Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Foltimoki)

12:00 - 29.rész
Megosztás: f

12:00 - 29.rész

Itt álltam A SZOBA előtt. A szoba előtt ami lassan egy éve minden rémálmomnak helyszínt adott.
Lassan belöktem bal cipősarkammal,mire az nyikorogva kinyílt. Nem is gondolkoztam egyáltalán csak beléptem. Abban a pillanatban azonban,hogy ez megtörtént már nem tudtam tovább visszatartani emlékeim vaskerekeit. Szinte hallottam,ahogy csikorognak, miközben a dohányszínű falak, és a világos feltúrt ágynemű láttán, összetalálkozott az álom, a múlt és a jelen, hogy együtt egy morbid táncba kezdjenek fejem táncparkettjén.
Minden tökéletesen olyan volt mint régen,és minden tökéletesen olyan volt mint az álmaimban. Egy centiméterrel sem tolták el azóta a bútorokat,és egy polcról sem törölték le azóta a port mióta több mint egy éve utoljára jártam itt. Ki is tette volna?
Végigfutott rajtam a gondolat,miszerint ha talán az ágy felé pillantanék, esetleg Vena ott feküdne gyönyörű fehér ruhájában,ahogy tette régen. Ettől a gondolattól egyszerre borzongtak meg az idegszálaim,és egyszerre éreztem ellenállhatatlan vágyakozást,hogy odaforduljak,és megbizonyosodjak róla. Végül aztán mégsem néztem az ágy felé, ugyanis eszembe jutott, hogy mivel senki nem járt itt azóta a bizonyos este óta, ezért Vena utolsó estéjének nyomai még mindig ott éktelenkedhetnek.
És nem lett volna az a pénz amiért, én azt újra látni akartam volna. így is örökre emlékeim kitörölhetetlen részlegében foglal helyet,és fog is örökre.
Ez csak egy szoba Daniel. Nem haragudhatsz rá. És félned sem kell tőle. Mondogattam magamnak hátha ettől jobban érzem magam,de az igazság az, hogy semmivel sem lettem jobban. Már majdnem azon voltam,hogy kirohanjak ebből az elátkozott térségből, amikor is megpillantottam a szekrényünket.
Gyorsan odamentem,és a felszálló porfelhőt figyelmen kívül hagyva kitúrtam pár régi felsőt belőle. Vena ruháit is megtaláltam,de azokat kategorikusan elkerültem,helyett a sajátjaimat összegyűrve a kezembe gyűjtöttem,és megjegyeztem magamban, hogy pont ugyanolyan illatuk van mint rég. Azt mondják az illatokat örökre elraktározzuk. A hangok,és a képek hamarabb elillannak,de ha a régi, akár gyerekkori szekrényünkben turkálunk szinte biztos, hogy eszünkbe ötlenek emlékképeink,és maga az, hogy milyen volt az otthon illata.
Kifelé menet még lehajoltam a kis éjjeliszekrényünkhöz,és kihúzogattam a fiókjait hátha találok valamit, amit magammal vihetnék az útra. Végül csak egy képet találtam magamról,és Venaról amin összeölelkezve állunk, miközben én épp egy csókot nyomok a homlokára. Ezt valamikor Stella készíthette rólunk valamelyikünk szülinapján. Kivettem az üvegkeretből a fényképet,és összegyűrve a zsebembe mélyesztettem. Amikor az utolsó fiókot kihúztam meglepetten állapítottam meg, hogy Vena régi ütött-kopott telefonja ott díszeleg a poros iratok között.
Furcsállva emeltem ki,és oldottam fel a képernyővédőt, arra számítva, hogy továbbra is csak saját arcomat fogom viszontlátni a feketeség tükrében,mire hirtelen vakító fényességet kaptam helyette.
A telefonja még működött,és most a saját kezemben tarthattam Vena múltjának egy darabját.
A képernyő négy kimenő hívást jelzett, mind a négyet hozzám intézve. Mikor megnéztem a címet azt hittem menten jéggé dermedek a meglepettségtől.
Mindegyik hívását azon a napon kezdeményezte amikor meghalt. Pontosan két órával azelőtt. Hogy lehet, hogy nem vettem fel? Az lehetetlen hisz később sem írta ki a telefonom,hogy nemfogadott hívásom lett volna tőle.
Mivel ezzel nem jutottam tovább megnéztem a jegyzeteket, a galériát, mindent. Sehol semmi,egy helyet kivéve. A fekete betűk szinte ordítottak, amelyek három hangfájlt tartalmaztak.
Remegő kézzel nyitottam meg az elsőt,és emeltem a fülemhez. Nem sejtettem mennyire nem állok készen Vena hangját ismét visszahallani. Annyira hiányzott már szépen zengő,ám mégis határozott hangja, ami most kétségbeesett, zilált tónussal csengett a fülembe.
Végig recsegett mintha egy rossz bakelitlemezt hallgattam volna
- Daniel....El....El kell....kell mon...danom valami......val..ami fonto...sat
Értetlenül néztem a telefonra,az első hangüzenet ugyanis csak ennyi volt. Megrémített,és egyszerre felkavart a hangját ennyire ijedtnek hallani. Vajon miről beszél?
Hirtelen beugrott a kép amikor, a sebesült Vena a fűben hevert,én meg felé hajolva simogattam a homlokát,miközben ő lila szájjal súgta
- Sajnálom -mondtam ki hangosan most,anélkül,hogy észrevettem volna. Az üres szoba fala közt még sokáig csengett e rövidke szó. Mit sajnálsz Vena? Mi történhetett?
Egyre idegesebb lettem, hogy nem tudtam megoldani a rejtélyt ezért a következő hangüzenetbe is belehallgattam.
De hiába. A második hangüzenet nem volt több teljesen érthetetlen kattogásnál.Csak néha egy-egy hangfoszlányra emlékeztető valami hangzott el,de nem lehetett összerakni értelmes szöveggé.
Majdnem elkáromkodtam magam,amikor hirtelen hangokat hallottam odakintről.
Rémisztő, túlvilági hangok voltak ezek, amelyeket először nem is tudtam mire véljek.
Majd amikor elhúztam a vékony függönyt,és kinéztem a szobánk ablakából, mepillantottam az egyik legborzalmasabb látványt,ami valaha a szemeim elé tárult.
Vuszlák. Rengeteg. A szörnyetegek különböző fajtái, akik lehettek akár százan, is épp a házunk felé tartottak,és nem úgy néztek ki mint akik épp csak elhaladnának mellette.
Azonnal felfogtam, hogy egy alvilági támadás részesei lettünk.
Kezemet a pisztolyomra csúsztattam,és olyan gyorsan rohantam,ahogy azt csak sérült tagjaim engedték.











( 24 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kenly 2018. 07. 13. 23:52  
Uh nagyon örülök ennek <3 Köszönööm!^^

tigrancs3 2018. 07. 13. 12:00  
Kedvenc részeim között van, és nagyon hangulatos, de emellett izgalmas rész volt qwq


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat