Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

12:00 - 34.rész
Megosztás: f

12:00 - 34.rész

Mintha egy sötét verem aljára taszítottak volna. Pontosan ilyen érzés volt amikor megtudtam, hogy az öcsém meghalt. Sejthettem volna hisz már korábban is éreztem, hogy valami borzalmas dolog történt vele,de mindvégig kitartott a reményem. A remény ami utolsó mécsesként világított aprócska fényt erőltetve a sötétségbe, hogy most végleg kihunyjon.
Az elmém által generált sötét vermembe semmilyen érzelemnek nem volt helye. Semmit sem éreztem. A hónapokig tartó aggodalom, félelem,és reménykedés teljesen kimerített. Ez volt az utolsó csapás, a végső feladás felé.
Miután Irene-nel közöltem, hogy Mike halott, semmit sem szóltam. Néhány percig csak bámultunk egymásra,én még a hitetlenség fájdalmas mámorától bódultan, ő pedig a hirtelen sokk miatt merev ridegséggel. Majd átvette a helyét a szemében a bánat,és szótlanul a kocsi felé indult. Én követtem,és beszálltam mellé az autóba. Innentől kezdve homályosak az emlékeim.
Csak arra emlékszem,hogy az egyik percben még a kocsiban ülök, bámulok kifelé az ablakon,megnyugvást keresve az folyamatosan elhaladó fák,és házak mellett, néha rá-rápillantok a sötét hajú sofőrre,akinek vörös ajkai menthetetlenül a szomorúság irányába görbülnek, s most pedig itt vagyok, este a hidegben és egy iszonyatosan kemény padon ücsörögve.
Kezeimet összekulcsolva figyelem ahogy a hópelyhek, könnyed táncot járnak a kora decemberi szellőben. Néha ráesik egy-egy fehér pihe a kezemre, az arcomra s én úgy érzem, hogy képtelenség számukra felolvadni bőröm felületén, hisz én magam talám még hidegebb voltam ma este mint egész Szibéria.
Testem látszólagos nyugalmával ellentétben a fejemben emlékképek sora cikázott. Mike-ról szóló képek amikor még csak kisbaba volt. Olyanok,amikről nem is tudtam, hogy őrzöm őket egészen mostanáig. Anyám óvó, de fáradt kezeiről ahogy felém nyújtja őt, sőt szinte a karjaimba erőlteti, hogy sápadtan,karikás szemekkel indulhasson a dolgára. Apámról ahogy az öreg nyikorgós dohos szagú, kanapéján ülve olvas, s csak akkor mozdul, vagy szólal meg, hogyha egy légy döngicsél a fülébe, vagy épp anyámnak kiabál kávéért.
Aztán Mike-ot látom, ahogy már kicsit idősebbként egy napsütötte temetőben áll, talpig feketében, ahogy én is, s szívszaggatóan sír. Vigasztalóan simogatom kis, gyermeki szőke fejét tenyeremmel. Aztán ahogy a gyermekkori filmposzteres szobám sarkában ül, s rajzolgat. Később pedig az emlékképeim már összekeverednek, s rémálmaim képeivel is vegyülnek.
Látom még Venát, ahogy mosolyogva nézi, Mike-ot ahogy mászik fel a szilvafára. A dohányszínű falakat, Stellát és Geoffot. Aztán pedig a Vuszlát a fehér ruhában. Sötét, gyásszal telt éjszakákat. Azt ahogy a menyasszonyi ruhában lévő Venahoz lépek,s ő fekete hamuként hull szét. Irene fekete hajzuhatagát ahogy a hold kékes fénye alatt megcsókolom. Saját magamat, ahogy az önnön képmásomat szíven szúrom, miközben hatalmas vigyor terül szét az arcomon. Kéket és zöldet látok,mint a szemem két különböző színtónusát. S látom a fekete-fehér frissen nyomtatott sajtó oldalain az öcsémet élettelenül heverni.
- Hé! - ébreszt fel lázálomhoz hasonlatos elmélyedésemből Irene. Még mindig a vörös kabátjában volt. Észre sem vettem, de mostanra szinte teljesen beterítettek a hópelyhek. Még sincs kedvem lesöpörni magamról őket. Igazából semmihez sincs kedvem.
Üresnek érzem magam. Üresnek,és érzéktelennek. Még arról is elfelejtkezem, hogy köszönnöm kéne Irennek. Ha az ember szomorú, elkeseredett, vagy zavarodott, akkor nem igazán tud törődni az illemmel.
- Már elég régóta kint vagy... - mondta halkan s közelebb lépett hozzám - Be kéne jönnöd mielőtt megfagysz - fehér meleg kezeit, jéghideg ujjaim közé tette, de abban a pillanatban meg is akadt a mozdulatban, hogy valami másnak a hideg felületét is megérintette. Fémes kattanás hallatszott, s előbukkant összekulcsolt tenyereim közül a pisztolyom. A fegyver veszedelmes kígyóként csörrent az éjszaka csendjében,
Irene hirtelen lefagyott, kikerekedtek a szemei, s először ösztönösen hátrébb lépett. Mintha fertőző lenne úgy nézett a kezem felé.
- Daniel...Mit csinálsz itt? - hangja remegett
- Szép ez az este Irene - szólaltam meg először a nap folyamán. Egészen újszerű érzés volt a szavak megformálása - Ne rontsuk el fölösleges veszekedéssel.
- Veszekedés? Daniel ez... - kezdte,és most ismét közel lépett hozzám, s mindkét kezét kezeim, és a csillogó fegyver  köré fonta - Ez nem te vagy. Ne veszítsd el a józan eszed kérlek! - egyenesen a szemembe nézett
- És azt mégis hogyan?! - kiáltottam fel,de Irene nem mozdult. Továbbra is kőkemény volt  tekintete - Elárulnád nekem, hogy hogy csináljam azt? Elvesztettem Venat,és majdnem belehaltam. - könnyeimmel küzködtem, ahogy kimondtam - Az egyetlen dolog ami életben tartott az Mike volt. Az, hogy én voltam az egyetlen családtagja,és szüksége van rám. De most, hogy ő sincs...Mi értelme van így ennek?
Remegett a hangom a hidegtől,és a gyásztól - Mindent elveszítettem Irene... Semmim sincs... - lehajtottam a fejem, hogy utat engedjek az első könnyeknek
- Ez nem igaz... - az állam alá tette az ujjait,így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek - Itt van neked még Stella...és Geoff. Nem teheted ezt velük, küzdj értük,ha nem nem tudsz magadért...Gondolj rájuk velük mi lesz akkor? Szükségük van rád! - szinte már kiabált, ahogy ezeket mondta.
Elhúztam az arcom a kezétől,és elkeseredetten ráztam a fejem. Sós könnyem ízét éreztem a számba
- Mondd meg nekik, hogy szerettem,és mindig is szeretni fogom őket...
- Nem...
- De nem tudom ezt tovább csinálni. Képtelen vagyok rá... Nem megy.. elfáradtam...belefáradtam Irene - sóhajtottam - Ebbe az egészbe belefáradtam
Sosem éreztem még összetörtebbnek,és erőtlenebbnek magam. És sosem láttam mindent reménytelenebbnek,mint abban a pillanatban. Irenet, viszont még sosem láttam határozottabbnak,és erőteljesebbnek,mint akkor amikor ezután hozzám lépett két keze közé fogta arcomat,és így szólt
- Nekem is szükségem van rád Daniel. - mondta - Mert nem csak Geoff,és Stella szeret téged. Én is szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. És veled akarom leélni a hátralevő életemet.
 

( 38 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat