Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

12:00 - 39.rész
Megosztás: f

12:00 - 39.rész

                Szívemet hagyom hidúl;
                Lásd, hogyan mégy rajta át,
                Mert alatta tenger a bú,
                S a sohajtás fergeteg
                Vörösmarty Mihály


Irene Stella és Geoff a mellettem lévő szobában ültek,és éppen azt beszélték meg hogyan beszéljenek velem. Ezt onnan tudtam hogy a vékony falakon keresztül minden tökéletesen áthallatszódott,így én aki pár méterre voltam tőlük mindennel képben voltam,ami az elmúlt egy órában történt amióta visszajöttem a házba.
- És most mit csináljunk? - súgta Stella,habár nem tudhatta, hogy minden szavuk eljut hozzám
- Meg kell próbálnunk valahogy hatni rá - mondta Geoff - Ha most békén hagyjuk, akkor ugyanúgy elzárkózik előlünk,magába fordul..mint akkor..hangja elhalkult - és akkor is így segítettünk rajta.Mellette álltunk, beleerőltettünk pár falat kaját, rávettük hogy szívjon egy kis friss levegőt...- ugyanazt kell tennünk most is,és rendbe fog jönni.
Az én Geoff barátom... az örök pozitivitás sosem nyugodó lángja... erre töltök még magamnak egy pohár bort.
- Szóval mi legyen? 
Csönd következik. Valamiért olyan érzésem van,szinte látom ahogy most Geoff Irenere tekint,szinte érzem a köztük fellépő szemkontaktust. Mintha fizikailag ott lennék,mintha ez a köztünk lévő kétcentis vastagságú,ronda bordó fal lebomlott volna, és én is ott lennék. Megérzésem igaznak is tűnik, mivelhogy Irene lassan,és kimérten megszólal
- Szerintem adnunk kéne neki egy kis időt - hangja olyan fátyolos és szomorú volt. Hirtelen bizseregni kezd a karom ott ahol Irene megszorította. Olyan erős ragaszkodást éreztem abban az egy mozdulatban aztán pedig..amint elengedte..semmit..mintha elhalt kórok száradtak volna le egy öreg fa törzséről. - csak hogy megnyugodjon kicsit- hangja is olyan száraz volt, akárcsak azok a kórók, amikre az előbb futottak át emlékeimen- De srácok. Elvesztette az öccsét,aztán ez...azt hiszem talán ezúttal...hát talán már nem tehetünk sokat.Úgy érzem Danielt végképp elvesztettük.
Ismét csönd következik,de azután egy szék csikordul,és hangos felmordulást hallok
- Nem!- Geoff hangja elevenebbül,határozottabban szól mint valaha - Nem adjuk fel! Azt hittem mostanra már jól ismered Danielt, hisz amióta csak meglátott ismét elkezdett szeretni..ismét elkezdett törődni valakivel,és még mindig úgy hiszem, hogy az életét is feláldozná érted. -Geoff hadart és szavai olyan furcsán hatottak, hogy arra gondoltam talán itt az idő felpattanni,és szóvá tenni egy-két dolgot, de aztán mégsem mozdultam  -De ha úgy gondolod hogy elveszett akkor nem ismered eléggé,mer ő sosem adja fel! Soha!Te nem voltál itt amikor a legmélyebb ponton volt,és abból is kievickélt  valahogy,ebből is ki fog. Úgyhogy jobb lenne ha nem adnál neki tanácsokat,mert... nem érzem úgy hogy túl jó hatással lennél rá.-  a monológja végére Geoff szinte már kiabált.
A dühe és a felháborodása szinte a szemembe vág,a köztünk lévő távolság ellenére is.
- Geoff én... - Irene értetlen,és vérig sértett hangja most is halkan cseng- Én nem..
- Eleget hallottunk. - vág a szavába ismét barátom,majd lábdobogást hallottam,és pár pillanaton belül Geoff már belökte ajtómat,és életnagyságban állt a küszöbömön. Stella,és Irene pedig a nyomában loholtak.
Én ügyet sem véve rájuk ültem továbbra is az asztalomnál,kezemben egy üveg borral,és szinte vártam az előttem álló pár percet. Még sosem hatott rám így az alkohol mint most.Kifejezetten szórakozott állapotban voltam,mint aki most ült be egy kétórás filmvetítésre
- Gondolom jöttetek visszatéríteni a jó oldalra ahogy azt jó szokásotok szerint tenni szoktátok - nézek Geoffra,majd a két lányra - De ne aggódjatok megspórolom nektek a szavakat.Ugyanis mindent hallottam, és ezúttal már tényleg csak azt szeretném .ha békén hagynátok.Ahogy azt már korábban is mondtam. Nem szeretnék felülkerekedni a fájdalmamon,és nem szeretnék világmegváltó útra indulni Indiába.Csak...hagyjatok békén-meghúztam az üvegemet nyomatékosításképp.
- Igen ezt már mondtad, és nem is egyszer,de...
- Nincs de..-  vágtam közbe,mire Geoff szeme szabályosan tikkelni kezdett az idegességtől - Ez az én életem. Az én döntésem.
- Azt hiszed hogy Vena büszke lenne ha most látna? Valószínűleg most is miattad sír valahol...ha látná mi lett belőled...- Bebizonyosodott. Geoff taktikát váltott,és a lélekre ható buzdító beszéd helyett most igazán fel akar idegesíteni. Csakhogy az övön aluli ütés,ebben az esetben kicsit sem érintett meg. Valószínű ő is meglepődött amikor halkan felnevettem a várt ,sértett reakció helyett.
- Miért is kéne hogy ez engem érdekeljen? Ő is elfelejtett közölni velem pár igencsak fontos dolgot. Rémlik?Nem is vagyok benne biztos hogy ki volt ő, vagy hogy szeretett-e egyáltalán ha ennyire sem méltatott.Szóval Geoff most mondom utoljára szépen. Menj el mielőtt mérges leszek.
- Ne mondj ilyeneket Daniel -tört magának utat Stella a Geoff és én köztem fennálló jelképes hadizóna közepébe állva- Vena mindennél jobban szeretett téged...ne hibáztasd azért mert nem mondta el neked...először nem volt benne biztos...aztán pedig már nem volt rá esélye..
Szemeim úgy csillantak fel a felismerés arcon csapásából,mint két veszélyes kígyó szemfoga. - Micsoda? - suttogtam és felpattantam székemből,de meg kellett támaszkodnom az asztal sarkában nehogy hátraesek. Egyik kezemmel még mindig üvegemet szorongattam. - Micsoda? - kérdeztem megint,de ezúttal nem suttogtam - Ne mondd hogy te....Te...-Stella ekkor már összepréselte két ajkát,és csak a földet fikszírozta .Képtelen volt a szemembe nézni,pedig én másra sem vágytam minthogy kiolvashassam lelkének tükréből az igazságot- Te tudtad? Stella..mindvégig..mindvégig tudtad?               
Válaszolj már! -kiáltottam mivel nem szólt. Fájdalmasan lassan bólintott.
- Igen. Én vettem neki a teszteket. De megkért hogy ne mondjam el senkinek..-szemei könnyekkel telítődtek meg
- És egy éven keresztül úgy gondoltad ezt az információt magadban tarthatod? - hihetetlenül fájt az árulása - Hogy?...hogy? - úgy kérdeztem ezt mint egy elromlott bakelitlemez,újra,és újra.
- Daniel ne őt hibáztasd ezért! - kelt a védelmébe Geoff -Nem volt más választásunk.
- Választásunk? - hitetlenkedve nevettem fel. De egyáltalán nem jókedvemben. Keserves nevetés volt ez.Sötét,és gúnnyal teli - Ne mondd Geoff hogy te is tudtad?
Ő, ahogy az előbb Stella is tette, bólintott.
Én pedig nem tudtam abbahagyni a nevetést. - Komolyan? És nem jutott eszetekbe egyszer sem, hogy talán elmondhatnátok? Egy év alatt egyszer sem? Most kell rádöbbennem hogy az összes ember akit szeretek elárult engem? Azért remélem titkos tea délutánokat is tartottatok,hogyan verjük át a legjobb barátunkat címmel!
- Nem árultunk el téged.Csak tudtuk hogy pontosan így reagálnál.És azt is tudtuk hogy az már a múlt. Nem számított már,és nem akartuk a kínjaidat növelni. Vena elvesztése bőven elég volt neked. Aztán később úgy döntöttünk hagyjuk ezt a múltnak. -nehezen tudott szóhoz jutni kényszeres nevetőgörcsöm közepette
- Csakhogy ez nem a ti titkotok volt,így nem volt jogotok efelől ítélkezni...- letörlök egy könnycseppet, mert elmúlik a keserű nevetés és csak a düh marad. - Átvertetek,elárultatok...-soroltam rájuk bűneiket,és nem fogtam vissza a hangomat sem
- Daniel ne ordibálj - fedd Geoff mintha csak a csintalan gyermeke lennék aki a játszótéren elvette,valaki más játékát.
- Miért ne? Te akartál beszélgetni Geoff,gyerünk oldjuk meg a problémáinkat, üljünk le igyunk egy kis cseresznyés teát és beszélgessünk az érzéseinkről!Még valami romantikus filmet is megnézhetünk hogy kisírjuk magunkat egymás vállán!
- Nevetséges vagy Daniel - Geoff zöldes szemében igazi szánalom villant.
- Legközelebb ne üsd bele az orrodat a dolgaimba,és akkor talán nem leszek mérges rád!- épp azon voltam hogy letegyem a borosüvegem az asztalra,és hogy ismét kisétáljak a szobából,otthagyva szótlan, áruló barátaim, amikor Geoff még tett egy utolsó halk megjegyzést
-Lehet hogy jobb is neki,hogy már nincs itt...
Úgy suttogta ezeket a szavakat,mint a leglágyabb szellő, olyan halk,de mégis keserű,őszinte és felháborító volt, hogy képtelen voltam szó nélkül elmenni mellette. Azt hittem valóban dühös vagyok Venara, de valahol legbelül még mindig törődtem vele,és azt a részemet ennél jobban,hatékonyabban nem is taposhatták volna össze,mint ahogy ő tette most.
Másodpercekre vagyok attól hogy behúzzak egyet Geoffnak de végül nem teszem. Viszont a kezemben lévő üveget úgy nekivágom a falnak hogy szilánkosra törik...Nem célzok,és semmit nem is látok az egészből csak az utóhatását hallom.
Stella felsikolt...Geoff felkiált,Irene pedig odarohan hozzájuk. Miután eltűnnek a fekete foltok a szemem elől látom,ahogy Geoff Stella tenyerét fogja amiből dől a vér. A lány túl közel állt a falhoz,és pár szilánk darab beleállt a tenyerébe, ahogy az arcát próbálta eltakarni,az üveg repeszek elől.
Hirtelen feleszmélek, a bűntudatom olyan gyorsan reagál, ahogy az imént épp a dühöm, és odalépek hozzá hogy segítsek neki, de Geoff arrébb tol, és leguggol Stella mellé, akinek minden egyes könnycseppje,és halk fájdalmas sírása egy-egy tőrdöfés eljegesedő szívembe.
- Menj...-csak ennyit szól
Én pedig el is indulok,kikerülve Irene kezét, ami a vállamra akart csúszni,valószínűleg,hogy megvigasztaljon. De azon sem lepődnék meg ha meg akart volna ütni.
- Soha többé ne beszélj így róla! - mondtam halkan majd kisétáltam


( 30 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat