Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Everything 1.
Megosztás: f

Everything 1.

Egyszerűen meghalok ezért a helyért. Korábban minden álmom az volt, hogy itt éljek. Egyszer, ha felnövök, és nem unom meg az álmaimat, akkor beváltom a magamnak tett ígéretet, és megveszem ezt a hatalmas telket az összes rajta álló épülettel, fával, bokorral, kaviccsal, minden fűszállal és homokszemmel együtt. Minden az enyém lesz.
Szokták mondani: „Ha tiéd Isten, tiéd már minden.” Ez teljesen igaz, hiszek benne, de valamiért mostanában hiányérzetem van. Mintha a tihanyi pártüdülő nem tartozna bele a „mindenbe”.
  - Olyan szép ez a hely – suttogom tulajdonképpen magamnak. Csak ki akarom élvezni az összes itt töltött pillanatot, mielőtt kicsúszik a kezemből a lehetőség, hogy még egy utolsót szippantsak az éppen lehűlő félben lévő levegőbe.
- Szeretem Tihanyt – Ilma hangja olyan, mint a friss nyári szél. Várod, hogy jöjjön, mert lassan közeledik, felfrissít. Kellemes, csak simogat, finoman ér hozzád és megborzongat, végigszalad a hideg a hátadon, végig a nyakadon, felborzol minden szőrszálat, elér a hajtövedig, majd lesiklik, a vádlidon is érzed, és a kislábujjad is beleremeg.
- Én is szeretem – súgom halkabban, mint az előbb, oly csendesen, hogyha meghallja, akkor az csakis a szélnek köszönhető. – Szeretem, mert te jutsz eszembe róla – csak formálom a szavakat, nem mondom ki őket. Most nincs szükségünk szavakra, nem kell hallgatnunk a másik gondolatait, nem kell kihangosítanunk a sajátjainkat. Ma este csak a Balaton lágy vize, a víztükrön lebegő hattyúk sziluettje létezik, a késői naplemente, a friss nyári szél és az utolsó nyarunk végső napjainak egybemosódó percei – és Tihany illata.
Sokszor elképzeltem már ezt a napot, az utolsó napot, mielőtt Ilma elmegy, és soha nem látom többé. Az utolsó napokat Tihanyban, a minden birtoklásának utolsó perceit.
Láttam magunkat a mólóig kisétálni, aztán vissza, elandalogva a régi hotel mellett, átvágva a bokánkat súroló füvön; egészen el a kastélyig, ott föl a lépcsőkön, kihajolva az erkélyről, megcsodálva a Balatont.
Láttam Ilmát, ahogy szalad a pázsiton a hűs víz felé, a lágy hullámok irányába, elhagyva mindent és mindenkit, maga mögött felejtve az életét, a kastélyt, Tihanyt és engem. Láttam, ahogy a szél belekapott derékig érő szalmaszőke hajába, és úgy lebegtette az égen, akárcsak megannyi búzakalászt a mezőn. Láttam csupasz talpait, egyiket a másik elé téve, kapkodva őket, mintha a türkizes mezőnek sosem lenne vége, mintha a Balaton vize nem száz méterre lenne a kastélytól. Láttam a térdei körül fodrozódó fűzöld szoknyát, ami a futástól felszaladt a lábán egészen combközépig, sőt feljebb, még annál is magasabbra, egészen a derekáig, s azt is szabadon hagyva csak tovább és tovább, a melléig, s még ott sem állva meg egyre feljebb csúszva, kibújtatva őt mindenből, minden határból és korlátból, a gátlásokból, a bűnökből.
Láttam, ahogy hátrapillantva megvillantja hófehér fogait mosolya mögött, és int nekem vékony kezével, hogy kövessem.
Sokszor elképzeltem az eltűnését, azt, ahogy köddé válik, ahogy kicsúszik a kezeim közül, akár a Balaton vize, csak egyszerűen tovaúszik, és soha nem jön vissza.

- Emlékszel, hogy én hoztalak ide először? – kérdezi, és egy lépéssel közelebb megy a vízhez, míg én továbbra is egyhelyben állva bámulom a kékséget. Hihetetlen mennyire tiszta itt a víz. Ebbe a pártüdülőbe csak mi járunk, magánterület, itt rajtunk kívül semmi és senki nem kavarhatja fel az iszapot. Itt senki és semmi nem zavarhat meg bennünket, mégis mindketten fel vagyunk kavarva. Mint az iszap, zavaros, bizonytalan, kétségbeesett és szürke a hangulatom.
- Persze, hogy emlékszem – suttogom, de a hangomat a víz csak úgy sodorja, szerintem a túlparton is hallják. Ők is emlékezni fognak rá. Remélem, emlékezni fogunk mind Ilmára.

Borzasztóan érzem magam, bár már annyiszor elképzeltem ezt az estét, mindig elhatároztam, hogy élvezni fogom minden pillanatát. Minden egyes másodpercet Ilmának és Tihanynak fogok szentelni, az egész lényemet, az összes porcikámat alávetem az utolsó perceknek. Nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a kétségbeesés, örülni fogok, és ki fogom használni az összes együtt töltött időnket. Boldog leszek, hogy ez mind az enyém volt, hogy én élhettem át, hogy Ilmával élhettem át. Hálás leszek, hogy jól zárul ez a végtelen boldogság, nem engedek az érzéseknek, nem ronthatja el életem utolsó boldog perceit a szorongás és a fájdalom. És eljött ez a nap, pedig egy hete még olyan távolinak tűnt, sosem hittem volna, hogy valóban bekövetkezik. Sokkal könnyebb lenne, ha nem tudnám, hogy ez az utolsó nap.
Most csak a fojtó sírást érzem a torkomban, az üres teljességet, minden apró szálba bele akarok kapaszkodni, meg akarom állítani az időt, ha már visszatekerni nem sikerült. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarom elveszíteni a mindent.

- Ilma – ejtem ki a nevét halkan, szeretném, ha meghallaná, de azt akarom, hogy érezze, hogy a nevét kimondva úgy érzem, örökre el is búcsúzott. Távolinak érzem magamtól, pedig közelebb akarom tudni, mint valaha, csak ölelni akarom, és nem engedni neki, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon. Azt akarom, hogy tudja…
- Helka? – néze hátra a válla felett. Ahogy megfordul, a derékig érő hajzuhatag meglibben. Figyelem a szőke hullámokat, és akaratlanul is az jutott eszembe, hogy holnap már nem lesznek sehol ezek az arany tincsek, hogy ez is elmúlik, pedig én meg akarom tartani örökké.
A nevem hallatán kiráz a hideg. Nem szeretem, hogy így hívnak, de ha Ilma a így szólít, úgy érzem, nekem van a világon a leggyönyörűbb nevem. Ez is hamarosan véget ér, Ilma elviszi a nevemet. Elviszi a lényemet, a lelkemet.

( 81 megtekintés )

Szólj hozzá:

Randy 2018. 07. 14. 4:41  
"néze hátra a válla felett"
"Figyelem a szőke hullámokat, és akaratlanul is az jutott eszembe" Időprobléma.
Végre színvonal és minőség. Az agyam boldogan fürdőzik benne.

Redmoiselle 2018. 07. 11. 20:53  
Tökéletesen leírtad azt, amit éppen most érzek. Ha lenne tíz pont, annyit adnék. Megyek is tovább.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 11. 19:14  
OKÉ ÉN NEM AKAROK BÚCSÚT
Mondd hogy nem lesz tényleg búcsú mert akkor sírni fogok :C *fenyegetés lvl9999*
Annyira szeretem ahogy fogalmazol, ahogy lefested a tájat, a karaktereket, az érzelmeket, minden olyan gyönyörű OuO Most azon gondolkodom, hogy beküldte-e már a másik felét és hogy vajon az bekerült-e már xD
Meg is lesem OuO


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat