Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

12:00 - 47.rész
Megosztás: f

12:00 - 47.rész

Nem kellett kimondania. Ajkának lebiggyesztéséből,szemének csillanásából,lélegzetvételéből is tudtam. Mintha az agyába is beleláttam volna,mintha valami erő végleg összekapcsolt volna minket.
Ekkor Geoff már mellém lépett,mivel látta,hogy hosszú percekig meredtem Irenere és a vállamra téve kezét szembefordított magával és mint aki hosszú álmából próbál felébreszteni valakit erősen megrázott.
- Hé! Daniel... Hé!
De ekkor már késő volt, ugyanis abban a pillanatban, hogy keze a vállamhoz ért én hátrafordulva minden erőmből behúztam neki egyet.
Barátomat váratlanul érte az ütés ezért a földnek csapódva érte a következő támadás sorozatom. A mély hóba esett háttal és a ruháját azonnal átáztatta a vizes, hideg lé. A fehér hóban lassan megjelentek a piros szín is, amint olyat húztam be neki, hogy kiserkent az orra vére. Groteszk módon tűntek ki a hó fehérségéből a vörös pöttyök. Úgy festett mint egy modern művészi alkotás,amit iszonyat pénzekért vesztegetnek a sznobok közt.
A földnek szegezve hajoltam fölé és egy percre sem kíméltem ütéseim sorozatától, amelyek erősek és kíméletlenek voltak, mintha teljesen elveszítettem volna az irányítást a testem fölött.
De ekkor már Geoff is magához tért a meglepetés váratlan ködfelhőjéből kikászálódván, s védekezésképp mindkét kezét arca elé emelte, öklöm kivédésére. Amint látta, hogy egy percnyi lélegzetvételnyi szünetet tartok, támadásba lendült. Megragadta bal kezével a kabátom gallérját, másik szabad kezével az arcomba vágott, és lábával kigáncsolt, így oldalra estem. Geoffot se kellett félteni ezen a ponton. Volt benne erő bőven. Küzdött. De mindvégig úgy próbált lefegyverezni, hogy ügyelt arra, hogy ne okozzon nagy kárt bennem. Inkább csak védekezett. Amikor ezt észrevettem, hogy mindig csak védekezik minthogy támadna, egy kissé megtorpantam.
- Daniel...- nyögte jócskán helybenhagyott barátom - Rossz döntést hozol. Veszélyes útra léptél...
Eszembe villant egy kép. Vena ült velem szemben és visszaemlékeztem ahogy ezt suttogja egy álmomban. “Életed legnagyobb hibáját követed el. És én nem leszek ott, hogy megállítsalak.
- Mi ez az egész? - ordítottam és a zaklatottság az értetlenséggel és a félelemmel keveredve a fejemben őrült keringőbe kezdett. Szinte kiütötte a szívemet az árulás fájdalma, a kétes érzések és az ütés is sajgón lüktetett, amit Geoff mért a halántékomra nemrég.
- Miért? - ordítottam még hangosabban, és könnyeimmel küzdve előrántottam a zsebembe mélyesztett fegyveremet. A kis fekete pisztoly veszélyesebbnek hatott, most a fényes hóban ,mint az est feketeségében. Víz áztatta Geoff arcát, ahogy az esőcseppek ráhulltak,majd végigfolytak állkapcsa vonalán. Eső áztatta őt, a fegyvert és engem is. Barátomnak szegeztem a fegyvert. Valahová a szíve felé.
Geoff szája szavakra görbült, aztán néma vonalként préselődött össze. Erősen összeszorítottam a fogam és a könnyeimtől,esőtől,és vértől elhomályosodott látósíkon keresztül néztem barátomra. Ujjam kibiztosította a fegyvert.
- Megbocsátok Daniel - mondta erejétől megfosztott barátom halkan. Nekem pedig önkéntelenül is eszembe jutottak Vena utolsó szavai. “Bocsáss meg „ - Az ő utolsó szavai is ezek lesznek hát
- Ezt már rég neked akartam adni - egy üvegbe keretezett képet nyújtott felém reszkető kezekkel, amely egy kis fényképet rejtett rólam és Venáról.
Nincs mit veszítenem. Már mindent elveszítettem. Csak az nem veszíthet semmit aki már mindent elvesztett. Ideje, hogy azzá a szörnyeteggé váljak, aki igazából vagyok. Ujjam a ravasznak feszült.
A következő pillanatban azonban mégsem egy lövés erőteljes és gyors hangjának lettem tanúja. Hanem egy sokkal harsányabb, önteltebb, fesztelenebb és szórakozottabb hangnak.
Nevetésnek.
Irene nevetett de olyan mézes, minden ízében gonoszsággal és rosszakarattal, olyan velejéig romlottan, hogy minden egyes szőrszálam, felállt tőle a hátamon és beleremegett az egész testem. Egészen biztos voltam benne, hogy még a belső szerveim is.
Tapsolni kezdett. Fekete haja úgy lobogott körülötte a borzalmas esőben,mintha egyenesen a vihar istennője szállt volna alá az égből, minden éteri hatalommal és mennybéli felsőbbrendűséggel  együtt
- Hölgyeim és uraim... - tapsolt mintha valóban egy színházi előadáson volna - íme így foszlik el a barátság utolsó szikrája is

( 38 megtekintés )

Szólj hozzá:

tigrancs3 2019. 07. 14. 11:29  
Annyira imádom, és nagyon kíváncsi vagyok a végére. Nagyon sokat fejlődtél az első rész óta, és örülök, hogy nem hagyod ezt a remekművet befejezetlenül


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat