Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Bettica)

12:00
Megosztás: f

12:00

  "Fekete országot álmodtam én,
    ahol minden fekete volt,
    minden fekete, de nem csak kívül:
    csontig, velőig fekete,"
    Babits Mihály

Régebben én is sokat gondolkodtam a sorsunkon. Valóban eleve el van-e rendeltetve mindannyiunknak a saját sorsa,és mind csak tehetetlen tömegként sodródunk felé? Vagy pedig tehetünk saját magunk jövőjéért ha megpróbáljuk kezünkbe venni és kedvünk szerint szőni éltünk fonalát,mint szorgos kis pókok?
Elmélkedéseim végén mindig egyvalamit összegeztem. Csak akkor vagyok hajlandó átengedni valamit a sorsnak,ha előtte minden tőlem telhetőt megtettem már. És ez így is volt sokáig.
Aztán találkoztam magával a  sorssal.
Ami azt illeti elég szép nő...bár a szépség mint tudjuk, persze egyéni látásmód kérdése. Vörös haja volt,és egészen addig amíg a nap fáradt sugarai átszelték a lágy kékesszürke eget,az is maradt. Aztán amint a nap alábukott, és az éj hideg, vészjóslóan sötét felhői átvették az uralmat...ő is megmutatta az igazi arcát.
Valamikor akkor vettem le a szememet az ég ólomszín,és fekete sávjairól,amelyek közül lassan az első csillagok is világítani kezdtek,amikor a mellettem lévő nő ,aki mintha a legmélyebb,legkoszosabb bányából emelkedett volna ki, rám szegezte fekete szemeit,és szavak nélkül a fejembe suttogta
Én vagyok maga a sors
Továbbra is nézett. Tisztán látszott, hogy a reakciómat vizsgálja, a félelem,és kétségbeesés jeleit keresi. Én minden erőmet összeszedve nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy bármit is láthasson ezekből rajtam.Elvégre vadász vagyok. Egy Vuszla sem fogott még ki rajtam.
Vannak akik a csábítás,és vannak akik a félelemkeltés mesterei. Különböző fajtáik mind az emberi gyengeségeket teremtettek kihasználni. A hűtlen férfiakat, a félelmekkel teli gyermekeket,és az elveszetteket tekintették legfőbb prédájuknak.
Az évek alatt szinte teljes mértékben hozzáedződtem ezekhez,és nem sok minden tudott már meglepetést okozni. Ám azon az éjjelen, az a teremtmény...valahogy más volt. Éreztem mélyen a csontjaimban.
- Azért vagyok itt hogy megbűnhődjön az akinek meg kell. - szólalt meg,de fekete szája mindvégig mozdulatlan maradt. Ehelyett a fejemben minden szó kristálytisztán csengett.
- Valóban? - ilyen formájában már sokkal kevésbé volt vonzóbb mint az előbb. Fekete csipkehálója folyamatosan fel le hullámzott finom, karcsú teste körül akárcsak a nyugodt tenger,ahogy a partot csiklandozza. - És most éppen kinek a sorsát akarod tönkretenni?
- Tönkretenni? - őszinte meglepettséget érzek a hangjában -Ti vadászok annyira elutasítóak vagytok,mindennel ami nem a ti világotokban létezik. Bele se mernél gondolni,hogy mi lenn ha én egy hasznos Vuszla lennék nem igaz? - magas királynői tartásba emelte arcát
- Hasznos? - Muszáj volt halkan felnevetnem - ...Ugyan kinek?
- Lakik egy Jake nevű férfi ebben a városban - néz le az alatta elterülő helyre a hegy tetejéről.
- Jó tudni.... és? - sürgettem mert úgy tűnt mondandója végére is ért eme egyszerű kijelentéssel.
- Jake-nek volt egy felesége, aki pár évvel ezelőtt nagyon beteg lett. Persze a család nagyon nagyvonalú,és segítőkész volt, mivel Jake és a felesége nem voltak valami gazdagok. De akkor hirtelen elárasztották őket ajándékokkal, étellel és nem utolsó sorban pénzzel. Mindenüket odaadták hogy a nőnek legyen miből megvenni a gyógyszereket,a kezeléseket fizetni.
- Mi a történet lényege? - sürgettem ingerülten,mivel semmi kedvem nem volt fölöslegesen cseverészni egy szörnyeteggel,mikor tudtam hogy a barátaim,az öcsém és Vena már valószínűleg halálra aggódják magukat a késői kimaradásom miatt. Nem kötöttem ugyanis az orrukra, hogy hova s merre megyek.
- A lényeg,hogy Jake fellelkesülve a sok pénzen, úgy döntött inkább elkölti az összeset magára,és hatalmas csődbe viszi magukat. A feleségének pedig semmilyen gyógyszerre,se kezelésre nem maradt a pénzből... Egy éve már hogy meghalt. Jake pedig még mindig él.
Hirtelen el is felejtettem, azt hogy mennyire sietnem kéne. Megborzongtam a férfi szívtelenségétől, még így is,hogy csak szavakban hallottam tettéről.
-Végül ő lett a saját felesége gyilkosa... - suttogtam magamban, de a Vuszla természetesen azt is hallotta
- így igaz. És Jake-nek a gonoszságáért megpecsételődött a sorsa. Egész idáig figyeltem. Bűnhődnie kell a tetteiért.
- És a te dolgod eldönteni hogy meghaljon? Akkor nem egyenesen a halál vagy? - kérdeztem összefonva a karom mellkasom előtt, talán egy fokkal kihívóbban,mint ahogy kellett volna
- Kikérem magamnak...- éreztem a fejemben a dühét- Méghogy én lennék az a .... nem. - ezzel le is zárta a témát. Ha ember lett volna valószínűleg mély levegőt vett volna a következő mondata előtt, hogy lenyugtassa háborgó indulatait. - Én a sors vagyok. Vannak különleges Vuszlák. Én egy vagyok közülük. És nem, nem én döntöm el. Én csak ítéletvégrehajtó vagyok. Ez a munkám. Ahogy neked az hogy a magamfajtákra vadássz.
- Várj azt mondod hogy vannak,olyan Vuszlák akik... - kezdtem volna de gyorsan félbeszakított
- Többet nem mondok neked fiú. Nem azért jöttem át a világotokba, hogy eltársalogjunk a fajunk történelméről. Ha többet akarsz tudni, olvass el egy könyvet...úgysem lesz benne amit keresel... - halk nevetés bizsergette a tarkómat -Ég veled vándor vadászom - mondta,és hirtelen köddé vált.
Percekkel később egy hatalmas villámot láttam lesújtani a völgy közepébe. Majd lángcsóvákba formálódó tüzet, füstöt és kiáltásokat hallottam. A levegő izzott,és a pernye fekete lepelként ereszkedett rá a házakra.
Mindennek már jó pár éve... A sors hazudott. Arról beszélt ,hogy az igazsághozatal miatt érkezett aznap a völgybe.De csak egy ember érdemelte meg a bűnhődést,csak Jake-nek kellett volna megfizetnie...és aznap, mégis a fél falu belehalt abba az óriási tűzvészbe.
Képmutató...
Talán értem is eljön majd? Meglátja majd, figyeli, hogy miket teszek és úgy dönt az én időm is megpecsételi? Vagy én is csak egy leszek a szerencsétlenek közül akik túl közel álltak a haragjához?
Nem félek egyik opciótól sem,mégis elengedem Mariet,a pincérnőt,aki időközben a túszommá vált - Menj... - mondom,neki ő pedig azonnal elrohan,amilyen gyorsan csak tud,és kocsijába ugorva elhajt. Távozásával egy pillanat múlva, ez az egész história semmissé vált.
Pár kilóméterre van csupán az átmeneti szobám egy motelban,szóval úgy döntök hazasétálok.
Útközben nehezen állom meg, hogy ne merüljek el agyam legsötétebb szegleteibe
Talán ez volt az álmom lényege. Talán én magam vagyok a legnagyobb ellenségem.... gondolataim megszakadnak amikor hazaérek,és egy fehérlő papírfecnit találok a konyhaasztalon
Amikor közelebb megyek hozzá észreveszem,hogy írás van rajta, elsietett, kusza betűkkel. Azonnal felismerem ezt a kézírást.
Gyere holnap a régi házunk elé 15 órakor
  G

( 33 megtekintés )

Szólj hozzá:

tigrancs3 2019. 02. 26. 18:08  
Rachel Amber is missing too

Nagyon-nagyon tetszik, és kicsit szomorkodva gondolok rá, hogy hamarosan vége, de addig is izgulok, hogy mi lesz az.

Kenly 2019. 02. 26. 17:14  
*42.rész missing


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat