Újság >> Szerepjáték

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Dimensions - (Jelentkezés!)
Megosztás: f

Dimensions - (Jelentkezés!)

Vannak kósza legendák, ránk maradt mesék, a technika fejlődésének csábító ígéretei. Más világokról szólnak, párhuzamos univerzumokról, felfedezendő civilizációkról. Eddig rengeteg kísérletet tettek eme távoli helyek elérésére, sikertelenül. Arra persze nem is gondolnánk, hogy “ők „ ezt már megtették.
Hogy kik azok az "ők", kérded te?
Mi vagyunk.
Különböző univerzumokból jöttünk, egy-egy külön világ. Vannak teljesen vaksötét helyek, vannak, ahol az egész bolygó egy palacsinta, és vannak, ahol a fizikai törvények az ellenkezői a miénknek. Lakóik pedig lehetnek számunkra csúfok, gyönyörűek, meghökkentően különösek vagy éppen teljesen normálisak, ám mindannyian elfogadottak saját közösségükben; lehetőségeink száma határtalan, és ha minden lehetséges formát és élőhelyet felsorolnánk, véget érne a világ, mire befejeznénk a listát. Tehát ők mind vannak, sokszínűek, de léteznek, az egyetlen ok pedig, amiért egyes létformák nem hallottak róluk, egyszerűen az, hogy nekik még nincsenek portáljaik.
És ezzel át is térünk a tér-idő utazás szabályaihoz.
Először is, portálok vannak, de időgépek nincsenek. Egyszerűen nem találták fel. Egyes helyeken ugyan léteznek, ám nem használhatók, mivel egy felelőtlen ugrás a múltba vagy a jövőbe társadalmak ezreinek végét jelenthetné. Nem is beszélve arról, hogy a már így is túlfeszített tér-idő szövet nem bírná el az időutazás súlyát és szétszakadna, eltörölve a puszta létezést.
Dimenziók között ugrálni csak egy eszközzel lehetséges. Ez lehet elektromos vagy mágikus eszköz, utóbbi ritkább, de nehezebb kezelni, mivel mentális erőt és koncentrációt (meg persze némi tudást) igényel. Lehet egy kristály, egy okostelefon, egy pálca, egy karóra... bármi, ami kéznél van. Továbbá vannak egyéb műszerek is, mint például az Adattár, amivel széleskörű információkat kaphatsz a dimenzióról, ahol vagy, és egy sárga tablet alakjában elérhető, vagy a Fordító, amellyel a világok közti összes nyelvcsoportot lefordíthatod, és a beszédet érzékelve kiírja képernyőjére az elmondott szöveget (ez speciális fajok nyelveihez készült, vagy azokhoz, akik nem beszélik a Főnyelvet, egyébként klasszisokkal jobb a Google Translate-nél). [Ezenkívül egyéb kütyük, amiknek kitalálását rátok bízom.]
A különböző univerzumoknak különböző azonosítókódja van [például az én karakteremé GFRH-657-324 lesz], eredetileg irtózatosan hosszúak, így csak at első 10-14 karaktert emlegetik belőlük, a legismertebbeknek köznyelvi nevet is adtak, hogy könnyebben menjen a kommunikáció. [A saját dimenziód nevét te találhatod ki a fent leírtak alapján.]
Mivel a dimenziók lehetősége végtelen, mindig fedeznek fel újabb és újabb világokat, így az egyelőre teljesen ismeretlen területek felderítését képzett vagy éppen önjelölt Dimenzióugrók végzik, feltárva újabb és újabb titkokat, vég nélkül.

Vannak csomópontok, ahol a hivatásos és nem hivatásos utazók összegyűlnek, pihennek, szükségleteket vásárolnak, esetleg hosszabb időre állomásoznak; ezek közül a leghíresebb a Multiversal Central Station International, avagy az MCSI [em-szí-esz-áj]. Ez a maga saját dimenziója, egy elképzelhetetlenül hatalmas város, az itt élők mind dolgoznak valahol, vendéglátásban, eladásban vagy éppen hotelekben, ritkán telepedik le nem ide valósi. Ez a legszínesebb kavalkádja fajoknak, stílusoknak és kultúráknak, na meg a tudománynak és a technikának, nem utolsósorban pedig virágzik a legális (és illegális) piac.

Az utóbbi időben mintha lázadás hulláma söpörne végig az univerzumokon. A Nagy Békeszerződést, amely eddig megtiltotta a világok közti háborút, most sorra szegik meg a királyok, császárok, diktátorok, elnökök, egyszóval a dimenziók vezetői. A harci kedv vírusként terjed, a szerződés tagjainak immár húsz százaléka nem számítható be, húsz veszélyes százalék, és még ki tudja, mennyien fontolgatják. Éppen ezért a békepárti vezetők (és közülük is csak a fontosabbak) tanácskozni fognak az MCSI Főépületében. A tanács végül úgy dönt majd, a híresebb felfedezőket küldi útra, hogy derítsék ki a kétes dimenziók álláspontját. Mi leszünk a nagyobbacska, Dimenzióugrókból és kísérőikből álló színes kis csapat.
Készen állsz?

SZABÁLYOK

- CN szabályai.
- Nincs LMBTQ. Karakterednek lehetőleg válassz egy nemet, ha nem tudsz, akkor inkább le legyen románc.
- Mentális bajokról kérdezzetek meg. Azért sorozatgyilkosokat ne hozzatok.
- Név/kinézet/dimenzió terén szabad kezet kaptok, addig, amíg nem lopjátok a másét.
- Nincs legnagyobb, legerősebb, legképzettebb, legtöbb képességű. Nehéz lesz, de törődj bele. Legyen éppolyan gyenge, mint erős. És a Sue családtól kíméljetek.
- Extra információk a klubban lesznek.

KARAKTERLAP

Név: (Akármi. De tényleg.)
Kor: (Megint akármi. Mármint az általad kreált faj alapján.)
Nem: (Lehet hímnem, nőnem vagy nemtelen. Utóbbi eset nem jelenti, hogy mindkettőhöz vonzódhat.)
Faj: (Úgy kábé határold be, micsoda. Lehet kitalált név is. Ezen belül adhatsz hozzá fajta szekciót közvetlenül alá, ha nagyon pontos akarsz lenni.)
Rang: (Dimenzióugró vagy kísérő. A kísérőnek nem kell értenie hozzá, csak velük jön segíteni.)
Dimenzió: (Írd le a nevét és legalább körülbelül 3-4 sor leírást a sajátosságairól. Hogy néz ki, különbségei a mi megszokott világunktól, milyen lények lakják, társadalma, fejlettségi szintje és államformája. Szóval csak röviden, nem kell túl hosszúra. Ha van valahonnan képed, nem lenne gond, ha betennéd.)
Tulajdonságok: (5-6 tőmondatmentes sor a jelleméről.)
Történet: (Most nem kötelező, fellélegezhettek.)
Kinézet: (KÉP, vagy ha nincs, részletes leírás.)

Még hezitálok, kiket hozzak, de mivel fangörcsöm van, ezért Cuphead és Mugman a CHből tuti jön, meg Rory, aki a saját karim, meg Mabel és Candy a GFból. Ájj fangörcs. Mindig elkap. Ha gondod van vele vagy lusta leszek, ez utóbbi kettőt nem hozom. Mindegy, szóval várlak titeket, és NE MERD LOPNI. Báy!

( 1035 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 03. 21:13  
(Csak így kiugrott Tootsie kezéből és ledzsámpingozott Cuphead lábára? xD)

CreativeRóa 2018. 07. 03. 18:01  
Veetuz
Mivel ők is ugyanazt a körlevelet kapták, mint én, felkapaszkodtam Cuphead lábára.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 02. 18:06  
(Alright)

Rory

A nagy tereferében elfelejtettem órámra nézni. És mire megtettem, már csak egy-két Földi percünk volt hátra.
- Ajóég! Mennünk kell - ragadtam meg Cuphead kezét, ösztönösen lépve egyet a helyes irányba. - Idő van.

gazni
 
2018. 07. 02. 13:55  
Szerintem yap.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 02. 13:30  
Én is, éppen. Szerintetek belevágjunk a sűrűjébe?

gazni
 
2018. 07. 02. 13:25  
Én jelenleg vagyok, ha esetleg van valaki.

Walker Joins 2018. 07. 01. 19:36  
MEGÉRKEZTEM!





...

nincs itt senki, ugye?

  - megszűnt felhasználó - 2018. 06. 29. 12:59  
Nem, elfogadva.

Dragfly 2018. 06. 28. 19:45  
(Ruby, mérgezés nélkül elfogadod vagy még mindig túl erősnek érzed?)

Wiskey
 
2018. 06. 27. 13:05  
Aaliyah

- Milyen kedves valaki - pillantottam pimaszul vigyorogva Maria- ra nézve. - Szerintem megleszünk.
Most arra céloztál, hogy leszbi vagy? „ - adta a kezembe Dylan a tabletet.
- Igen Dylan, csakid ez jár a fejemben - forgattam meg szemeimet. A fiú végigmért és odébb lépett. - Komolyan nem érted az iróniát? - sóhajtottam fel. Megcsóválta a fejét, mire inkább rá hagytam.

gazni
 
2018. 06. 27. 10:48  
Peter

- Sziasztok! Én csak kísérő vagyok, de ők dimenzióugrók - mutattam a két lányra - Peter - mutatkoztam be.
- Peter, hány embert fogsz még idevonzani a "sármoddal"? - rajzolt macskakörmöket a levegőbe Maria, aki valószínűleg nem nagyon élvezte, hogy egyre többen vagyunk.
- Ő pedig Maria - tettem hozzá szórakozottan.

Wiskey
 
2018. 06. 27. 8:23  
Aaliyah

Dylen csendesen haladt mögöttem, a kis fekete izével a kezében. Bár még szép, hogy csendben volt, néma. Ha néma lennék, szerintem nem élném túl sokáig, muszáj beszéljek.
- Kihez csapódjunk? - néztem körül. A fiú megvonta a vállátt. Letette a földre a macska magasságú, szárnyas, tollas farkú lényt. Még mindig nem furább az olyan lényektől, akik az én dimenziómban élnek. - Mit akarsz vele csinálni? - kérdeztem döbbenten nézve Dylan- re. A macska elindult, ő pedig követte, szóval én is. A kék foltos állat egy kisebb társaság mellett állt meg ( Peter, Maria és Oui ) . Visszaugrott Dylan ölébe, aki rám pillantott.
- Öhm... hali - intettem. - Aaliyah vagyok, ő pedig Dylan. Ti is dimenzióugrók vagytok, ugye?

Dragfly 2018. 06. 26. 21:40  
Azt meghagyom. Azt hiszem, félreérted a telepátiát -- nem tud echte gondolatot olvasni, gondolatokon keresztül tud beszélni másokkal. Olyanokkal, akik látótávolságon belül vannak. Az az előnye, hogy csendes, és hogy nyelvfüggetlen, tehát idegen nyelveken beszélő vagy néma karakterrel is meg tudják értetni egymást.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 06. 26. 21:31  
Na és amit utólag kommentben mondtál?

Dragfly 2018. 06. 26. 19:44  
Oké, akkor nem mérgez.

Előző 2. oldal Következő

 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat