Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Juli$)

12:00 - 36 - 2..rész
Megosztás: f

12:00 - 36 - 2..rész

A mámoros sötétségből halk szuszogás ébresztett. Kényelmes ágyban feküdtem,és vékony paplan fedett le a hasamig. Nagyon meleg volt. Ezt elsősorban onnan tudtam, hogy a takaró  csupán csupasz felsőtestemen nyugodott és abból, hogy a nyitott ablakból, a kellemesen lágy fuvallat mellett tücsökzene lengett be.
Biztos csak álmodom gondoltam magamban. Hol a hó, és a jeges szél? Hisz december van.
Gyengéd érintést éreztem a tarkómon,és egyből oldalra fordítottam a fejem. Irene-re számítottam, hiszen ma este mellette tértem nyugovóra, de váratlan meglepetés ért. Ugyanis amikor oldalra fordultam rögtön megpillantottam kékeszöld szemét, szőkésbarna haját.
- Szia - simította meg gyöngéden, vékony ujjaival a hajam
Ahogy gondoltam. Csak álmodom.De arra gondoltam belemegyek a játszmába. Kiderítem végre miért térnek vissza újra és újra a Venaról szóló álmaim.
- Szia - mondtam neki, és nehezemre esett gyönyörű szemeibe nézni a történések után. Még hogyha csak álom is az egész. Mégis úgy álmodom őt magam mellé, hogy a valóságban egy másik nő mellett aludtam el. Vajon tudja? Meggyűlölt e? Vagy csalódott bennem? - Azt hittem alszol - mondtam, és jobb karomra támaszkodva egy kissé felültem, hogy jobban láthassam. Ő is így tett. Úgy néztünk szembe mint két fél, ami nem tudott egybeforrni, mint egy kör ami megszakadt,és így sosem lehet teljes. Mint egy széttépett egész két különálló része.
- Felébredtem - súgta, lágy, megnyugtató hangján
- Miért a vizes ruháim miatt? - nevetek
- Nem. Már megszoktam hogy mindig így fekszel az ágyba. Csak gondolkoztam. Ezért nem jött a szememre álom...
- Min gondolkoztál? - kérdeztem, és az arcához akartam nyúlni, hogy kisöpörjek egy kósza, álmos tincset a hajából,de megakadtam a mozdulatomban. Ő nem igazi. Hallottam mélyről. De számított ez most egyáltalán? Nem hiszem. Nekem nem. A lényeg, hogy itt volt.
- Sok dolgon gondolkoztam - söpörte félre a haját az arcából saját maga
- Oké. Most már nagyon sejtelmes vagy. Elmondanád? - ahogy ezt kimondtam kezére fektettem a kezem.
Ő pedig mélyen a szemembe nézett. - Daniel. Miért nem kelsz fel?
Hirtelen nagyon meglepődtem.  Nem értettem, ez mit jelenthet.
- Mi ? - tettem fel neki is a kérdést - Hova kell mennem?
- Daniel te is tudod miről beszélek - mondta mindent tudó, bölcs tekintettel
- Nem de felvilágosíthatnál. És arról is, hogy mi ez az egész. Miért vagy itt? Miért látlak mindig? - értetlenségem lassan dühöt indított el bennem. Válaszokat akartam végre. Egyszer és mindenkorra megérteni, hogy miért történnek velem a dolgok úgy ahogy történek.
- Szivi...- megütötte a fülem a szájából ez az általam sokat használt szó. -Tudod hogy ez az egész nem a valóság. Hogy én sem vagyok az - szomorkás mosollyal nézett rám
- Miről beszélsz? Akkor mi ez?
- Akkor vagyok itt amikor úgy akarod. És most bűntidat gyötör...maró bűntudat. Annyira hiányzol Daniel...- De ami történt megtörtént. Tovább kell menned. Ne tedd ezt magaddal se a többiekkel.
- Vena én...sajnálom...én és Irene... - kezdtem bele mert úgy éreztem ez a legjobb időpont a bűneim meggyónására. Talán pont ezért látom megint. A bocsánatát akartam kérni.
- Semmi baj Daniel - mondta ,és őszintén, bíztatóan elmosolyodott, majd kezével megérintette az arcomat, én pedig lehunytam a szemem és hagytam, hogy átjárjon  érintésének varázsa. De sajnos ez a pillanat hamarabb véget ért mint szerettem volna, ugyanis a következő pillanatban Vena leengedte a kezét, és az a fehér paplanra hullt mint egy elhervadt rózsaszirom.
- Azt szeretném, ha boldog lennél. Te is tudod. Tudod, hogy van ez. De nagyon nagy hibát követsz el Daniel...- arca egyszerre keserédes mosolyra váltott
- Ezt meg hogy érted Vena? milyen hibát? Kérlek mondd el! - türelmetlenül ragadtam meg a kezét, de ő csak nem szólt rögtön
- Veszélyes útra tévedtél Daniel, és már nem vagyok melletted, hogy segíteni tudjalak. A jövő útja csupa sötétség,és fájdalom lesz számodra, ha nem vigyázol. - Vena egyre sápadtabb lett. Szemének kékje pedig feketére váltott.
- Hallgasd meg az utolsó üzenetet! - mondta a holtsápadt Vena, és a kezét nyújtotta felém, de az már sosem érinthetett meg ugyanis a következő percben csattanást hallottam, amire azonnal a hang irányába kaptam a fejem,és mire visszanéztem Vena már eltűnt. Csak a fehér takaró, nyomasztó üressége maradt utána.
- Ne! Vena! - kiáltani akartam de hangom alig volt több üres suttogásnál.
Amikor felébredtem, az ágyban felülve eszméltem magamra, ahogy a takarót szorítva a semmibe bámulok, az éjszaka közepén.
Ahogy nemrég a meleg most úgy csapott meg a hideg. Ámulva néztem a hóesést a csukott ablakon túlról.
Mellettem pedig egy hosszú fekete hajkoronájú, fáradt tekintetű lány ébredt éppen a legédesebb álomból. Először csak értetlenül nézett rám, még az est mámorának homályából,de arckifejezésemet látva azonnal felült
- Jól vagy Daniel? Mi történt? - kérdezte aggódva és a tenyerét a görcsös izomzatú hátamhoz érintette, talán pont azért, hogy feloldja azokat. Ám ez most esélytelen volt. Fejemben csak úgy kattogtak a fogaskerekek. Az utolsó üzenet. A Vena telefonján található utolsó üzenetről beszélt! Lerúgtam magamról a takarót,és a rémült tekintetű Irene-el nem törődve a kabátomért siettem. Kiástam belőle Vena telefonját.
Remegő ujjaimnak képtelen voltam parancsolni. Össze vissza ugráltak a billentyűkön,miközben régi telefonján kerestem a hangfájlokat. Azokat a fájlokat amiből az egyik teljesen értelmetlen zagyvaság volt, a másik pedig  Vena szavai voltak  amelyek közvetlen a halála előtti nap közölték,hogy valamit nem mondott el,és ezt sajnálja. A harmadik fájlt sosem volt lehetőségem végighallgatni. Most pedig itt ültem kezemben a telefonjával készen arra hogy lejátsszam az utolsót is. ˘Hallgasd meg az utolsó üzenetet˘ viszhangzott a hangja a fejemben.De arra közel sem voltam felkészülve, hogy mit fogok az elkövetkező pillanatokban hallani. Annyi biztos, hogy megváltoztatta az életemet...
Benyomtam a harmadik,és egyben utolsó fájlt.
- Daniel...- hallottam meg a hangját,és annyira valódi volt, hogy örömömben majdnem elsírtam magam.- El...kell...mon...dano...m val...ami fontos..at... - úgy recsegett a hang, hogy csak  erős koncentráció árán tudtam értelmezni a hallottakat - Saj...nálom... annyira...saj...nálom... - hangja elkeseredettnek ,és rémültnek hangzott.
Már megint ez. gondoltam. Az előző hangfájlban is csak ezt mondta. Mit? Mit sajnálsz Vena?
- Én... én....ter..hes vagy..ok.
Aztán csak hangos sípolás, és néma csönd.

( 42 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat