Újság >> Gyerekszáj

(ellenőrizte: Fantáziai)

The rare dog
Megosztás: f

The rare dog

Meleg nyári nap vette kezdettét. Reggel volt, a fénylő csillag mégcsak ébredezett, napsugarai átsütöttek a fákon és az árnyékból fényességet csináltam. Ezzel keltem én is. Egy biztonságot nyújtó fa alatt feküdtem, fejem mellső mancsaimon pihentetve, amik az előző nap folyamán nagyon kifáradtak. Mára nem terveztek akkora nagy gyaloglást az erdő közepébe, vagy talán csak élelemért. Egy nagyot ásítottam, majd rezgő lábakkal felálltam és kinyújtóztattam őket. Jól esett "formába" hozni négy végtagom, amiken végigfáradom napjaim. Megráztam fejem és tettem pár lépést az út felé. Végre nem előztek meg a turisták, hogy aztán a lábaik között találjak kiutat. Lassacskán elindultam, bár még nem tudtam merre menjek. Vissza, a városba nem mehettem, mivel túlságosan messze volt, a folyó sokkal közelebb és az élelemhez is pár kilométert kéne mennem. Inkább a vizet választottam, ezért futólépésben elindultam felé. Nyelvemet lógattam, mivel nagyon meleg volt, mégha vékony rétegű bundám is volt. Csak futottam és futottam, közben szaglásztam, hátha találok valamit. A valamiféle préde, vagy virág helyett ismeretlen szagot éreztem meg. Amit még nem éreztem... csak mikor megszülettem. Más kutyák. Lelassítottam és értetlen arckifejezéssel ugrottam be a bokrok közé, amiknek levelei megrezzentek érkezésemkor. Fehér alapon, barna foltos bundámon maradt néhány bot és levél, mikor kiértem, de nekem nem esett semmi bajom. A szag erősödött és még több ebet éreztem. Boldogan vakkantottam egyet és futásnak eredve szlalomoztam a fák körül. Madarak repkedtek és mókusok futkároztak, de most csak fajtársaim érdekeltek. Hirtelen újjabb bokorsor került elém, mire lefékeztem és leültem. Egy kitaposott területen sok kutya ült, feküdt, vagy sétált. Kölykök is voltak! Egy magasabb sziklán egy kan feküdt, büszkén kihúzva magát, feltartva orrát. Lehet beképzelt, de szívesen megismerkednék vele. Egy mély lélegzetet vettem és átvészteltem magam a növényen. A zakokra mindenki idenézet és morogni kezdtek.
- Hé, kimondta, hogy támadhattok?! Nem adtam parancsot! - morgott a sziklán fekvő kan, majd felállt. Dús, hosszú, sötétbarnás bundája volt. A többiek leálltam a vicsorgással és néhányan gyilkos tekintetett vetettek rám, néhányan sajnálták. Körbenéztem a kanok és szukák között. Mindenki kutya volt, de sehol sem volt olyan mint én. Szomorúan döntöttem meg fejem, mikor megláttam egy magas, hosszú lábú, fehér alapon, fekete foltos kant. Boldogan megcsóváltam farkam, de a szép látványt megzavarta a sötétbarna bunda.
- Mit keresel e csodás helyen, kölyök? - hajolt le hozzám, mire ijedten hátráltam egy lépést.
- Én... - kezdtem bele vékony, félős hangon, de félbeszakított.
- Azta! Te különleges vagy! Barna dalmatát még nem is láttam! Talán híres vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel, mire a többiek is körém özönlöttek.
- Én nem vagyok a város sztárja. Sem egy ember élete, vagy az ég fénylő csillagja. Én csak egy kölyök vagyok... - mondtam, mire kiegyenesedett egymásra nézett mindenki és fölöttem tanácskozni kezdtek. Nem nagyon értettem, csak a végeredmény volt jó. Elmosolyodtak és rám néztek.
- Üsse kő, szívesen látunk. Úgyis fogadtunk be már más kölyköket is. Holnaptól kiképzünk, és lesz tanárod is - monda, mire egy husky és egy spániel lépett elő. Még sosem láttam ilyen nagy ebet, mint a husky! Csodás lény.
- Én Phantom vagyok, ha bármi kell segíttek - mondta a vezér, majd elment. A többiek is így tettek, kivéve a hosszú, barna bundás szuka és a magas, rövid, fekete, fehér bundás kan.
- Készülj fel kölyök - mondta a kék szemű kutya. - Hunter vagyok - mondta, majd elment a szikla alá pihenni. A spánielre néztek, aki mosolyogva mért végig.
- Kedvesebb leszek veled, nyugi - kuncogott, mire én is felnevettem. - Én Berry vagyok - mondta és leült elém.

Remélem tetszett, véleményeket szívesen fogadok :3

( 100 megtekintés )

Szólj hozzá:

Makoto Shin 2018. 08. 13. 11:09  
...mi olyan különleges egy barna dalmatában?
A merle francia bulldogok meg világsztárnak számítanak, lol


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat