Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

Another Sunny Days
Megosztás: f

Another Sunny Days

    A bőröndömön üldögéltem, miközben a fél fülemben a lejátszási listámról szólt valamelyik Billie Eilish szám – ez van, ha menyasszonyod tölt le neked zenéket –, a kezemben, pedig az Instámat frissítgettem. Éppen kiakadtam volna, mivel a panelben, már megint *** lassú volt a wi-fi, mikor végre becsörtetett Haru-chan, a menedzserem. Kihúztam a fülemből a fülest, s a zsebem mélyére nyomkodtam, míg felálltam s kíváncsian meredtem a fiatal, barna hajú nőre. Kicsit homályosan láttam, ezért megtöröltem a szemüvegem az aot-s pólómban – hardcore fan vagyok –, majd felvontam a szemöldököm, mivel hőn szeretett menedzserem az asztalomon motoszkált.
– Még egyet befejeztél? – kérdezte a számomra félkész vázlataimat mustrálva.  Én csak némán bólintottam, a nő pedig egy mappába rendezve a lapokat, s felírt rá valamit. – Holnap visszajövök értük. – ha nem lenne eljegyzett menyasszonyom a szomszédok még azt is hihetnék, hogy háremet tartok… na jó, még akkor se hinnék ezt, mivel a két centis panelomban, még én és Mirai se férünk el, nem beszélve Hógolyóról a hörcsögünkről. – Mindent bepakoltál? Nem csupán egy pár napra utazol el… – fogta meg a bőröndömet, mire halkan felhorkantam. Csak egy érett férfi vagyok, megbirkózom én a saját cuccaimmal!
– Tudom, pont ezért készítettem jegyzetet – mutattam fel a telefonom. A nő csak felsóhajtott, majd lágyan elmosolyodott. Mirai is mindig jegyzeteket készít, tele van hűtőnk ezernyi színes fecnivel, szinte már lehetetlenség köztük eligazodni. Néha még azt is felírta, hogy ne felejtsem el leszedni a régi fecniket a hűtőről. Én meg mindig visszaüzentem, hogy „sajnálom őket leszedni”. Ezért maradt változatlan a helyzet. Haru-chan elindult a kijárat felé, miközben még én utoljára visszafordultam leellenőrizni mindent, nehogy megint bekapcsolva hagyjak valamit. Egy nap, mikor Miraival moziba mentünk véletlenül bekapcsolva hagytam az elektromos radiátort, amelyre rápakoltam egy pár jegyzetet. Szerencsénkre elfogyott a jegy a filmre, így hamarabb hazaértünk, így csupán a jegyzeteim perzselődtek meg. Mirai egy szó nélkül gyerekzárat rakatot a ház gyúlékony, veszélyes vagy éppenséggel nem „gyerekbiztos” részeire. Nem tagadom egy kicsit megsértődtem. Haru kiröhögött minket. Mirai, pedig aggódni kezdett.
    Huszonhárom éves, érett férfi vagyok. Két diplomám van, fordítóként dolgoztam, de pár éve híres mangaka lettem. De ez nem azt jelenti, hogy valóban felnőtté váltam. Talán sose válok azzá.
– Néha élhetnél a valóságban – mondogatták nekem, de Mirai mindig elfogadta, hogy ilyen szeleburdi maradtam. Csupán aggódott. Egyszer, miközben a parkban sétálgattunk, és azon filóztam, milyen legyen a következő fejezete a történetemnek lebuktam egy lépcsőn, s egy hétig gipszben kellett üldögélnem itthon. Én persze tök poénra vettem az egészet, még unikornisokat is rajzolgattam rá, Mirai barátai is jót szórakoztak rajta, de Mirai nem. Néha kicsit olyan volt, mintha az édesanyám lenne.
– Várj – fordultam vissza küszöbnél, s átrohantam a nappalin, hogy a hálónkban felvegyem az éjjeliszekrényemről Mirai gyűrűjét. Tegnap szedtem ki a mosogatóból, elég egy kemény menet volt, szinte darabjaira szedtem a szekrényt, de végül csak megbirkóztam vele.
– Nekem van időm –kiáltott Haru. – Csak nem annyira akarok a hőségben vezetni, Izuru. – egy pillanat alatt az ajtó előtt termettem, s rámosolyogtam a nőre.
– Mondd csak… Mirai már az autóban vár? Reggel óta nem láttam. – csuktam be a ház ajtaját, majd átadtam Harunak a kulcsokat. – Azt mondta átviszi neked Hógolyót. – Haru nyelt egyet.
– Leadtam múlthéten a fordításaidat is, s bejelentettem, hogy szünetre mész, Hideo-san tajtékzott, de én azonnal lecsillapítottam, s átadtam azt a oneshot-ot, amit a fiókodban rejtegettél.
– Mivel Mirai mondta, hogy csak akkor adjam oda, ha eljött az ideje – vittem le a bőröndömet az aprócska Toyotához, majd bepakoltam. – Te még hazavezetsz? Nem igazán ismerem a nénikéd, és...
– Chifumi vezeti már a nyaralót, őt ismered jól.
– A húgod? – ültem be a meggyszínű autóba, s bekötöttem magam. A fekete tincseim a homlokomra tapadtak, s szinte ömlött már most rólam a víz, pedig alig múlt még fél öt.
– Meggyőzte anyámat – kötötte be magát, miközben betömött a szájába egy csikket. Haru erős dohányos volt, a legtöbbet vezetés közben szívta el. – A nénikém már közel kilencven éves, de mivel a férje imádja a halásztavat, elvannak egy kalibában egész nyáron.  Chifumi, pedig most végzett, szeretne egy kis pénz keresni, így átadták neki a stafétát. Ha valami gond lenne, csak szólj nyugodtan – indította be az autót, s kifordult az utcából.
– Mirai mindig emlegette, hogy az a lány még sokra viszi – nevettem. – Köszönöm, Haru – suttogtam alig hallhatóan. – Bárcsak többet mondhatnék.
– Nem kell semmit megköszönnöd, Izuru. – fújta ki az ablakon a füstöt. – Ez mindannyiunknak nehéz, azt sajnálom, hogy csak ennyit tehetek az érdekedben.
– Sajnálom – éreztem, hogy meleg könnyek folynak végig az arcomon.

Jelentem, visszatértem. Köszönöm, hogy elolvastad. Ha valami észrevételed van, vagy érdekel a folytatás dobj meg valamivel. A részek rövidkék lesznek a bemelegítés kedvéért.

( 70 megtekintés )

Szólj hozzá:

hubertó2015 2019. 08. 16. 20:01  
Köszönöm szépen.^^

Lillusi 2019. 08. 12. 22:43  
Folytasd, nem értek néhány dolgot, de betudom a lassú felfogásomnak, remélem, a következő részben világosabbá válik számomra a dolog! :''D

hubertó2015 2019. 07. 20. 12:24  
Köszönöm szépen. ^^

Yuzuko 2019. 07. 19. 19:58  
Úgy örülök, hogy visszatértél. *^*
A szereplők egyből szimpatikusak lettek, a stílusod pedig még mindig zseniális. Engem mindenképp érdekelne a folytatás. (:


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat