Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

EEF - Különkiadás!
Megosztás: f

EEF - Különkiadás!

Sziasztok! Mint ahogy azt megígértem, továbbra is hozom a különkiadásokat, azonban, most a kis részecske mellé társul egy rendkívül fontos, és számomra nagyon jó hír is.
Mivel még mindig nem mondtam le arról az álmomról, hogy egyszer a kezemben tarthassam a könyvem, készül hozzá egy kiadásra szánt, átdolgozott változat, ebből hozok ma egy kis ízelítőt nektek.


Kedves naplószerű jegyzettömb!

[...]

- Mi lenne, ha rávennénk anyukádat, hogy mégis engedje meg, hogy találkozz apukáddal? Szerezhetnénk egy sofőrt, aki elvinne hozzá, és... - néztem rá reménykedve. Erre ő két szipogás után felnézett a zsepkendője mögül és rondán bámult rám.
- Jó, akkor nem - emeltem fel a kezeim védekezően. - Esélytelen, nemdebár?
Utáltam őt szomorúnak látni. Jó, alap dolog, hogy a barátait nem szereti szomorúnak látni az ember, de egy olyan barátot, aki mindig mosolyog és nevetgél, végképp szörnyű volt. Azonban, hirtelen eszembe jutott valami, amivel talán feldobhatnám.
- Igaz a szó! Valahol másutt volna jó! Ott a helyünk, mindig ezt gondolnám, s te úgy hasonlítasz rám! - kezdtem énekelni a kedvenc betétdalunkat a híres Barbie meséből, a Koldus és Királylányból. Természetesen Erik sosem szeretett volna a Koldus lenni, ez a szerep mindig rám jutott, de ahogy megláttam a mosoly szikráját a szemében, már nem is bántam annyira. Felpattant a deszkáról, elhajította a zsepijét, majd táncra perdült.
- Nem volt talán ilyen sosem, de te most itt vagy mellettem! A szívünk zeng, muzsikál egyformán.... Te úgy hasonlítasz rám!- énekeltük teli torokból, miközben idióta táncmozdulatokkal pörögtünk a járdán. Már éppen beleéltük magunkat, amikor észrevettük, hogy valaki mellettünk áll és minket bámul. Jas volt az. Tátott szájjal, felhúzott szemöldökkel díjazta a produkciónkat. Nem tudtam eldönteni, hogy maga a táncunk, vagy Jas foghíjas szájtátása volt a viccesebb.
- Ne hari, orvosnál már voltatok ezzel? - kérdezte, majd mint aki csak most ismerne fel minket, hozzátette: - Ja, csak ti vagytok? Akkor minden rendben!
- Mit is mondtál, kell egy sofőr? - vigyorgott rám kajánul Erik, mire én töviről-hegyire elmeséltem a történteket Jasnek. Úgy láttam, már kezd megbékélni a kivert foga miatt, és még a remény legapróbb szikráját is felfedezni véltem, miszerint ő lesz az, aki segít az akciónkban  és elfuvaroz minket.
- Nem bánom, legyen - mondta, mire nem hittünk a fülünknek. Erikkel egymásra pillantottunk, majd egyszerre öleltük át Jast. - De még azóta sincsen életbiztosításom, szóval ha kérhetem, ne úgy viselkedjetek, ahogy szoktatok! - nyöszörögte az ölelésünktől fulladozva.
- Csúcs! - vigyorgott Erik izgatottan, majd örömét kifejezendően ugrott is egyet. - Gyorsan hazarohanok felkapni egy pulcsit, itt várjatok!

A szöszi öt percen belül vissza is ért. Egy hatalmas, fekete pulóvert viselt, rajta egy oroszlánnal. Felismertem, ezt még együtt néztük ki, azonnal beleszeretett, hiszen oroszlán a horoszkópja, de istenemre esküszöm, az üzletben nem állt ilyen hülyén rajta.
- Csukott szemmel öltöztél? - próbált Jas viccesen célozgatni arra, hogy nem ezt a látványt vártuk.
- Hogy festek? - pördült meg előttünk színpadiasan. A pulóver ujja bőven túllógott, az alja pedig szinte leért a bokájáig.
- Mint az árvaházi gyerekek - mondtam ki őszintén, mire ő csak legyintett egyet.
- Igen, tudom, kicsit nagy - sóhajtott. - Nem volt már a méretemben, de muszáj volt egyet vennem!

"Kicsit."

Jasszel sokatmondóan egymásra pillantottunk, de inkább nem mondtunk semmit. Van szegény Eriknek így is elég baja.

- Dugasz, én tényleg nem akarok akadékoskodni, de biztosan itt, a park közepén akar találkozni veled az apád? - kérdezte Jas, miközben kitért pár faág elől. - Itt a dzsumbuj kellős közepén, sötétben?
- Már nem azért, de én is ezen gondolkodtam - húztam a számat, majd jónak láttam bekapcsolni az elemlámpát a telefonomon, mindeközben pedig igyekeztem nem pofára esni a csúszós faleveleken. - Mi van, ha csak valami szélhámos, aki el akar téged rabolni?
- Roni, ugye te most csak viccelsz velem? - fordult hátra Erik sértetten.
- Amíg ezt a pulcsit viseled, egyikünknek sincs szüksége viccekre - horkant fel Jas, mire hangosan felnevettem.
Erik megint csúnyán nézett rám. - A levélben azt írta, hogy sok időt tölt itt a park végében, szóval tutira itt lesz!
Jasszel megint összenéztünk.
- Hajléktalan? - vetettem fel.
- Az - jelentette ki Jas. - Ez egyértelmű. Egy lomblakóval van dolgunk.
Erik már nem is szólt semmit, csak a szemeit forgatta. Egy kis ideig csendben bandukoltunk, majd a szőkeség hirtelen megtorpant és izegni-mozogni kezdett. Idegesen pillantott hátra rám. Ismertem ezt a nézést. Pisilnie kellett.
- Menj el.
- Itt biztos, hogy nem! - rázta meg a fejét.
- Akkor bepisilsz - vontam meg a vállam, de tudtam, hogy úgysem bírja ki hazáig.
- Mégis hogyan nyűgözhetném le az apámat, ha éppen hugyozás közben talál rám? - tárta szét a karjait idegesen.
- Ezzel a pulcsival biztosan le fogod majd nyűgözni, akkor is, ha még be is kakilsz, ne aggódj - fintorgott Jas, mire engem megint elkapott a röhögés.
- Jó, elmegyek, de el ne mozduljatok innen! - fegyelmezett meg minket sértetten, majd eltűnt a fák sűrűjében.
Aztán vártunk, vártunk, és vártunk. Erik nem jött.
- Dugasz, nem gondoltam komolyan, hogy kakilj is! - kiáltott fel Jas, azonban csak a saját hangja visszhangzott, Erik reakcióját egyáltalán nem hallottuk, pedig nem mehetett messze.
- Most mi a franc legyen? - kérdeztem. - Atya ég, mi van, ha az a férfi elrabolta őt?
És szinte végszóra, jéghideg szél támadt, és recsegő hangokat hallottunk a hátunk mögül. A telefonommal a földre világítottam, Jas pedig felkapott egy vaskos faágat.
- Így ni, ez jó lesz. Ezzel majd leütöm, bárki is jön - mondta magabiztosan, majd mikor az előttünk tornyosuló bokor mozogni kezdett, ijedten húzódtam a háta mögé. A mozgás egyre csak élénkebb és élénkebb lett, mígnem egyszer csak egy alak ugrott ki belőle. Hangosan felsikoltottam, Jas pedig bárminemű hezitálás nélkül, barbár módon ordítva fejbekólintotta a támadónkat, aki hatalmas koppanással ért földet a vizes avaron.
- Világíts rá, nézzük meg mit fogtunk! - vigyorgott büszkén, mire én remegő kezekkel a föld felé irányítottam a telefonom. Azonban hamar rá kellett jöjjünk, hogy bizony mi házinyúlra lőttünk. A szó szoros értelmében.
- Úristen, Erik! - guggolt le Jas a leütött legjobb barátomhoz, aki úgy feküdt kinyúlva a földön, akár egy tengericsillag.
- Megölted! - sipítottam.
- Nem, van pulzusa, csak elájult! - nyugtatott, miközben megpróbálta felhúzni a földről a kis szöszit. Már majdnem sikerült neki, amikor hirtelen hatalmas fény vett körül minket. Elemlámpának tűnt, vagy valami hasonló.
- Ki van ott? - vakkantotta valaki, mire mindketten összerezzentünk.
- FUSSZUNK! - kiáltotta sejpítve a foghíjas Jas, megragadta a kezem, majd futásnak iramodott. Azonban, a hatalmas startolási hadművelet nem éppen úgy jött össze a csúszós faleveleken, ahogy azt elterveztük. Szinte azonnal felrepültünk a levegőbe, majd le is érkeztünk a talajra, egy hatalmas ***es kíséretében. Ott feküdtünk a sötétben egymáson, legalul az észméletlen Erikkel, mint akiket tömegsírba temettek.

A fény egyre közelebb jött, léptek hallatszódtak, egyre hangosabban és hangosabban, mire egyikünk sem mert felnézni. Csukott szemekkel, remegve vártuk a halálunkat. Fusszunk, mi?

Valaki mentsen meg!

Szóóval, remélem tetszett, és akit érdekel az átdolgozott verzió, az dobjon egy üzit.

( 136 megtekintés )

Szólj hozzá:

Redmoiselle 2018. 10. 09. 21:20  
Kriza, elküldtem!
Kriza, elküldtem!

Kriza
 
2018. 10. 09. 16:40  
Hógömb lehetőleg ne csak hangulatjelet!

A szellem olvasódat most megidézted a sír emlegetésével. Egyszerűen nem lehet megunni. Engem nagyon is érdekel az átdolgozott verzió, de egyébként szerintem ezt már tudod...Tényleg vidámabb lett a napom egy kis Eriktől, szóval gyakrabban megdobálbatnál különrészekkel.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat