Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

E poros város kavicsos utcáin
Megosztás: f

E poros város kavicsos utcáin

    Mint az imént érzett szúró fájdalom hasít belém a felismerés és az elhatározás, hogy látni akarlak. Felköhögöm a vizet, amit benyeltem, majd erősítek katanám fogásán, és valahogy kimászok a partra.
    Rombolj le, tombolni akarok! Felordítok a rám nehezedő víz lehúzó súlyától, miközben e vágyam az őrjöngés után, érzem, sebeimmel együtt belülről mar szét engem. Mi ez, miért érzem most ennyi kétség között is ilyen nyugodtnak magam? Valaki könnyű célpontnak azonosít be, s én könnyebben, mint bármikor, egyetlen vágással vetek véget rohanásának. Égek, szinte látványosan lángolok az elhatározástól, hogy veled sétálok majd legközelebb e poros város kavicsos utcáin, miután megnyertük a lázadást.
    Vajon hányszor próbáltam meg véget vetni jelentéktelen életemnek, és vajon hányszor voltam képtelen nem kikerülni vagy levédeni a testemet érő támadásokat? Bár talán csupán reflexből tettem, most már mégis azt gondolom, akkor is, most is, sőt mindig te vagy az oka annak, hogy élek.
    Még ha te egyszer el is tűnsz élettelen színű, vad ábrázatú szemeim elől, most már akkor sem fogom hagyni, hogy elemésszen a magány. Hiszen az előbb értettem csak meg igazán, miért is akartad, hogy ezt az utat válasszam - hogy csatlakozzak a lázadók seregéhez, hogy a kormány jól nevelt kutyái ellen vívjam első igazi harcomat, hogy azon a lapos kövön csússzak el, és hogy ebbe a széles folyóba essek bele: azt akartad, hogy emlékezzek rád, hogy sose felejtselek el. Ezt felfogva végre egy kicsit úgy érzem, ma, ezen az átlagosnál borúsabb napon talán egyszer bármire képes vagyok.
   
    Napsugarak lomha lépteire ébredek és egy rám nehezedő takaróra. Még a hirtelen eleredő, a csata utózaját szinte teljesen elmosó záporesőt látom magam előtt, és felvillan előttem védelmező hátad véráztatta képe is, ami lassan elmosódik, én elfúló hangon titkon elsuttogom a neved, és újra az az üres, beterítő sötétség temeti be szemhéjaim által árnyékolt látóteremet.
    A mellettem lévő nyitott ablakból beszűrődő tavasz visszhangjára nyitom ki álomittas szemeimet, és amit először meglátok, az a fehér haoris alakod. Örömkönnyektől kábultan ülök fel a számomra furcsán magas ágyon, majd fájdalmamban felszisszenek; még a matrac alatti fémrács is keservesen nyikorog. Kötszerrel végigtekert kezemmel megpróbálom ledörzsölni duzzadt könnyeimet, s te csak ekkor figyelsz fel rám, ekkor nézel felém azokkal a vad, mégis bátorító, szabadságot tükröző szemeiddel, és én úgy érzem, mintha összeolvadnának egyhangú napjaim, te pedig egyszerre megtöltenéd őket meleg öleléseddel és ólomsúlyú könnycseppjeiddel, mintha az elmúlt években mégsem egyedül lettem volna.
    Erőtlenül viszonzom ölelésed; a napsugarak már nem az ágyamat sütik. Lágy szellő ütközteti az átlátszó függöny egyes részeit a nyitott ablaknak, és én már nem akarok soha többé eltűnni ebből a poros, apró kavicsokkal színezett, széles folyó által körbeölelt városból. Egy japáncseresznye rózsaszín szirma térít teljesen magamhoz, amint belopózik a frissen rakott fapadlóra, miután pörgő táncot lejtett abban a természetes fénynyalábban, amiben még a porszemcsék is tökéletesen látszódnak.
    Egyetlen szót sem kell szólnod, így is mindent értek már, amit mondani szeretnél. Lefejtem magamról beforrt sebekkel és vágásokkal teli karjaidat, melyek hószínű kabátod alatt is melegnek érződnek, és kibújok a hasonló színű takaró alól. Te segítesz felkelni, majd odavezetsz a kis szoba másik végét jelző szekrény előtt bámészkodó alacsony székhez. Egy levendula színét kölcsönző haori van a támláján - emlékszem rá, még tőled kaptam szorosan mellé állított katanámmal együtt. Kevésbé bekötözött kezembe veszem a puha ruhadarabot, a feltörő emlékekre gyengéden összeszorítom bizonytalan ujjaimmal. Te elengedsz, tekintetem pedig áttéved a kardom markolatát díszítő hosszú, kék szalagra. Megbabonáz.
    A szobából kivezető faajtó keserves nyikorgására eszmélek fel, és világoslila haorimat a hátamra terítve elindulok feléd. Te viszont már messze vagy: ezzel ösztönöznél arra, hogy ne ragadjak le a múltban, hogy az most nem számít? Belebújok a lábaim előtt heverő szalmaszandálba, és becsukom magam mögött az ajtót, majd minden figyelmemet rád irányítva kezeimet is belebújtatom virágszínű haorimba, miközben önfeledten futni kezdek feléd ezen a poros, kavicsokkal szegélyezett, japáncseresznyék szirmaival díszített úton, ahová lázadásunk csatája után mindketten épségben tértünk haza.
    Mikor utolérlek, megragadom sebhelyekkel tarkított kezed, te pedig büszkén mosolyogsz vissza rám tekintetünk találkozásakor. Nem tudom elégszer megköszönni neked, hogy otthont nyújtasz nekem ebben a poros, kavicsos utakkal és egy széles folyóval teli, jelentéktelenül kicsinek tűnő városban, de azt hiszem, ezt akkor is tudod, ha nem mondom el neked.
    Többé nincs szükségem okokra, hogy harcoljak, hisz már én is tudom, hogy minden alkalommal, amikor kardot rántok, csakis érted, csakis kettőnkért teszem.
   
2018. 08. 23-24.

( 102 megtekintés )

Szólj hozzá:

lucyfliver 2018. 09. 21. 15:34  
Annyira gyönyörű volt;bekönnyeztem ><

Hina-kun 2018. 09. 13. 20:05  
Lillusi, hogy őszinte legyek, először én is ki akartam nyuvasztani szegény főszereplőt, aztán túl motiváló volt az a Gintama ending... xD Örülök, hogy elolvastad, és hogy tetszett~ c:

Lillusi 2018. 09. 12. 22:16  
Nagyon tetszett, főleg az első fele, én mondjuk úgy képzeltem el, hogy szomorú vége lesz, de így is jó ez :3 Nem kell mindig megríkatni az embereket. Az első felével egyébként a Drifters-t juttattad eszembe, aztán az egész áment olyan Hybrid Child érzetbe, úgy hogy most a te hibád, hogy egész éjjel samurai-os animéket fogok nézni :3

Lillulu 2018. 09. 02. 20:47  
Nem azt beszéltük meg, hé. De erről nem nyitok vitát. v-v

Hina-kun 2018. 09. 02. 18:59  
Walyskus, nem bánom, de szerintem kevés ahhoz, mint ahogy azt már meg is beszéltük lényegében? xD
Zuzu, írd csak le megint, mindig jó olvasni. :3 Azokat a csodákat viszont ne tőlem kérd. c:
Te legendás, teee, te meg ne csodálatosozz itt nekem, hanem láss neki a magadénak, van sok menő ötletem a számodra.

Boruto 2018. 09. 01. 20:12  
Még mindig csodálatos.

Yuzuko 2018. 09. 01. 13:09  
Mondjuk tudod a teljes véleményemet, de azért leírom megint, hogy nagyon-nagyon tetszik, a stílus, az e/2, a keret, minden.
((örülök magamnak is, hogy egy hangya…szemnyi közöm van hozzá. xd))
remélem, időnként kapunk még hasonló csodákat c:

Lillulu 2018. 09. 01. 9:40  
Ez is megvan *-* Remélem, nem bánod, hogy neveztem az Év történetére, szerintem méltó a címre. :3


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat