Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

A virágszál és a drogfutár
Megosztás: f

A virágszál és a drogfutár

Még nem tudtam, hogy is hozakodjak elő ezzel Sebastiannak, de biztos voltam benne, hogy segíteni fog. Sosem hagyna cserben.

- Ez ki volt? - mikor beléptem a házba, Chris rámhozta a szívbajt. Ott várt szinte a küszöbön, és dermedten várta a válaszomat.

- Ne mássz így az arcomba - finoman arrébb toltam fiatalabb bátyámat, majd bementem a nappaliba. Egész otthonosan volt berendezve, mégis lélektelenül tátongott a ház szívében. Anya halála óta eltelt már négy év, azóta óhatatlanul változott, de még így is, szinte olyan volt, ahogyan hagyta. Évek óta nem cseréltünk képeket a barna keretekben, senki sem ül a kanapé jobb szélére, a gardróbhoz pedig szó szerint hozzá sem értünk.

Apát nagyon sok ember látja hűvösnek és talán egy kicsit érzéketlennek. Néha én is. Már nem emlékszem, hogy ez nagyon régen is így volt-e. Mindenestre, a betegségek állítólagos családösszehúzó ereje nálunk csak a korai időszakban hatott, utána szép lassan széthullottunk. Nem én és a bátyáim, nem is a bátyáim és apa, hanem mindenki más. Anya szülei nagyon ritkán látogatnak minket, bár jól tudom, hogy mennyire szeretik az unokáikat. Inkább apával van bajuk. Apa pedig ugyanazért nem áll szóba a nagyiékkal, hiszen észre kellett volna venniük, hogy anya beteg. A gyászban inkább a saját sérelmeiket látták, mint egymásét. Apa elveszítette a szerelmét,  nagyszüleim az egyetlen gyermeküket. Én, Chris és Seb pedig az anyánkat. Seb bezárkózott, majd rövid időn belül a második anyám lett. Legalábbis bizonyos értelemben. Chris viszont lázadt, nem látványos, de mély kirohanásokkal. Mindig is ő volt a legbalhésabb közülünk, de anya szelíd dorgálásai után kezes bárányként viselkedett. Aztán többé nem volt szelíd dorgálás, bármennyire is tombolt. Pár hónapig teljes káosz uralta a családunkat, majd egyre többen léptek tovább, és hirtelen meg kellett magyarázni, miért is vagyunk ilyenek. Mert mi nem tudtunk tovább lépni. Azóta se. Hogy is tudnánk nélküle?

A következő tanévben Chris lecsendesedett, én pedig magántanuló lettem. Ennek oka nem feltétlen anya halála, de nagy mértékben közrejátszott. Túl sok feltétel volt rossz, túl sok talánnal kezdhetnék mondatot. Úgysem számít.

Chris még akkor is a hátamat nézte, amikor kinyitottam a fehér hűtőt, és kiáradt a hideg levegő a lábamra.

- Csak egy srác az évfolyamról, van egy közös projektünk - így is mondhatjuk.

- Oké - adta meg magát Chris. Miután visszacsuktam a hűtőt, anelkül, hogy bármit is kivettem volna belőle, felmentem a szobámba. Sarkon volt, ahogy a bátyáimé és a fürdőszoba is. Az emelet kisebb részét elfoglalta a hatalmas erkély.

A folyosó végén jobbra volt az én szobám. Velem szemben Sebastian régi szobájában még mindig állt egy halom holmija. Nem tudom, elviszi-e valaha is. A nagyja gimis emlék és kinőtt ruha. Bár az emlékek fontosnak hangzanak, de a legfontosabbak nála vannak. Albumok és pár érem. Jelenleg egyedül lakott a nem túl méretes két szobás lakásban, de a másikat kiadja majd valakinek. Az ő hálójához képest az enyém kifejezetten nagy.

Az ajtóval szemben volt a tolóajtós ruhásszekrényem, jobbra pedig egy könyvesszekrény, amin a tankönyveimet is tároltam. Egy apró boltív két részre osztotta a helyiséget, ebben a végében nyílt a erkélyajtó a széles íróasztal mellől, a másikban - a boltív túloldalán - az ágyam foglalt helyet. A franciaágy ket oldalán épp annyi hely volt, hogy kényelmesen oda mehessek az ágyhoz, bár ehhez hozzá tartozik, hogy a szoba hosszúkás alakú, és nem túl széles. Sebastiannál és Christophernél kék padlószőnyeg van, nálam viszont laminált parketta. Régen volt egy lila szőnyegem, de állandóan összekoszoltam.

A falak nagyon halvány világosszürkék és az ágyamat leszámítva minden bútorom fényes dió színű. A hatalmas ablakot és az erkélyajtót földig érő fehér csipkefüggönyök fedték, most mind el volt húzva és a napfény szabadon áramlott be. Kinyitottam bukóra a kétszárnyú ablak jobb felét, aztán ruhástul rádőltem a rugós matracra. Nagyon szerettem a szobámat, nyugodt volt, de nem fakó. Az ablakpárkányban apró cserepes kaktuszok sorakoztak, a szekrények tetején pedig műnövények - nálam csak a kaktusz él meg. A boltív és a plafon találkozásánál egy fehér függönyrúdra égősor volt feltekerve, eredetileg karácsonyi dekorációnak szántuk, de úgy megtetszett, hogy ott maradt. Több szabad falfelület nem is nagyon akadt, legfeljebb az ágyam körül, ahová nem akartam semmit. A családi képek nagy része a lépcső fordulóban és a folyosón kapott helyett.

A fürdőszoba, ahova éppen tartottam, az én szobám mögött volt, Chrisszével szemben. Ez volt a legkisebb helyiség az emeleten, az enyém pedig a legnagyobb. Zuhanyzónk és kádunk is van, bár a kádat lassan soha nem használjuk. Miután lezuhanyoztam és fogat mostam, elpakoltam az asztalomon hagyott tancuccokat, és leosontam a földszintre. Épp a vizet töltöttem ki, amikor megrezzent a telefonom. Az ablakon még beszűrődött a lemenő nap fénye, misztikus félhomályba burkolva az egész amerikai konyhás nappalit. Az étkező felé fordulva előhúztam a telefonom a mackónadrág zsebéből.

( 25 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat