Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

Amelana - A végzet városa.
Megosztás: f

Amelana - A végzet városa.

“ Máról holnapra
az élet
ennyit ér
a csoda egyetlen pillanat
az elmúlás folyamat
te benne vagy. “


Hé, Jess… Jess…
Hamvas, fehér ágyon fekszek. A levegő tiszta, nincsen már háború. Tiszta vagyok én is. Vagyis, tiszta a testem. A lelkem már más kérdés. Lassan, de magabiztosan kinyitom a szemem. Marianne-t látom meg elsőre. Tincsek lógnak ezüstösen csillogó, barna bőrére. Szeme, mint az óceán; illata, mint az éden. Bájos mosolya elragadtat. - Nem kellene már felkelned? Hamarosan indulunk. Fel kell készülj.
Nyögtem egyet. Nehezemre esett felkelnem az ágyból. A tegnapi parti, amin voltam… egyszerűen veszélyes volt. Természetesen remek értelemben. Rengeteg férfi egyed, rengeteg alkohol, rengeteg szerelem. Csak ezekkel egy volt a baj; nekem tiltott szerek. Beszámíthatatlan lennék, ha használnám ezeket.
Se a Központ, se a szüleim nem engednék meg.
Mikor is kell mennünk? - kérdezem a szememet dörgölve.
Valamikor 10 körül elindulunk, és 11-re kell ott lennünk. Szóval.. - mutat az órára.
Marianne, vagy 9:20 van.
Örülj, hogy szóltam. Siess! - ezzel az erővel rám dobott egy halom ruhát, valamennyi csillogós volt, és ki slisszant a szobából, magamra hagyva.
Persze….

Felkeltem az ágyból, megrendeztem azt. Elmentem fogat, arcot mosni. Lefürödtem, kontyba fogtam a hajam, feldobtam magamra egy kis sminket - szempillaspirál meg alkottam magamnak egy barna szemöldököt -, és kiválasztottam a ruhám; a választásom egy barna felsőre, egy fekete nadrágra és egy fekete, farmer kabátra esett. Felvettem az oldalamra a táskát, belepakoltam némi pénzt, és zsebkendőt, zsebembe raktam a telefonom és kiindultam a szobámból. Bezártam. Utam a konyhába vezetett.
Hé, szia hercegnő! - szólít meg édesapám.
Nagy volt az öröm, ahogy láttam.
Hogy mulatott tegnap a BOSS? - kérdezősködött az öcsém.
Hát, meglehetősen elment. - hazudok. Nem tudhatják meg, hogy ittam és, hogy kicsit ki is vágtam a hámból. - De izgalmas volt, mivel Caroline Alba lehányta Niel Olsan kabátját. Ő meg vissza hányt.
Bocsi, enni próbálok. - kiabált be a nappaliból a húgom.
Máskor is! - mosolygok.
Készítettem gyorsan egy vajas pirítóst, megittam egy pohár vizet, adtam mindenkinek egy puszit és a kulcsot felkapva rohantam ki a házból.
Kint, a kocsi feljárón Marianne és Morriss, a barátja álltak.
Mi lesz már? Mit tököltél eddig? . ordít Marianne.
Shhh! Azt akarod, hogy meghalljanak? - cstítom le. - Amúgy is. Hol jöttél ki?
A folyosótokról nyílik egy ablak a gyönyörű garázsra. Vágod?! - bólintottam, és beültem az autóba.
Elmúlt már 10?
Vagy 10 perce. De ne aggódj. A Központ, amit furcsálok, csak fél óra múlva nyit.
Történhetett valami?
Nem tudom. Ha van is valami, arról tudni fogunk. - mutat a csuklómra.
Igen, a csuklóm. Minden FIVE-nak van egy megkülönböztető jegye a bal csuklóján. Ez lehet egy jelkép, egy állat, egy tárgy vagy az esetemben egy leolvasó kód. Izgalmas. Nem számok vannak alatta, hanem szimbólumok; kettő bagoly, egy szék, egy macska, három pálca és egy sajátos jel.

Mi is történhetett, Nem tudjuk. De valamivel, a világunkkal kapcsolatos.

20 perccel később, karba tett kézzel álltunk Mass irodája előtt. Hangok, sőt ordibálások hangoztak ki az IGEN szigetelt irodából.
Mi is kapunk szerinted a levesből? - kérdem.
Hát, ti nem hiszem. - válaszolja egy hang a folyosó végéről.
Egy férfi ül ott. Nem ismerem, eddig egyszer sem láttam. Arca sápadt volt, szerintem félt, Szemeinél egy- egy heg égtelenkedett. Feketében volt. Mint, aki temetésről jött. Mondjuk, az egész lénye ezt sugallta.
Történt valami kemény? - kérdi Marianne.
Hát, mondhatni. - áll fel az idegen és felénk gyalogol, komótosan. - A nevem Mark. Mark Winston.
Huh, mint egy James Bond jelenet. - mosolyog Marianne.
Az idegen, vagyis Mark kuncog. - Na, jó. Ezzel a napomat feldobtátok.
A nevem Marianne Higgins, a barátnőm pedig… a barátnőm… - de addigra én eltűntem. Vagyis mellőlük. Felvettem az egyik székről egy újságot és azt olvastam: hírek, receptek egy- egy főzethez, halálesetek… halál.mi?
Hé, srácok.. nézzétek.
Mutattam nekik az oldalt: - Egy bostoni házaspárt holtan találtak a házukban. Nem egyszerű halál volt: a nyomozók semmilyen gyilkosságra utaló jelet sem találtak, vagy mérgezésre utaló jelet. A mai napig nem bizonyított a halál tényleges oka.
Vajon miért került be a mi újságunkba ez?
Ekkor a hatalmas irodaajtó előtt egy szőke hajú, fekete ruhás nő bukott ki, felénk nézett: - Ms. Campbell és Ms. Higgins. Fáradjanak be!
Ezt elrakom. - szólaltam meg. Bedobtam a táskába, és Marianne után siettem.
Hé. - állított meg az idegen - Mi a neved?
Van lényege? - azzal beléptünk az irodába.

Tudják, miért hivattam be önöket? - ült a székében, az író asztal mögött.
Sajnos nem.
A mai nap több dologról szeretnék magukkal beszélni. Az egyik dolog magához szól, kedves Ms. Campbell.
Tudtam jól, hogy a lerészegedéshez fog fűzödni.
Ms. Campbell. A nyomkövetők, amit a házukra helyeztünk, tegnap éjjel zavart jeleket adtak le.
Ez mit jelent, Uram?
Valami vagy valaki követi magát. Nem tudom, ismer- e bármilyen entitást?
Mostani állásom szerint, nem.
Akkor maga hatalmas veszélynek van kitéve. Sajnálom, de, amíg ez a veszély nem fog a minimumára csökkenni, addig maga nem vehet részt semmilyen akcióba vagy kiképzésben, ami a társasághoz köthető. Ezzel óvjuk magát, és óvjuk a mi testi- lelki és irati értékünket.
Rendben, Uram.  - bele kellett törődjek. Ha itt könyörögnék és hahotáznék, akkor se változna az álláspontja. Igaza van, gondolnom kell másra is. Hisz, ez a második családom.
És mi a következő hír? - kérdi Marianne.
Olvashatták a hírekből, hogy egy családot lemészároltak. Csak holttestek voltak meg, de az ok, vagy a fegyver amivel megölték őket… nem találtak a nyomozók semmit. Semmit. És ez nem engedtet másra következtetni, mint arra, hogy entitások léptek be a hatásunk alá. Ez meg nem jelent semmi jót.
Tudnánk valahogyan segíteni?
Kérem, vigyázzanak magukra. Az sem lenne probléma, ha pár napig inkognitóba lennének. Csak a biztonság végett.
Köszönjük.
Mehetnek.
Felálltunk, megigazítottam a kabátom és nyitottam is az ajtót.
És Ms. Campbell. - hátranéztem - Legközelebb óvatosabban az alkohollal.
Bólintok.

Pár órával később otthon is voltam. Fogalmam sincs, mi követhet engem. Talán démon? Nem, nem hiszem. Akkor mégis mi? Vagy ki? Miért pont RÁM ragadt? Semmivel sem vagyok több vagy különlegesebb a társaimnál.
Mindegy. Ezen nem is gondolkodok. De nem bírom ki, hogy ne vegyek részt egy küldetésen se. Benne vagyok már dolgokba. Most kezdtem el igazán felfogni ennek az egésznek az értelmét. Nem hagyhatom abba, kiveszik belőlem. Muszáj visszamennem.
Kikerestem az éjjeli szekrényem egyik fiókjából az Éjjelálmod szert. Kivettem egy szemet és lenyeltem. Összekötöttem a hajam, majd magamra húzva a takaróm, lefeküdtem “ aludni “. Valójában nem aludtam, hanem harcolni mentem.
Van egy másik világ, amely ezerszer jobb az itteninél.
Úgy hívják, hogy AMELANA.






( 74 megtekintés )

Szólj hozzá:

rererebi
 
2019. 01. 26. 15:20  
Azt nem értem, miért rajzol magának egy barna szemöldököt? Az embereknek - normális esetben - van saját szemöldökük.
De egyébként egész jó, talán egy kicsit zavaros a vége, de lehet csak azért mert nem vagyok animés

SecretSilence 2019. 01. 06. 21:26  
Wow... Hát maga az alap sztori biztos érdekes lesz, én egy animés világba képzeltem el az egészet. Itt-ott van benne pár pici hiba, és a gondolatjeleket nagyon hiányolom belőle, de amúgy szerintem nem lesz rossz, ha jobban odafigyelsz a dolgokra. Szellemolvasó leszek, de majd hagyok magam után valamiféle nyomot.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat