Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

12:00 - 35.rész
Megosztás: f

12:00 - 35.rész

Velem akarja leélni a hátralévő életét. Ismételgettem magamban és ízlelgettem mintha nem is szavak, de legalább sós popcorn darabkák lennének.
- Velem akarod leélni életed hátralevő részét? - mondtam ki hangosan de nem volt több halk töprengésnél. Irene azonban kapott az alkalmon,és megerősítette korábbi szavait
- Igen - fogta meg a kezem - Pontosan.
- Ezzel? - kaptam ki pisztolyt tartó kezemet a kezeiből,és felugrottam a padról,ahol mindeddig ücsörögtem. Kiabálni kezdtem - Te ezzel - mutattam magamra pisztolycsövem végével - egy ilyen emberrel akarod leélni életed hátralévő részét? - hangom elhalkult és átvette helyét a keserűség - Irene ezt nem akarhatod - engedtem le a kezem,mivel az egész testhelyzetem úgy vehette ki magát,mintha épp Irene-nek akarnék ártani. -Ezt senki sem akarhatja. - sóhajtottam
- De én akarom - lépett közel hozzám Irene, s így hogy már én is álltam, egészen fel kellett néznie, hogy láthassa az arcomat.
Nem tudtam kiverni fejemből,hogy ez az egész olyan mint egy elfuserált leánykérés ami teljesen kifordult magából,és a változatosság kedvéért most a lány kéri meg a fiú kezét.
- Nekem viszont nem megy...- Ne tedd ezt velem Irene. Most képtelen vagyok erre.
- Nem akarod vagy nem megy? - kérdezi
- Azt kérdezed akarlak e? Hogy akarok e veled lenni, veled élni? Mégis hogyan talán házasodjunk össze, és éljünk boldogan ,amíg meg nem halunk?  - szavaim habár költőiek voltak láttam milyen mélyen megsértették a lányt.
- Igazad van. Hogy is juthatna eszembe ilyen őrültség? - mondta,és őszinte szomorúság öntötte el szemei tükrét - Magadra hagylak ha akarod  de ezt... - kezeim közé nyúlt, s kivette belőle a fegyvert - Inkább elviszem. S elindult. Elindult, hogy visszamenjen kis motelunk-be, elindult, hogy eltűnjön,és elzárkózzon előlem, s hogy az utolsó fonalamat is elveszítsem ami ehhez a földhöz,és a boldogság lehetőségéhez vezet.
- Várj - mondtam és megfogtam a karját még mielőtt eltűnt volna az egyre sűrűsödő hópelyhek közt.
- Nem azt mondom,hogy nem akarom...
Pár néma pillanatig csak néztük egymást.Néztem a hidegtől egyre kipirosodó arcát, a haját,amibe egyre több jeges fehérség került. És hirtelen egy apró villanást éreztem. Nevezzük reménynek vagy halvány örömnek,de ebben a néma pillanatban rájöttem, hogy csak őrá gondoltam. Nem a teljes reménytelenségre, a feladásra, vagy az öcsémre. Órák óta az volt az első olyan pillanat amikor valaminek sikerült elterelnie a gondolataim.
- Azt sem mondtam, hogy nekem nincs szükségem rád.Tudod mi bizonyítja hogy igenis van? Mert még mindig itt vagyok. És ezt se Geoff se Stella nem tudta volna elérni. Csak te tudtad elvenni tőlem azt a fegyvert...van benned valami... - vizsgáltam a sötétbarna szemeket,mintha valóban ki tudnám őket olvasni - Ami különleges. Különleges vagy számomra. És ha valamiért életben kell maradnom akkor az az hogy kiderítsem mi az.
- Együtt meg fogjuk találni
- Köszönöm...- súgtam
Halvány mosolya élesebben virított mint a hó körülöttünk.
- Akkor bejössz velem vagy itt maradsz amíg meg nem fagysz? - felém nyújtotta kezét, mire én megragadtam,és együtt tűntünk el,magára hagyva a kicsiny padot a hóeséses decemberi éjjelen.

( 17 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat