Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Mókuskám)

Félszem nézetéből
Megosztás: f

Félszem nézetéből

Az előző részek tartalmából:


Már két napja megállás nélkül baktatok az erdő felé, ahol születtem. Ez a harmadik nap. Nem ettem, nem ittam, még a szememet se hunytam le. Nehéz megkülönböztetni a valóságot a halucinációtól. De nem állhatok meg, amíg oda nem érek. Mert ha egyetlen egyszer is megteszem, megtalál...

Mikor újra felemeltem fejemet a sötét csillagos ég felé, megláttam valamit. Ezúttal nem egy meteor volt, hanem egy csillag. Egy csillag, ami lilán és fehéren világított.




      ,,Bár tudnám, hogy meddig kell még mennem, míg oda nem érek az erdőhöz. Valószínűleg még sokáig" - a harmadik nap végefelé jártam, mikor ezt gondolhattam. Követtem a lilán és fehéren fénylő csillagot.
      A mező, amelyen lépkedtem, egyre hosszabnak és hosszabnak tűnt minden lépésemmel. Mintha valami mindig visszadobott volna az elejére. ,,Valószínűleg csak megint hallucinálok." - gondoltam, és fáradtan baktattam tovább. Pár perc múlva elegem lett, de nekem egy perc egy órának tűnt. Mérges voltam. Mérges voltam, hogy már napok óta étlen- szomjan követek egy csillagot. A mérgemet arra használtam, hogy erőt vegyek magamon. Elkezdtem futni, amennyire csak kitelt az erőmből, de minél jobban próbálkoztam, annál értelmetlenebbnek tűnt az egész. Majd akkor hirtelen megláttam a domb tetején egy fát. Egy tölgyfa volt az. Tudtam, hogy az erdő lesz az. A csillag is arrafelé mutatta az utat. Örömömben el is felejtettem, hogy nincs semmi erőm. Olyan gyorsan futottam, hogy seperc alatt felértem a dombra. De a dombon nem fogadott valami kellemes meglepetés. A tölgyfa nem az erdő kezdete volt, csak egy fa a mező közepén. Akkor aztán tényleg elkapott a méreg. Nem bírtam tovább idegileg, kidőltem. Persze nem aludtam valami jól. Azt álmodtam, hogy az erdő szélén vagyok. Beljebb mentem, és hamar odaértem ahhoz a jól megszokott helyhez, ahol születtem. Gyanús volt nekem az egész. Körbejártam a helyiséget, és megláttam a távolban az anyukámat és a testvéreimet. Háttal voltak nekem. Elkezdtem feléjük futni, majd mikor anyám vállához értem, Ő felém fordult, de a varjú nézett rám vissza. Mélyen a szemembe nézett, majd körém tekerte a sálát. Mikor megfojtott volna, felébredtem. De akkor sem fogadott valami kellemes látvány. A varjú a valóságban ugyanúgy figyelt, mint az álmomban. Nem akartam hinni a szememnek. A szívem majd kipattant a helyéről. A rettenetes szörnyeteg elkezdett rázni.
- Félszem! Félszem! Jól vagy? - erre pislogtam párat és kitisztult előttem a kép.
- Zokni?! Te mit csinálsz itt?! - ,,Inkább falt volna fel a varjú" - gondoltam.
- Én mit csinálok itt?! Inkább te mit csinálsz itt! Képes voltál csak úgy szótlanul elmenni, és még engem vonsz kérdőre?!
- Elegem van belőle, hogy mindenhol ott kell lenned, ahol én vagyok! - kiáltottam rá mérgesen.
- Igen neked van ele ...
- Menj vissza Nellihez!
- Nem, nem megyek mert ... - folytatta, de nem figyeltem rá. Gondolatban máshol jártam. Eszembe jutott a küldetésem, és az, amit anya mondott álmomban. Azt mondta, hogy ne vigyek magammal senkit. Miután egy kicsit kipihentebb voltam, könnyebben ment a futás. Sose voltam valami gyors futó. Inkább Zokni volt közülünk a gyorsabb, okosabb és egyben erősebb is, de akkor olyan gyorsan futottam, hogy port kavartam magam után. Nem kellet hosszú kilómétereket futnom, mert az erdő két dombnyira ott is volt. Mikor megláttam, akkor jöttem csak rá, hogy mekkora hiba volt megállni. Előttem volt a cél, és én meg lefeküdtem aludni közvetlenül előtte. Bűntudatom volt. Miközben figyeltem a csillag irányát, kicsöppent pár könny a szememből. De akkor nem volt időm a sírásra. Futnom kellett, különben Zokni utolér, és elbukom a küldetésem. Körülbelül egy vagy kettő órát aludhattam. Ijesztő volt a tény, hogy Zokni ilyen hamar megtalált. Ha Zokni megtalált, akkor a varjú se lehet messze. Hamar beértem az erdőbe, ahol vak sötétség volt. Persze egy félszemű macska nem lát olyan jól, mint egy ép szemű macska. Éreztem, hogy a cél ott van a közelben, de alig láttam valamit. Már messziről hallottam Zokni lépéseit. Kezdtem feladni. Olyan sötétségben nem láthattam azt a különös csillagot, ami egészen odáig elvezetett. Utolsó reménységemben felnéztem az égre, hátha átszűrődik egy kevés fény a lombokon át, de reménytelen volt. És akkor a vaksötétségben hirtelen előbukkant egy kis lila és fehér fény. Ismét fellobbant bennem a remény tüze. Halkan utánamentem. A fény, ahogy közeledtem felé, egyrecsak nőtt és nőtt. Mikor már majdnem odaértem, magába szippantott. Csak akkor értettem meg. A küldetésem ... az egész csak egy próbatétel volt. Feltöltődtem energiával. Olyan volt, mintha az a három nap, amit étlen-szomjan töltöttem, meg se történt volna. A lilából és fehérből álló színkavalkádot beszippantotta a szívem. Boldog voltam, és ez nálam nagy dolognak számít. Mikor az utolsó cseppeket is beszívta a szívem, lassan letett a fák lombjai felől a földre. Mikor leérkeztem, nem hittem a szememnek. A testvéreim voltak azok, akik az erdőben maradtak.
- Tigris, Cirmi, Foltos! Ti ... mindezt láttátok?
- Sikeresen elvégezted a tesztet. Nekem egy kicsit rövidebb ideig tartott, de ez se rossz teljesítmény - mondta Tigris.
- Ne rontsd el a kedvét! Komolyan ez az első dolog, amit mondasz neki ennyi idő után? - vitatkozott vele Foltos.
- Jól van na, csak vicceltem! - szólt vissza.
- Jó újra látni téged - mosolygott rám Cirmi, majd mind a hárman megöleltek.
- Titeket is jó! El se tudjátok képzelni! De ... pontosan milyen tesztet is végeztem el? - értetlenkedtem.
- Hát a képességed tesztjét - mondták mind a hárman.
- Milyen képességem tesztjét? Miről beszéltek?
- A védő képességedet.
- Igen, tök jó, hogy ti mindent tudtok erről, de nem ártana egy rendesen megfogalmazott magyarázat ...
- Arra még van elég idő! Most feküdjünk le aludni - mondta Foltos, majd ásított egyet.
- Holnap nehéz napod lesz!
- Kössz a megnyugtató tényt, Tigris.
- Nincs mit.
- Amúgy ... ne haragudj azért, amit kiskorodban tettünk veled ... - kért tőlem bocsánatot Cirmi.
- Mit tettetek? Miről beszélsz?
- Hát ... tudod. Hagytuk a szemedet ...
- Ja, igen. Hát, még mindig nehéz feldolgozni, de most ne beszéljünk erről. Amúgy Zokni még nemrég mögöttem volt.
- Az nem Zokni volt. Az, hogy odaképzelted, valószínűleg csak a küldetésed része volt - mondta Foltos - De ... te megálltál?
- Hát, egy kicsit lepihentem ... - mondtam kicsit kínosan.
- Akkor az egy jel volt. Azt jelentette, hogy a varjú a közeledben van.
- Oh. Oké, de akkor ... mi lesz a képességem?
- Arra neked kell rájönnöd.
- Jó, hogy végre te is itt vagy velünk, de most már tényleg feküdjünk le aludni!
- Rendben Foltos, jól van na! - nyugtatta meg Tigris, majd mind lefeküdtünk aludni.
      Ez volt a küldetésem. Meg kellett találnom a testvéreimet, és meg kellett szereznem a képességemet. Mindig is éreztem, hogy valami ki akart bontakozni belőlem, és most ...



Találkozunk legközelebb!

( 52 megtekintés )

Szólj hozzá:

Itsme 2018. 07. 15. 12:31  
Ja értem. Csak mert ameddig én olvastam, addig nem volt benne holló és ez így nem volt tiszta.
Drazsi, egybe nem tudod leírni a mondandódat? Miért kell egyszerre négy kommentbe? >< És a neveket ne hozd fel hibának, olyan neveket ad, amilyeneket szeretne. Ráadásul mind magyar, szóval továbbra sem értem, miért szólod le ezért. A leírások pedig nem is olyan gyérek, hogy "nagyon nincsenek benne". Szóval nyugi :"D És hagyd, hogy a rendszer kicenzúrázza a káromkodást!

Drazsi 2018. 07. 15. 11:00  
Pont nem unalmas de szórakoztató

Drazsi 2018. 07. 15. 10:51  
Röviden: a mű, beszívott engem mint szivacs a vizet, k***a jó! (ezért még tiltani fognak úgy érzem... De ja)
Bocs a káromkodás miatt

Drazsi 2018. 07. 15. 10:50  
Hallod... Talán többen is tudjátok hogy hosszú, 30-50 soros történetekbe ritkán kezdek bele, és ha el is kezdem akkor... Ugy a második mondanál abbahagyom
De ez... Magával rántott... Nem a betűket láttam... Ahanem magam előtt az eseményeket. Bevallom, az 1-10. Részt nem olvastam, és nem is hallotam róla, de ez! Valahogy... Elképeztő! Csak dicsérni tudom, bár... A nevek picit egyszerűek, nekem ennyi a hiba. De ettöl eltekintve magába szívott a történet, és éreztem a megcsapó szelet az arcomon wmikor Félszem futott. Nem tudom miért, pedig őszintén, a tájleirás, és a dolgok leirása nagyon nincs benne, de valahogy magával ragadott így is, és követelem a folytatást.

Dzuriska 2018. 07. 14. 15:35  
A főgonosz.

Itsme 2018. 07. 14. 11:54  
Dont kill me. Nem állt szándékomban "erősen fogalmazni".
De akkor ki is ez a sálas holló? Vagy varjú.

Dzuriska 2018. 07. 13. 23:24  
Fuhh. Hát, köszi az építőkritikát, még ha kicsit erősen is fogalmaztál itt ott, majd igyekszek tanulni belőle.

Itsme 2018. 07. 13. 21:03  
Hát jó...
Minek idézel az előző részből? Felesleges, csak plusz munka.
Ha valaki gondolatait idézed, kezdd új sorba! Nem kell a gondolatmenet végére gondolatjel.
Sok a tőmondat. Jó lenne nem minden ötödik szó után pontot rakni, engem egy idő után nagyon dühítenek a tőmondatok. Az "ő"-t nem kell nagybetűvel írni.
Miért kezdett sírni? Mert megállt pihenni?
Figyelj az elírásokra!
Mi ez a hirtelen fanatsy-ra váltás? Képesség? Aha... Az egész sztori reálisként indult, most meg hirtelen fantasy lett. Dönts el, hogy melyik témában akarsz írni, a végen sci-fi, fantasy, akció, dráma, romantika, mind együtt lesz belezsúfolva ebbe.
Ne halmozd ennyire a párbeszédeket! Ez abnormális, hogy ennyit írsz egymás alá minden nélkül. El sem lehet képzelni, hogy ki hogyan mondja a párbeszédeket.
Amúgy mi ez sálas holló? Ez a főellenség, vagy valami elmebeteg madár, aki üldözi őket?
Nem tudom, milyenek voltak az előbbi részek, csak az első három részt olvastam el. Nem mondom, hogy ne írd tovább, de mindenképpen gyakorolj sokat!

Dzuriska 2018. 07. 12. 9:58  
Sziasztok! Bocsánat a késésért, de táborban voltam. Igyekeztem cserébe valami hosszút írni, remélem sikerült ... és persze építőkritika mindig jöhet.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat