Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Mermaid ~ 2.rész
Megosztás: f

Mermaid ~ 2.rész

Jarred az utóbbi napokban minden éjjel úgy tért nyugovóra, hogy tisztában volt vele, amint lehunyja a szemét, a rémálmai visszatérnek, a hullámok ismét szorosan fonódnak majd a nyaka köré, a vesztére szomjazva. Ennek ellenére mégsem tudta megszokni, ugyanolyan rettegéssel taszította a mélybe a képek sorozata, uralkodott el rajta a kétségbeesés, mint a legelső alkalommal. Az elméjében Elliot nem mentette meg - talán nem is létezett -, egyedül fulladt meg a végtelen kékségben, kapálózva, segítségért rimánkodva. Képtelen volt természetesként kezelni a jelenséget, minden hajnalban verejtékben fürödve, rémülten eszmélt rá, hogy  a biztonságot nyújtó falak közt van.
Nem volt a cigarettázás nagy híve, mégis, ilyenkor kifejezetten szeretett kiülni az erkélyre, nekidőlni a korlátnak és rágyújtani, hagyni, hogy a hűvös szellő bekússzon a ruhái alá és kellemes borzongás járja át. Nem akarta ezt rendszerré tenni, bármennyire is találta ezt olykor viccesnek, megrémítette a szájrák gondolata, azok az ocsmány képek beleégtek az elméjébe egy évekkel ezelőtti biológia óráról. Viszont pillanatnyilag képtelen volt letenni hosszú, csontos ujjai közül az apró papírdobozt, aminek alját még celofán fedte, hálásan méregette a halált ígérő feliratot. Ezeken az estéken csak erre vágyott; a teljes megszűnésre, a szabadulásra az élettel járó fájdalmaktól, a lidércektől, amik mostanában végigkísérik az álmaiban.
Most is a barackszín ajkai közül kígyózó füstön keresztül szemlélte a város gyér fényeit, azt a néhány lámpát, amik most pusztán sárga pöttyöknek tűntek a távolban, s a hold fényét, ami ezernyi apró darabra tört a sötét hullámokon hánykolódva. Már egészen kellemes félhomályba burkolózott a táj, ahogy egyre csak közeledett a napfelkelte. Jarred jobban kedvelte a naplementét, mikor ellepte az elméjét a megnyugvás, hogy az emberek mind nyugovóra térnek, ő pedig egy kicsit magára marad a világban, egészen máshogy, mint általánosságban.
Tudta, hogy a délután folyamán ki kell majd tennie a lábát az otthona biztos falai közül, viszont pillanatnyilag nem volt képes megrémíteni őt a gondolat. Minden mindegy alapon nem érezte azt, hogy a helyzetén bármit ronthat, ha beszél Elliottal, aki már így is megszemlélhette a leggyengébb pillanatában, kiszolgáltatottan. Beleborzongott a gondolatba, hogy a fiú egyetlen zokszó nélkül, olyan védelmezőn rángatta ki a vízből, majd terült el a parton, ő pedig remegve, sírva bújt hozzá. Utólag nem is értette, miért közeledett olyan gátlástalanul hozzá, viszont lángba borult az arca, ha jobban eltöprengett rajta, mennyire félreérthető ez a helyzet, így próbált elvonatkoztatni tőle.
Kénytelen volt igazat adni abban a nagynénjének, hogy muszáj lesz beszélnie a fiúval, minden bizonnyal az életét köszönheti neki, ezt mégsem hagyhatja szó nélkül. Ugyanakkor még soha nem élt át hasonló helyzetet, remélte többé nem is fog, így semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett ilyen téren. Hiába keringett rengeteg gondolat a fejében, soha nem volt a szavak embere, így bizonyosnak látta, hogy Elliot előtt egyet sem fog tudni kiragadni a végtelen kuszaságból, kifejteni a háláját.
Egyszer-kétszer felmerült benne a kósza ötlet, hogy levelet kéne írnia és egy csendes pillanatban becsúsztatni Elliot postaládájába, viszont az írás terén sem jeleskedett. Egyszerűen nevetségesnek találta, hogy a fiú egyáltalán képes lenne kiolvasni a kusza kézírását, hiszen néha neki is nehezen sikeredett.
Szeretett volna úgy állni a dolgokhoz, hogy improvizálni fog, nem kapaszkodik görcsösen a tervezgetésbe és bárhogyan is alakul, majd mond valamit; lesz, ami lesz. Olyan egyszerűnek tűnt, mégsem volt képes rá, mindig előtörtek a gondolatai, a milliónyi eshetőség és ott volt a nyomasztó tudat, hogy soha nem tudott rögtönözni. Akármennyire is volt hanyag, minden iskolai előadás előtt, az utolsó pillanatban előkapta a könyveit, ezernyi vázlatot írt és szóról szóra magolta őket, mikor orvoshoz kellett mennie előre eltervezte, hogyan fogja felvázolni a problémáit, hogy egyetlen részlet se maradhasson ki. Általában könnyedén belevágott a dolgokba, nem tartózkodott attól, hogy teljesen konkrét elképzelések nélkül hajszolja magát egy feladatba, azonban a kommunikáció egy egész más tésztának bizonyult.
Jarred finoman, egy pillanat erejéig szorosan összezárt szemekkel megrázta a fejét, mintha ezzel megszüntethetné a tényt, hogy egy igazi szerencsétlen a szavak terén. Halk sóhaj szakad ki belőle, ahogy elnyomja a cigarettáját az erkély keskeny korlátján, majd valahova a távolba pöcköli, egy pillanatig még látja, ahogy a parázsló maradvány megpördül a levegőben, majd a félhomályba veszik. Nevetséges ugyan, de mintha a pillanatnyi néma csendben, amíg a távoli kabócák hada és a tenger is egy lélegzetvételnyi szünetet tart, hallani véli, ahogy a papírba tekert szűrő tompán a földre érkezik a kocsifeljáró betonján.
Nehézkesen felemelkedett arról a régi, valamikor évekkel ezelőtt fehér műanyag székről, amin eddig helyet foglalt és visszatért a szobájába. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy behajtsa-e maga mögött az erkély ajtaját, de végül tárva nyitva hagyta azt, hagyva, hogy a hideg szellő bekússzon az apró helyiségbe, megremegtetve az íróasztalon lévő papírokat, a falon lévő képeket, megcibálva a fehér függönyöket. Jarred kicsivel nyugodtabban rogyott vissza az előzőleg elhagyott fekhelyére, ami mostanra közel sem volt olyan kellemesen meleg, mint eddig. Hiába köszöntött be a nyár, Solse ennek ellenére is ugyanolyan nyirkos és hideg, didergésre kényszeríti a fiút, aki tagadhatatlanul élvezi ezt. Jarred az erkélyajtót figyeli, ugyan most nem láthatja a tengert, de mintha egészen halkan hallaná és eszébe jut Elliot. Maga előtt látja a fiút, ahogy aggódik érte, ahogy a vizes, sötét tincsek a szemébe lógnak és igazából nem földöntúli gyönyörűség abban a pillanatban, egyszerűen csak emberi. Fél és aggódik, méghozzá Jarred épségéért, ami imponál a fiúnak, halvány mosollyal az arcán merül el az álmaiban.

( 99 megtekintés )

Szólj hozzá:

Esther* 2018. 08. 14. 1:43  
Lillusi, köszönöm és igyekszem, bár mostanában szépen megcsúsztam mindennel.:'D

Lillusi 2018. 08. 12. 19:20  
Folytasd hamar *-* Még mindig nagyon nagyon szépen fogalmazol!

Esther* 2018. 08. 08. 1:02  
Lucyfliver, köszönöm. Igyekszem vele :Đ
Yuzuko, sajnos ez elég gyakori problémám, mikor fáradtan ülök le írni és kis szüneteket tartok javítás közben kisebb szüneteket tartok, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen időben írtam. Mindenesetre köszönöm, igyekszem ennek több figyelmet szentelni.
Lucyfliver, köszönöm. Igyekszem vele :Đ
Yuzuko, sajnos ez elég gyakori problémám, mikor fáradtan ülök le írni és kis szüneteket tartok javítás közben kisebb szüneteket tartok, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen időben írtam. Mindenesetre köszönöm, igyekszem ennek több figyelmet szentelni.

Yuzuko 2018. 08. 01. 21:22  
Elég sok helyen átváltottál múlt időből jelenbe, legközelebb erre jobban figyelj oda (többszöri átolvasás beküldés előtt kiküszöbölné ezt a problémát).
A biológiaóra egy szó, tárva-nyitva kötőjellel.
Néhány mondat nekem kicsit furcsa - talán a fáradtságomnak köszönhető, de némelyik hosszabb végére már megzavarodtam, valamint előfordult, hogy a végét nem sikerült összeegyeztetni az elejével, valószínűleg ez is figyelmetlenségből adódik. (pl.  ,,Nevetséges ugyan, de mintha (...), hallani véli", itt hallani vélné/hallaná lenne a helyes)

Igazából ezek közül egyik sem olyan zavaró, és kérlek ne vedd kötözködésnek, csak gondoltam felhívom rájuk a figyelmet, hogy a jövőben még ennyi hiba se legyen. Még mindig nagyon tetszik a történet és a stílusod, várom a folytatást. (: (Jarred meg szedje szépen össze magát, ej)

lucyfliver 2018. 08. 01. 21:09  
Olyan, csodásan fogalmazol. :3 Várom a folytatást *-*


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat