Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

Nothing can stop me from loving you
Megosztás: f

Nothing can stop me from loving you

Azt kapod, amit adsz. Azt adod, amit kapsz. Addig élsz, amíg kapsz. És akkor halsz, mikor már semmid sincs, amit adhatnál.

Felépítettük ezt a világot, ketten, kételyek nélkül. Féltünk és imádkoztunk, hogy sértetlen maradjon, hogy a gyönge háztető ne boruljon ránk az első apró vihar után. De megtörtént. És újrakezdtük. Újra felépítettünk mindent - abból, amink maradt. És ahogyan teltek közös éveink, apró faházunk egy hatalmas palotává cseperedett. Ez a szeretet.

Rádnézek, félénken. Nem mondok semmit csak bámullak, erősen tanulmányozom azt a morcos, reggeli kávéért könyörgő arckifejezést melyet már annyiszor láttam. “Hoznál egy... „ Még a mondat végére sem értél, én egy halvány mosollyal felkelek fészkünkből, egy finom csókot nyomok homlokodra, és elhagyom a szobát. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a tíz perc éppen elég lesz arra, hogy folytasd az alvást, de ez nem foglalkoztat. Legfeljebb újra felkeltelek és ismét meghallgatom az órákon át tartó bocsánatkérésed, miszerint tényleg nem akartál visszaaludni, és soha többé nem fog újra előfordulni. Aztán holnaptól minden kezdődik előröl.

Vége. De úgyis megtörténik. Ismét. Újra meg újra. Sosincs vége, még akkor sem, ha kimondod. Mert nem lehetséges, nincs olyan opció, hogy "egyszerűen csak vége". Nem is akarod, hogy vége legyen. Egyáltalán mit jelent az, hogy vége... Vége a napnak ahogy az óra mutatója másodjára üti meg azt a nagy és kövér tizenkettest. Vége az évnek mikor az alkohol hatására eszméletünket vesztve sikítjuk, hogy "B.Ú.É.K". És vége az életnek, mikor feketébe borulva sírunk nagyanyánk sírja mellett, szorosan egymáshoz bújva és imádkozva, hogy bárcsak minden a régi lenne. De te mire gondolsz, mikor azt mondod, "vége"?

Változunk. Te is változol, én is változok. Az emberek körülöttünk - változnak. És néha ez a változás egy külön útra sodor minket. Fáj... Fáj, de nem mondom ki hangosan, nem akarom hogy aggódj, nem akarom, hogy gyengének láss. Hiába. Ismersz már mint a rossz pénzt, egy kedvtelen mosoly után képes vagy megállapítani, hogy valami nincs rendben. És a könnyeim elárulnak mindent, az összes érzést, az összes kételyt, az összes bizonytalan gondolatot. Gyenge torkomon mégis csak egy “ne menj „ jön ki bátortalanul. Megölelsz és sírunk, ketten, közösen. Tudod hogy fáj, tudod hogy helytelen, tudod hogy félek, tudod hogy hiányzol. “Minden rendben... Mindig itt vagyok. „ Mindig. Velem.

Madarak és vízcsobogás. A csend őrjítő zaja darabokká zúzza elmém, és nincs mellettem senki, aki megtörné ezt a gyötrelmes csendet. A természet hangjai egyenesen az őrületbe kergetnek, és menekülnék, ha tudnék. De nem megy. Nincs hová menekülni. Hol vagy, merre jársz, minden rendben van-e, gondolsz-e még rám? Persze, hogy gondolsz. Nincs egy másodperc amit ne aggodalommal töltenél. Tudom, biztos vagyok benne. Ismerlek már annyira, hogy egy ekkora állítást biztosra vegyek. Akkor miért teszem fel ennyiszer ezt a kérdést?

Nem vagy itt. Soha nem is leszel. Nem sírok, nem bolondultam meg. Nem érzek semmit. Vagy csak nem tudom felfogni. Túl lehetetlennek tűnik, túl abszurd és túl... sok. Lehetetlen. De mégsem. Hiszen megtörtént. Már nem vagy itt. A világunk porrá égett, és egyedül maradtam. Normális esetben egy "vissza fogsz jönni" kijelentéssel vígasztalnám magam, de az lehetetlen. Nem fogsz visszajönni. Nem tudsz visszajönni.

Elmegyek. Messzire utazom innen, egy másik világra. Egy világra, ahol együtt lehetünk. Örökké. És mosolygok. Sírva.

Köszönök mindent, amit kaptam. És köszönöm, hogy adhattam. Köszönöm, hogy voltál, köszönöm, hogy megadtad a lehetőséget, hogy lehessek. A történetnek itt vége, hosszú utunk után egy végtelenségig tartó pihenőt tehetünk. Ketten. Pont, ahogyan azt mindig is akartuk.

( 138 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 25. 21:34  
Nagyon tetszett, s örülök a visszatérésnek, hiányoztak ide az ilyen novellák. :3

Kenly 2018. 07. 25. 20:36  
Tényleg gyönyörű volt! Csak gratulálni tudok egy ilyen csodás íráshoz!

Lillusi 2018. 07. 25. 10:54  
Gyönyörűen leírtad! Nagyon tetszett! Tetszett a novella stílusa, hogy először múlt időben kezdted, majd átmentél jelenbe, s végig ahhoz az egy bizonyos megszólított személyhez írtál.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat