Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

you don't need hands to touch me
Megosztás: f

you don't need hands to touch me

Első rész második fele

Mi mindig is vonakodtunk a baráti kapcsolatunk testi kifejezésétől. Nem ölelgettem a lányt, nem karoltam át, nem adtam neki búcsúpuszit, ha épp találkoztunk valahol, majd elváltak útjaink. Most mégis letápászkodtam a székről, oda Axelle mellé, majd a karjaimba vontam őt, ő pedig nekidőlt a mellkasomnak. Lassan éreztem, hogy a könnyei eláztatják a felsőmet, de nem zavartattam magam. Tudtam, hogy most Axelle az egész életének a fájdalmát sírta ki, s bár nem először, de előttem elsőként. Nem tudtam sok mindent Axelleről. Rengeteg kimondatlan szó keringett a fejünk felett, de ennek ellenére át tudtam érezni a fájdalmát, mert hasonlókat élhettünk át. Ő sosem beszélt róluk, de talán ez így van jól. A legnagyobb fájdalmakról nem beszélünk, csak átéljük őket.
Nem tudom, meddig ülhettünk ott, de a bambulásból egyszer csak arra eszméltem, hogy Axelle már nem sír. Valószínűleg sikerült megnyugodnia, ezt pedig bizonyította, hogy elkezdett fészkelődni, majd lefejteni a karomat magáról. Simabarna fürtjei hozzátapadtak a vizes arcához, így úgy nézett ki, mint egy csapzott kismadár, amihez társult, hogy a sminkjét is szétkente. Végül csak bólintott egyet, majd felállt, egyenesen a szemeimbe nézve.
- Az én kocsimat visszük el. Én szeretnék vezetni.
Egy darabig gondolkoztam az ellenálláson, mert így nem lesz meg a lehetőségem, hogy lelépjek akkor, amikor akarok, ha elfajulnának a dolgok, de most nem volt kedvem szembeszállni a meggyötört arcú hölgyeménnyel. Így hát készségesen beadtam a derekam, amit Axelle most nem kívánt gunyorosan megjegyezni.
- Majd még beszélünk erről. Ideje indulnom - keltem föl, majd a gombos ajtókilincshez nyúltam. Tekintetem a lányon volt, miközben kimentem, ő pedig úgy állt ott a szoba közepén, mint egy elveszett kisgyerek.
Az idő hűvösebbé vált estére, én pedig összébb húzva magamon a kék pulóveremet, amit majdnem Axelle fogasán felejtettem, úgy kanyarodtam rá az utcámra. A lépteim lassúak voltak, nem szerettem sietni sehová, a kapkodás olyan emberi tulajdonság, melyet nem szívlelek. A nyugodt és megfontolt élet híve vagyok, s talán ez az, ami a legjobban idegesíti az embereket, ha rólam van szó. Nem találom az életben a szenvedélyt, mert talán belém sem nevelték. Nem voltam olyan gyerek, aki kitombolta az érzelmeit a párnába üvöltve vagy egy fárasztó hét után egy buliban üvöltve az aktuális slágereket. Nem találom magamban a szenvedélyt, s talán ezért unom meg hamar a nőket. Néha undorodom magamtól, amiért kihasználom őket. Ez az én ellentmondásom, a paradoxon, ami meghatározza az életem. Szeretem a nőket, és mégis tudom, hogy rossz, amit csinálok, mert nem tehetném meg senkivel, hogy összetörjem őket. De most még annyira sem lelkesedek dolgok iránt, mint pár évvel ezelőtt. Eljöttem a fővárosból és Romainville-ből is, ide Lyonba, és egyáltalán nem találom önmagam, mintha egy élőhalott lennék, akinek nincsenek céljai. Tizennyolc évesen visszautasítottam egy ajánlatot, de huszonegy évesen sem tudom, mit kezdjek az életemmel, és ez rettentően aggaszt.
Bedugtam a kulcsot a lyukba, majd elfordítottam. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, én pedig ösztönösen a lámpához nyúltam legelőször. Levettem - azazhogy lehajítottam a sarokba, kinek hogy tetszik - a cipőmet, kibújtam a pulóveremből, ami végül a televízió előtti fotelen végezte, én pedig a konyhában. Úgy döntöttem, egy kis főzéssel fogom elterelni a gondolataim, ha reggel meglátom a szétdobált ruhadarabjaim, úgyis rám jön majd a takarítási inger. Egy ásítás elnyomása közben kutattam át a hűtőszekrényt hozzávalók után, majd kiemeltem a zöldségeket és egy kis sajtot. A mai napra ratatouille került választásra, feldobva az ízeket egy kis parmezánnal. Miután bekapcsoltam a tévét, hogy legyen egy kis háttérzaj, hozzáláttam a cukkini meghámozásához, persze előtte mindent megmostam. A zöldségek szeletelése közben a kés nagyokat koppant a vágódeszkán, de sem ez, sem a nappaliban lévő készülékből kiáradó hang sem tudta elnyomni a gondolataimat. A tény, hogy két nap múlva öt órát fogok kocsikázni Axelle társaságában életem fő színterére, megrémített. A régi valómmal kell majd szembenéznem apám mellett, és hiába mondtam azt Axellenek, hogy nem menekülhet örökké, én is legszívesebben azt tenném. Menekülni könnyebb, mint szembenézni a dolgokkal. Még ha nem lenne majd ott az a tömeg... Norának biztos nagy partit fognak szervezni, ahol Paradisék megcsillogtathatják magukat, és mindenkinek megmutathatják, mennyire bejött nekik az élet. Nemcsak Nora közvetlen ismerősei lesznek ott - akiknek a fele biztosan nem Nora miatt, hanem Nora pénze miatt jön el -, hanem olyan emberek, mint például apám, akik Paradisék kedvelt emberei közé tartoznak, és ezeknek az embereknek nyilván jön az egész pereputtyuk is. Elképzelve, ahogy majd felismernek, biztosan nem kerülhetem el, hogy egész idő alatt a társaság középpontjában legyek. „M. Betranche kicsi fia hazalátogatott!" „Milyen jóvágású fiatalemberré cseperedtél, te Lukas!" - Már látom előre. Meg azt is, hogy én ezt nagyon meg fogom bánni. Rettentően rossz előérzeteim voltak a hétvégi programmal kapcsolatban.
A gondolataimba merülve hirtelen ért a konyhaasztalon hagyott hangosan felszólaló csengőhangom. Hirtelen azt gondoltam, lehet, apám hív így évek múltán, hogy ő maga is kihasználja az alkalmat, hogy Norának születésnapja lesz, és hazahívjon, de utólag belegondolva ez azért elég nagy butaság lenne, hisz ha eddig nem hívott a négy év alatt semmilyen eseményre, miért pont erre hívna.
- Igen, tessék?
- Csak azt akartam kérdezni, hogy holnap eljössz-e velem ajándékot vásárolni Norának - ismertem föl Axelle hangját, hisz olyan hirtelen vettem föl a telefont, hogy azt is elfelejtettem megnézni, kit jelez ki a készülék.
- Persze - válaszoltam kissé talán magas hangon, mert az előbbi ijedségem miatt a vérnyomásom szerintem az egekbe szökött. Axelle ezt mégsem tette szóvá, amit kissé furcsállottam is, de a lánynak most valószínűleg az volt a legkisebb baja, hogy velem mi van.
- Rendben. Jó éjt, Lukas - tette le, én pedig megpróbáltam nem törődni a lemondó hangjával. Kétségkívül, a hétvégén sok mindennel meg fogunk küzdeni, ki így, ki úgy.

( 63 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 08. 15. 14:13  
Köszönöm nwn

  - megszűnt felhasználó - 2018. 08. 15. 14:05  
Oh, annyira imádom *-* Várom a folytatást *-*

  - megszűnt felhasználó - 2018. 08. 15. 13:20  
Igenis c:

Lillusi 2018. 08. 15. 13:15  
Már nagyon vártam ezt a részt! *^* A következőt tessék gyorsabban hozni :< , mert már nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik!

  - megszűnt felhasználó - 2018. 08. 15. 13:12  
Ugyan Hina-kun :3

Köszönöm szépen, Yuzuko ^^ Örülök, hogy a kis novella - mint a sorozat előfutárja - is elnyerte a tetszésed *3*

Yuzuko 2018. 08. 14. 23:14  
Már szemezgettem ezzel a történettel az újságban, de csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam a fireflies-al együtt. És hűha, lenyűgöztél (az utóbbival különösen, csodálatos volt, csak nem akartam már külön véleményt írni hozzá). Tetszik a történet stílusa, Lukas pedig egy szimpatikus szereplő. Kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki belőle, várom a következő részt. ^^

Hina-kun 2018. 08. 14. 22:34  
Meglepő, hogy egy ilyen minőségi íráshoz egyetlen hozzászólás sem érkezett még az én későim előtt. owo


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat