Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

Lila Asztromacskák bemutatója
Megosztás: f

Lila Asztromacskák bemutatója

FIGYELEM:
A modik mivel nem is osztották meg az összes rajzot, illetve a csapatok bemutatójának 3/5 részét, ezért mi megtesszük és nyilvánosságra hozzuk. Köszönjük!


A mi bemutatkozásunk egy kis történet lenne.  Végül is, ha megismerkedünk valakivel, az is maga egy történet. Hogy is ismerhetnének meg minket mások, ha nem egy újabb story-n keresztül?

Amikor még Caesar elültette a kockát a Rubicon folyó partjánál, még nem is sejtette, hogy a kockás veteményét ismeretlen lények lepik el a távoli jövőben. Rá kétezer évvel egy boszorkánykör tarkította a területet, ahol egy az emberi civilizációnak idegen, fel nem fedezett gombafajtáról lehet beszámolni, feje halványrózsaszín és kockára emlékeztető pöttyökkel volt tarkítva. Nem mellesleg még kockára emlékeztető alakja volt. Kódnevén Rubik kockának, vagy Rubik Ernő boszorkánykörének nevezték. Az oka az volt, hogy maga a gomba 1974-ben nőtt ki teljesen. Viszont senki nem számított arra, hogy ez a boszorkánykör portált nyitott a Tejút rendszer másik pontjára. Ez pedig nem volt más, mint a Lilupiter. A teljesen lila bolygóról hírek kezdtek el terjengeni a Tejút Galaxis Szövetségben, hogy egy üstökös miatt a bolygó keringése megkergült és eltávolodott a napjától, ezzel káoszba taszítva a hatalmas planéta népét, az Asztromacskákat.
De feltámadt a remény. Méghozzá egy hatszínű kockának a legendájáról hallottak hőseink. Pletykák szerint a hatoldalú test maga egy kirakós: Ha megoldod annak rejtvényét, helyrehozhatja erejével egy problémát. Ezzel talán meglehetne menteni a bolygót és annak lakóit. Androméda Messier, az Asztromacskák császára megparancsolta a marsallja számára, hogy indítson egy bátorságpróbát a hadseregben. Összesen csak öt katona járt sikerrel és került be az úgynevezett "Elit Gárdába". Ezen a júliusi délelöttön a császár egy gyűlést rendezett az indulás napján. Talpraesett csapatunk egy táskányi csomaggal készült elő a napra. Az öt macskaalak bundáján ékeskedő csillagképek különösen ragyogtak, akár eredeti másuk. Lila szőrzetük ezen a napon sem fakult. A tróntermet már csak a lámpák világították be, a nap túl messze volt tőlük, hogy fénybe borítsa a termet. Habár reggel révén az idő szerint, a nap már csak csillagnak számíthatott. A csapat ideje csökkent és az uralkodónak is sietnie kellett beszédével.
A császár vett egy mély levegőt és belekezdett szövegébe.
- Kedves elit különítmény! Kizárólag a legprofibb emberekből lett megalkotva ez a gárda, ami jelent valamit. Nem csupán megtiszteltetést, hanem elvárás is veletek szemben! Országunk - Nem, bolygónk sorsa múlik rajtatok! - Az Asztromacskák császára elővett egy átlátszó, háromszor hármas kockájú testet és az öt macska felé tartotta. Úgy nézett ki, mint egy átlátszó kvarckocka, viszont vésések övezték mind a hat oldalát. A fenségesen pompázó Androméda császár szóra nyitotta száját, hogy befejezze beszédét. Emma496 zászlós és Speedpaintwolf főhadnagy csodálkozva figyelte a csillogó objektumot, míg 56Réka őrnagy és Csicsibogyo százados faarccal néztek. Kriza vezérezredes a tárgyat bámulta inkább, szigorúbb magatartással. - Jegyezzétek meg, a kocka az életeteknél is fontosabb jelen esetben. Töltsétek meg színnel, és lehetőleg próbáljátok meg visszahozni. A remény fénye kimúlóban van.
- Nem hozunk csalódást Önnek, Felség! - szabadkozott a vezérezredes és elvette a kockát. És eme szent beszédet követően, kellett belerohanniuk az ismeretlenbe, miközben csak azt hallották „Fuss Forest fuss!”. Nem vágtak ők savanyú képet! Felszegett állal, elszántan masíroztak a teleportációs, csiperke körhöz.
- Szakasz állj! - torpant meg Kriza Vezérezredes, a Kismedve képviselője - Egy rövid névsorolvasást tartunk! 56réka Őrnagy, a Nagymedve büszke kinevezettje.
-Jelen!
- Speedpaintwolf Főhadnagy, a rettenthetetlen Hiúz?
- Jelen!
- Csicsibocso Százados, a Sárkány kiválasztottja?
- Jelen!
- Emma496 Zászlós, a Zsiráf csillagkép viselője?
- Jelen!
Miután a névsorolvasás megvolt, Kriza ismét szóra nyitotta száját.
- Gárda, jobbra! - a kis létszámú csapat jobb irányba fordult.
- De vezérezredes, nem balra van a kapu? - kérdezte a Főhadnagy
- Gárda, balra! - javította ki az utasítást Kriza és a csapat ismét irányt váltott, ezúttal balra.
Miután az öt macska megtalálta a megfelelő koordinátákat, már nem volt vissza út.
A küldetés elkezdődött, és szorgosan dolgoztak, hogy megszerezzék a virágok színeit. Először egy lila százszorszép volt az első célpont. Azután következett egy élénkpiros növény keresése. A kék színű sem nehezítette a csapat dolgát. A fekete már nagyobb falat volt. Ehhez az elemlámpa segítségét kérték. A zöld virágért való küzdelem egy hatalmas csata volt, méghozzá az éhes nyulak ellen. A répából kovácsolt kard pedig nem könnyített a helyzetükön. Már valahogy kis létszámú csoportunknak sikerült kiküszöbölni a problémát hála kreativitásuknak.
Mancsukban már a hatodik, rejtélyes színű virág hevert.
Ám de dalra fakadt egy ribizlibokor, és hirtelen értelmet nyertek lábnapja, hisz izmos vádlija futásnak adta a fejét, elorozva a virágot:
- "Most múlik pontosan,
Engedem, hadd menjen,
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen,
Nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
Ez tényleg győzelem".
- Szökik a Málna! - nyávogott fel 56Réka, miközben az orrával rámutatott a lábra kélt bokorra. Mindenkinek a tekintete az alakra összpontosított, meglepődött kifejezéssel. A hatodik virág nála volt.
- Az egy ribizlibokor. - jegyezte meg Csicsibogyo.
- Nem tökmindegy? Nála van a hatodik virág, UTÁNA! - utasította Kriza vezérezredes.
Csapatunk a tolvaj után eredt. A lábon járó bokor a csiperke körhöz tartott, a virággal együtt. Leggyorsabb tagjuk, Csicsibogyo mindent beleadott és nagyobb szökkenésekkel akarta utolérni a két lábon járó növényt. Bár lassan közeledtek hozzá, de egy átjáró jelent meg a gárda és a növény előtt.
A bokor beleugrott a teleportációs kapuba, és a különítmény utána vetette magát. Szó szerint, mert a vezérezredes hassal érkezett Caesar kockás veteményébe.
Köhögve felegyenesedett a Vezérőrnagy és a szalutáló csoportra nézett.
- Őrnagy! Jelentést kérek, pihen. 
- Jelentem, a gárda sértetlen, a fejem kőkemény, nem lehet az betörni. A fizika törvényi egyszerűen nem engedik. Minden pontos számítást elvégeztem, ha gondolja ismertethetem is az eredményeket. Az aktivitási szintem is rendben van, sőt sokkal jobban pörög a szokásosnál, lehet fel is keresek egy rock koncertet a közelben, ha nem bánja.
- Inkább a legnagyobb kérdés az, hogy hol vagyunk. - tette fel a kérdést a Zászlós.
- A koordináták szerint nem azonosulnak a Lilupiterével. Ez inkább a C496P56é - válaszolt Speedpaintwolf.
- Ez költői kérdés akart lenni. - vágta rá Emma496.
- Költő később is lehetsz édes lányom, Főhadnagy! Jelentse a pontos adatokat. Légkör összetétele, élelem, víz, és várható ellenségek? – kérdezte a Vezérezredes.
- Légkör összetétele Nitrogén, Oxigén és más anyagok, pl. a Szén-dioxid. Élelem a bolygón jelenleg a földön található gyümölcsök és állatok húsa. A bolygó hetvenegy százalékát víz borítja. Ellenség nem ismert. Jelenleg egy fejlett faj uralja a bolygót. – sorolta fel az adatokat a rettenthetetlen Hiúz
- Köszönöm. Pihenj! Csicsibogyó Százados mit tud mondani eme bolygó élőlényeiről?  Mennyire veszedelmesek?
- Jelentem, azok a kis apró teremtések, melyeket földi nyelven ízeltlábúaknak hívnak, nagyon veszélyesek, pedig csak néhány centiméteresek. A pestist hordozó bolhák a történelem viharos évszázadai alatt százmillió ember életébe kerültek. Az is előfordult, hogy egy évben a maláriaszúnyog által terjesztett betegségbe hatszázezren haltak bele. Eljátsszák a kis ártatlan élőlényt, közben meg gyilkos vírusokat terjesztenek! Mondjuk az is igaz, hogy legtöbbjük ártalmatlan...
A ribizli bokor immár alakot öltött személye elővette moderátori mosolyát, és meglengette az áhított virágot a kezében, majd illedelmesen bemutatkozott, hogy ne csak az ének hangjáról és izmos vádliéról dekódolhassuk.
- Személy szerényem Dunya vagyok, arab írással. – szólalt meg.
- Akkor miért nem mondod arabul? – jegyezte meg 56Réka.
- Számotokra külföldi lenne a magyar is, nem? – vágott vissza Dunya.
- Egyáltalán, hogy működik a kommunikáció közöttünk? - vetette fel ezt az alapnak számító tényt a Zászlós.
- Nem tudjuk, de működik a dolog, abban biztos vagyok. – vágott rá Csicsibogyo.
És akkor Speedpaintwolf éles szemei a személy vádliira összpontosított, mert a mosolya hasonlított a cukros bácsira. Azonban azonosultak a szökésben lévő bokor szépséges lábaival.
- Őrnagy, jelentem, azok a vádlik azonosulnak a keresett személlyel. – jelentette.
- És mégis mit szeretnétek tőlem a Földön. Csak nem „ezt”? – lengette meg a kókadt virágszálat a fent említett Dunyaként bemutatkozó arab moderátor.
- Szeretnénk megkérni, hogy add vissza nekünk, amit elvettél. A bolygónknak hatalmas szüksége van rá! Ezért kérjük vissza a virágot. – magyarázta a Vezérezredes
- Nem adjuk. Amíg részt nem vesztek a táborban, nem adhatjuk át.
- Milyen tábor és mégis miért nincs jogunk visszakapni? – 56Réka lépett elő kérdésével.
- Nem tudjátok, hogy mi az a CicaNevelde Tábor? - vonta fel a szemöldökét Pinghorizon, azaz egy újabb Dunyához hasonló szabású lény, ahogy előlépett a másik mögül.
- Honnan tudjuk, hogy létezik olyan? - kérdőjelezte meg Emma496.
Pinghorizon lélegzett egyet, majd hosszú magyarázásba kezdett.
- A CicaNevelde Tábor egy rendezvény, mely minden évben, méghozzá nyáron indul. Összesen négy csapat indul, de esetleg bővíthetjük ötre a csapatok számát. 
- Mi a virágért jöttünk. Ha nem kapjuk vissza, a népünk nagyobb veszélybe kerül. – magyarázta 56Réka.
- Ha átadjuk nektek, veszélybe sodorjátok a Földet. - jelent meg Niti, vagyis egy újabb a két alakra hasonló lény.
- A Földet? – kérdezte a Zsiráf csillagkép viselője.
- Igen. Ez a mi otthonunk. Nem adhatunk ki csak úgy űrből jött menteknek, ha be tudjátok nekünk bizonyítani, hogy a tábor feladatai számotokra nem akadály, talán meggondoljuk magunkat és átadjuk. – magyarázta Niti, miközben egy macska megjelent mellette és a lábához dörgölőzött.
- Vállaljuk. Lilupiter népéért bármit! - jelentette ki a Kismedve képviselője.
- Kicsit merész kijelentés, ám legyen. - mondta végül a Niti nevezetű személy.
Ezen párbeszédet követően történt meg a lehetetlen. Egy idegen bolygó emberei, akik még csak most ismerték meg jobban egymást, egy kockás veteményesben elhatározták, hogy a Cicanevelde táborába vonulnak, újabb csatát vívni ezúttal répakard nélkül, mert ezen otthonuk sorsa múlik.
Ettől a naptól kezdve a Föld nevű bolygón töltötték napjaikat a Cicanevelde Tábor kezdete előtt. Bármilyen feladat várja őket, a katonák csapatban összedolgoznak és mindenképpen bizonyítani fognak népük érdekében. Sőt, sokkal komolyabban veszik. Jelenleg is tollal írják a bemutatót, bár most a csapat esze rájött, hogy létezik Internet, és újra kezdték az egészet.

- Írta: Lila Asztromacskák csapata (Kriza, Csicsibogyo, 56réka, Emma496 és Speedpaintwolf)

( 137 megtekintés )

Szólj hozzá:

Itsme 2018. 09. 22. 14:53  
- Személy szerényem Dunya vagyok, arab írással. – szólalt meg.
- Akkor miért nem mondod arabul? – jegyezte meg 56Réka.
„ Na jó, oké, én sírtam xD
Nagyon ötletes mese volt, jól kidolgozott, látszik hogy csapatban írtátok (: Tetszik hogy minden szereplőnek külön jelleme van, így leírás nélkül is meg tudnám őket különböztetni^^

  - megszűnt felhasználó - 2018. 09. 22. 9:22  
A CicaNeveldén még sosem láttam ilyen jó fogalmazást.
5/5 pont

CreativeRóa 2018. 09. 14. 21:02  
A "Szökik a málna!" résznél bekönnyeztem :'D Nem tudom kinek a találmánya volt, de megdobnám egy Béla-díjjal.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat