Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

Kitaszított lelkek
Megosztás: f

Kitaszított lelkek

A mai napon már nem szóltunk egymáshoz. Sosem értettem, hogy mért változott meg ennyire a testvérem. Nem kéne elzárkóznia a világ elől, mert így mindent tönkretesz. Engem is, a többieket is, de ami a legfontosabb, saját magát. Kár, hogy nem túl jó a rábeszélőkém, de én még így is tudom, mit kell tennem. Rabság vagy szabadság? A választás egyszerű ezzel a szemmel nézve. Félek otthagyni a bátyámat, mi történne, ha soha többet nem látnám? Megszakadna a szívem, ha mire visszatérnék, ő már halott lenne. Az egyetlen élő rokonom, épp ezért nehéz. Még ha most haragszik is rám, én féltem őt. Nem hagyhatom magára, hiszen szeretem. Mint barátot, társat, testvért. Sokat gondolok a többiekre, így nem lehetek önző. El kell indulnom, hiszen azzal segíthetek másoknak is, ha megpróbálok mindent helyrehozni, amit a gonosz Vérmancs elrontott. Bár sohase létezett volna, akkor most mindenki szabad lehetne, és boldog. Én a családommal lehetnék, mint mindenki ezen a világon a macskákon kívül. A gondolataim nem tudtak másra terelődni, ezért muszáj lépnem. Mára már elég volt ebből, holnap biztos jobb lesz, frissen, tisztább tudattal átgondolni a dolgokat. Behunytam a szemem, de ő nem aludt. Egyfolytában engem bámult, néha úgy éreztem, mintha égszínkék szeme égetné a mellkasomat. Elfordultam, hogy ne kelljen látnom őt, és hamar rá kellett jönnöm, hogy egyedül maradtam. Nincs már senki, aki szeretne, és támogatna. Lehet, hogy Aranymancs soha többé nem bocsátana meg nekem, ezért el kell hagynom ezt a helyet, hiába félek. Ő az egyetlen, aki közel áll hozzám, mégis most olyan távol érzem magamtól. Vajon nem szeret már úgy, mint rég? Ezek jártak a fejemben, mielőtt elaludtam.
Másnap sem változott semmi. Még mindig nem békélt meg, és egy szót sem szólt hozzám, hiába beszéltem neki. Nem tudta megérteni, miért teszem ezt. Az égő érzés a szívemben tovább erősödött, ezért már tudtam, mi is lesz a jó döntés. El kell hagynom őt, és ezt a helyet. Meg kell szabadulnom a gyötrő gondolatoktól, mielőtt teljesen elveszik az eszemet. Hónapokkal ezelőtt érintette a lábam a bejárati ajtó küszöbét. Furcsa érzés volt. Félelem lett úrrá rajtam, pont olyan, mint amit kicsiként éreztem anyáék elvesztésekor. Pont értük teszem ezt. Meg kell bosszulnom a halálukat bármi áron. Már nem rettegek annyira, hiszen kiléptem arról a helyről. Egyre bátrabbnak érzem magam. A szél nagyon erősen fúj, szinte magával ragadja a testemet. Vagy nem is az lenne? A hátam mögé néztem, de reagálni se volt erőm, annyira megrémültem.
- Hát te meg hová indultál? - egy nagyon ijesztő, érdes hanggal megáldott élőlény kiabált rám. Nem tudtam neki egyből válaszolni, de össze kellett szednem magam.
- Sehova - adtam meg a rövid választ, de ahogy elnéztem ezt a különös állatot, még a fülem is lekonyult.
- Innen még senki sem szökött meg büntetlenül!
A mancsát megemelte, és végighúzta rajtam a karmait, amitől egy óriásit nyávogtam. Amikor hozzáértem a fejemhez, az ujjaim véresek voltak. Remegve néztem rá, és távolodni kezdtem tőle. Megálltam, mikor láttam, hogy ő közelebb jön. Kissé, vagy inkább nagyon megszédülve néztem körül. Láttam a szemén a haragot, és tudtam, mi vár rám. A kutya támadásra készen állt, majd a földről elrugaszkodva ugrott felém. Nem próbáltam megvédeni magam, csak vártam a sorsomra. Behunytam a szemem, hogy ne lássam ahogy szétszed engem. Olyan lassan történt minden. Nem akart történni semmi. Egy hatalmas nyávogást hallottam, de én még mindig éltem. Vajon úgy haltam meg, hogy nem fájt? Rá kellett jönnöm, hogy semmi bajom nem esett. Kinyitottam a szemem, de amit láttam, szörnyű volt. Ennél még az is sokkal jobb lett volna, ha engem ér az ütés.
- Aranymancs! - kiabáltam, és odaszaladtam a testvéremhez. Ő volt az egyetlen, akire még számíthattam. Alig vártam, hogy visszajöjjek majd a jó hírrel, hogy szabadok vagyunk. Ez nem lehet, ő nem halhatott meg helyettem! - Szólalj meg, kérlek!
A földre borultam. Átöleltem vérző testét, és azon gondolkoztam, hogy mért csinálta. Mért védett meg attól a kutyától?
- Hogy tehetted ezt? - Most nekem kéne itt feküdnöm helyetted!
Végigsimítottam a kezem az arcán.
- Szólalj meg, térj magadhoz! - Kérlek! - Te nem lehetsz halott!
Sajnos nem tehetek semmit. Elsőnek anyáékat öltem meg, aztán a bátyámat. Egy szörnyeteg vagyok! Az fáj a legjobban, hogy haragban váltunk el, és az volt az utolsó mondata hozzám, hogy nem akar látni soha többé.
- Szeretlek! - szipogtam, és szomorúan néztem őt. Nem láthatom az égszínkék szemeit. Egy teljesen elveszett teremtés vagyok ebben a világban. Nem akartam otthagyni őt. Mellé feküdtem, és hozzábújtam, mint régen.

( 90 megtekintés )

Szólj hozzá:

birosroni 2019. 06. 16. 18:55  
és Köszönöm

birosroni 2019. 06. 16. 14:46  
Lesz folytatás, csak most a füzetet, amibe írok odaadtam egy volt magyar tanáromnak.

Lexi :3 2019. 06. 16. 12:18  
Ez egyszerűen szuper lett! Végre valaki, aki tud is írni. Megható történet, nekem nagyon tetszett, ha lesz folytatás szívesen elolvasom. 5/5 pont

birosroni 2019. 05. 13. 13:41  
Köszönöm

Drazsi 2019. 05. 08. 17:04  
picit hosszú de meg éri elolvasni!

tetszik, részletes


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat