Újság >> Gyerekszáj

(ellenőrizte: Foltimoki)

Kitaszított lelkek
Megosztás: f

Kitaszított lelkek

Nyeltem egy nagyot, de nem tudtam előre haladni, csak a félelmetes látványra összpontosítottam.
A félelemérzetem nem akart csak úgy eltűnni. Már nem futhatok el, végig kell csinálnom, különben sosem fognak szeretni. Elegem van abból, hogy gyávaságom miatt folytonos piszkálódásban részesülök. Olyan, mintha valaki más életét élném a sajátom helyett. Én ennél többet várok magamtól, nem szeretnék lemaradni. Csak futni, rohanni a saját életemet kergetve élni. Az nem én lennék. Ennél sokkal többre vagyok hivatott. Fájna a szívem, s tűzben égne a mellkasom, s a csodára várnék, ami sosem jön el magától. Majd minden eltűnik egy szempillantásra, amire vágytam. Visszanéztem a testvéreimre, akik csak ott ültek a börtönükben. A barna doboz az, ahova soha többet nem akarok visszamenni.  Kicsi vagyok, törékeny, de azt hiszem tudok vigyázni magamra. Csak rohantam a széllel szemben, amíg el nem hagytam a sikátort. A fákra eső hó gyönyörűszépen csillogott, mikor a nap fénye lesütött reá. Életem végéig itt tudtam volna ülni, és bámulni a szép világot. Bárcsak minden tökéletes lenne! Oldalra nézve azt vettem észre, hogy a köd mögül lenéz rám valaki. Vörös folyadék folyt végig a testén. Ijedten néztem vissza rá. Végig kellett néznem azt, ahogy fáradt teste a földre hullik. Lábam mozgásra szánta el magát. Beleszagoltam a levegőbe, és megéreztem az a szörnyű szagot.  Nagyon féltem, de nem tudtam, mitől. Az ösztönöm rángatott jobbra – ballra, de én nem engedtem neki. 

- Menekülj! - kiáltotta az idegen erőtlen hangon, majd egy nagyon köhögött. 

Behunyta a szemét, és sóhajtott egy utolsót. Meg akartam szólítani, de valami visszatartott. Rá kellett ébrednem, hogy nem fog felébredni soha többet. Ismét körülnéztem, de már nem láttam olyan szépnek a világot, mint azelőtt. Mintha hirtelen elsötétedett volna minden, a színek eltűntek. A félelem erősödött bennem, majd egy hangra figyeltem fel.

Segítség! - kiabálta valaki, akinek nem is volt olyan ismeretlen a hangja.

Tudtam, hogy ki volt az. Engedtem, hogy a gondoskodó macska, aki bennem rejlik, kiszabaduljon, és megmentse a bátyámat. Éreztem, hogyha nem érek oda időben, nagy baj lehet. Még sohasem futottam ilyen gyorsan, sőt, ha belegondolok, életem során még nem is csak ma. Pont most, s akkor, amikor börtönömből kiszabadultam. Visszaemlékeztem az árnyékra, amit láttam, de elmenekültem előle. Vajon tőle ijedtek meg a testvéreim? Egy pillanatra megálltam. A lábam nem hagyta, hogy tovább fussak. Hallottam egy óriási nyávogást, ami olyan volt, mint a húgomé. 

Akác! - nyögtem ki erőtlenül, majd könnyek jelentek meg a szememben. Visszatértem a sikátorba, s megéreztem azt a szagot. Láttam az édesanyámat, és a drága testvéremet úgy, ahogy a másik macskát. 

Mama! - sírtam, majd a mancsomat reá tettem. Rá, aki születésem óta gondoskodott rólam. Orrommal megböktem, hátha megszólal még utoljára. Hallani akarom az a nyugtató hangot.

- Azt hiszem, hogy neked minden esélyed megvan egy jobb életre. Lehet, hogy későn kapod meg a nevedet, Remény! 

Ezek voltak utolsó szavai, majd a véres teste feladta. Ennyi lett volna? Nem, az nem lehet! Az anyám, és a húgom nem halhat meg! Lefeküdtem melléjük a földre, majd könnyeim ráfolytak elfáradt testükre. 

( 58 megtekintés )

Szólj hozzá:

birosroni 2018. 06. 21. 17:56  
Majd minden kiderül.
Köszönöm, mostantól lehet oda írom majd.

I - Love - You
 
2018. 06. 21. 13:56  
Húúú, nagyon vártam már ezt a részt. Szerintem egyébként nem illik a gyerekszájba, inkább a történetek, sorozatok féle cikkrészbe.
Nem nagyon találtam hibát, ügyes vagy! De azért kicsit durva. Mi ölhette meg a kiscica családtagjait ilyen gyorsan? És hogyhogy, hogy a főszereplőt nem támadta meg? (Ne áruld el, várom a folytatást! )


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat