Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

you don't need hands to touch me
Megosztás: f

you don't need hands to touch me

Második rész első fele

Fájdalmasan masszíroztam a térdem a padon pihenve, miközben Axelle a táskák között turkált. Már reggel óta talpaltunk ebben az istenverte plázában, és mikor megtalálja az ajándékot, hát persze, hogy ki kell jönni az üzletből, hogy előkerítse a pénztárcáját. Lehetne ennél rosszabb? Ugyan. Mindig lehet rosszabb.
- Nem hiszem el! A *** életbe, nem hiszem el, hogy pont most nem találom sehol!
- Axelle, biztos ne...
- NEM! Biztos vagyok benne, hogy elhoztam. Van nálam pénz, nem kell kölcsönadnod - akadékoskodott tovább, én viszont ezúttal nem válaszoltam neki. Csináljon amit akar. Pedig sokkal előbb végezhetnénk, és még vissza se kellene adnia. Vagy ha akarná, visszaadná. Teljesen mindegy. Csak tűnjünk el innen.
Talán Axelle látta a fájdalmas arckifejezésemet, tudtam, hogy nem érdekli különösebben. Ugyan tegnap egy pillanatra felrántotta előttem az álarcát, az este folyamán tökéletesen visszaragasztotta azt, és tudtam, hogy most a mindennapos Axelle Paradis áll előttem.
- Megvan! - kiáltotta diadalomittasan, majd gyorsan visszaszaladt a boltba a parfümért. Kissé személytelen ajándéknak tartom, de talán ideális egy tizenhét éves lánynak, aki mindent megkaphat. Biztos megjegyzi majd magában, na egy illatszerrel több... Norát mindig is másnak láttam, mint a nővérét, ő nem ellenezte a tejben-vajban fürösztetést, élvezte az elegáns partikat, a jó zenét, a bálokat, a fényűzést, a Paradis-palotát... Mert valóban olyan volt, mintha egy kastélyban éltek volna. Bár kifinomult nemessé avanzsált, fel lehetett fedezni benne az anyjától örökölt gőgöt, már akkor is, mikor eljöttem onnan. Én már régen választottam neki egy szép ruhát, gondolva, hogy abból sosem elég, és legalább firtathattam Axelle előtt, milyen jól is értek én a nőkhöz, hogy ezzel húzni tudjam az agyát. Szórakoztatónak tartottam az ábrázatát, ahogy bal kezével kezdte dörzsölni homlokát, majd rám hagyta a dolgot azzal, hogy gyerekes vagyok. Meg hogy persze, azért tartanak ilyen sokáig a kapcsolataim. Szóval a szokásos. De most legalább beláthatom, fölösleges bármit is bizonyítani magamnak és a környezetemnek egyelőre. Még a végén megint belefutok az ollóba...
Axelle mikor kilépett az üzletből, még visszaintett az eladónőnek, majd a táskája mélyébe süllyesztette a terméket. Intett, hogy álljak föl a padról és menjek, én pedig a legnagyobb világfájdalommal az arcomon teljesítettem a kérését.
Sosem vágytam haza azóta, hogy eljöttem. Hátrahagytam azt az életet, nem éltem fényűzőként, nem is ismertek itt sehol. Talán még az idősebbeknek mondott valamit a Betranche név, mintha hallották volna valahol, a tévében, vagy talán olvasták, ők maguk sem tudják, és nem is tudják hova tenni. Bezzeg a Romainville-iek ha meghallják, rögtön beugrik nekik a milliárdos cégtulajdonos. Axelle szülei is részvénytulajdonosok a cégnél, ezért ápolunk velük kifejezetten jó kapcsolatot - ahogyan apám fogalmazná. Merthogy ez a kapcsolat minden volt, de leginkább jó nem. Azt hiszem, a mű kifejezés sokkal jobban illene rá. De hát mindig is így volt ez. A pénz azokhoz vándorol, akiknél alapból is van, és mindig mindenki többet akar, ezért a gazdagok még gazdagabbakkal barátkoznak. Minden a képmutatásról és a jópofizásról szól. A hangulat túlontúl nyomasztó, a rokonok egymást ölik az örökségekért, temetéskor vagy esküvőn az egész környék összeül, mutogatva a jónépnek, hogy ők mennyivel jobbak náluk. Talán nem normális, hogy ennyire ez ellen vagyok én is, és Axelle is. Talán nincs bennünk versenyszellem, ami elengedhetetlen azokban a körökben. A kényszer, hogy megmutassuk másoknak, mennyivel jobban élünk és mennyivel jobbak vagyunk, mint a szomszéd, versenyzünk a környék legszebb birtoka címért, miközben a Romainvilleban élő szegények között van, aki éhenhal. Talán egy fokkal szerencsésebb gyerek voltam, mert apám kimaradt a fényűzést illető játszmákból.
Jómagam is álszentnek tűnhetek. Nem teszek semmit azért, hogy ez ne így legyen, de úgy gondolom, nem is tudnék. A vagyon mind apámé, egyedül pedig nem hiszem, hogy meg tudnám váltani a világot. A társadalmi különbségek mindig jelen lesznek, és senki sem tud ez ellen tenni, nemhogy én.
Ugyanúgy, ahogy az ellen se tudok tenni, hogy ne töltsek négy órát egy autóban Romainville felé.

SPOILER ALERT
i love this <3

( 80 megtekintés )

Szólj hozzá:

Lillusi 2018. 08. 19. 14:29  
Folytasd hamar! *-* Kíváncsian várom, hogy alakul a történet!

Hina-kun 2018. 08. 18. 22:23  
Még mindig az az egyetlen bajom a történettel, hogy nem tűnt fel benne az édesem. xD (Meg hogy csak nem érek el odáig, hogy átnézzem még egyszer. ><) Btw thx for crediting~~~~ :333

  - megszűnt felhasználó - 2018. 08. 18. 12:52  
Köszönöm :3
Igen, nekem is nagyon tetszik *3* Hina-kun alkotása >w<

Yuzuko 2018. 08. 18. 12:50  
Továbbra is nagyon tetszik, várom a folytatást. ^^
(spoiler vagy sem, gyönyörű az a rajz;-;)


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat