. Egyébként be kell vallani, tök jó illatuk van. De amikor a földön vagyok, folyton az ágyra akarok menni. Ott fent olyan kényelmes! Amikor meg fent vagyok, bele akarok ugrani a nagy takaróba, jó puha és meleg. Mama meg kiakad, hogy mennyi mindent akarok, sose jó nekem az a huzat vagy valamelyik másik rongy. De hát ez van, ilyen vagyok én.
Régen amikor itt voltam (az első napon) mellém tett egy kis fehér plüss cuccot. Bárány vagy mi. És majdnem akkora volt, mint én. Most pedig megint ide tette, és büszkén tapasztaltuk, hogy mennyit nőttem! A cucc már csak akkora, mint a begyem. De jó! És most akkora lettem, hogy amikor a mellkasára tesz, akkor elérem a fejemmel a vállát és ott tudok aludni. Ezt meg is mutattam neki, de a hajától hamar meleg lesz ott, így most először az életemben kipróbáltam a gégerezgetést (nyitott csőrrel lélegzel, körülbelül ennyi). Így le tudtam magam hűteni.
Mama ágyán sok ilyen plüss bárány cucc van, vagyis csak a fal mellett. Egyik nap, amikor valami puhát szerettem volna, beugrottam közéjük. Legszívesebben órákig maradtam volna, olyan kényelmes volt. Mama meg folyton egy téglalap alakú tárgyat tart felém és azt mondja, hogy "lefotóz". Hogy ez mit jelent, azt ne kérdezd. Akkor is ez történt, amikor ott feküdtem. Sajnos sokáig nem maradhattam, mert mama már aludni akart. És én is, csak ott és nem a saját helyemen. Na mindegy, bár egyszer tényleg jó lenne egész éjszaka ott maradni. Bezzeg az emberek ott lehetnek, nekik milyen jó...
Másnap megint egy átlagos napnak indult, ettem, ittam, aztán unatkoztam amíg mama hazatért. Lementünk az udvarra (mint mindig amikor hazajön) és elvoltunk egy ideig. De egyszer elővett egy másik téglalap alakú tárgyat és simogatott a kezével, meg minden. Még ez is normális. De utána búcsút vett és elment. Ez...ez megint mi? Ugyanúgy mint a múltkor, maradhatok itt egész délután? Csak azt ne, az egy kész rémálom volt. De nem, jött az anyja és ő volt velem egész nap. Simogatott, mint mama, aki csak késő este ért haza. Reggel megint magyarázkodott, és a többi...még hogy nem fog ilyen történni... Megbocsátok, utoljára. Ezen a napon csak ketten voltunk, a többiek elmentek valahová. Mamával sokat voltunk az udvaron, de csak akkor mentünk le, amikor már nagyon nem tudtam nyugton maradni. Folyton repkedtem, ezért hát a mama levitt. Aztán amikor felmentünk a lakásba, egy olyan helyre tett, ahol besüt a nap és elém tette azokat a magokat, amiket lent adott egy szomszéd néni. Finom volt. Szóval ez is egy átlagos nap volt, csak nem volt itthon más ember.
Új nap virradt, és érzem, hogy valamire készülnek megint. Olyan furcsaság történt, hogy mama és az ő mamája valami fehér dolgot tapasztottak a görbe ujjaimra, meg fa pálcikákat. Azt hitték, hogy ettől majd kiegyenesednek. Ja, és az állással kapcsolatban: nem, még mindig nem tudok lábra állni. Amikor vakarózni próbálok, akkor egy kicsit kinyújtom a lábamat, de amúgy meg túl gyenge. Vakarózni pedig még mindig nem tudok, csak rángatom a fejemet meg a beteg lábamat. Mama szokta megvakarni a nyakamat. Visszatérve a pálcákra, borzasztó kényelmetlen, de mama szerint jót tesz. Szerintem meg nem. Lent az udvaron megmutatta a lábamat annak a néninek, aki mindig csak ott ül és nem foglalkozik velem igazán. Az igazat megvallva a többiek se nagyon törődnek, csak kettő néni. Azok, akik enni is adtak. Pedig rajtuk kívül még sokan jártak erre.
Amikor mama felvitt a lakásba, már készülődtek. Jajj, hát már megint indulunk, nem? De. Be a kosárba, a járműbe, és mentünk is a csibékhez...Hogy ez meddig megy még így, nem tudom. De nem tetszik ez az élet, egy helyen akarok maradni.

( 65 megtekintés )

Szólj hozzá:

SheepWithCorpsePaint 2019. 11. 01. 18:11  
Köszönöm!

Drazsi 2019. 10. 24. 19:32  
még mindig aranyos kis történet )

ALVILÁGI KANDÚR
 
2019. 08. 30. 17:37  
Ez a rész is tök jó lett, mint a többi része. Tetszik. 5/5 pont.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat