Újság >> Szerepjáték

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Dimensions - (Jelentkezés!)
Megosztás: f

Dimensions - (Jelentkezés!)

Vannak kósza legendák, ránk maradt mesék, a technika fejlődésének csábító ígéretei. Más világokról szólnak, párhuzamos univerzumokról, felfedezendő civilizációkról. Eddig rengeteg kísérletet tettek eme távoli helyek elérésére, sikertelenül. Arra persze nem is gondolnánk, hogy “ők „ ezt már megtették.
Hogy kik azok az "ők", kérded te?
Mi vagyunk.
Különböző univerzumokból jöttünk, egy-egy külön világ. Vannak teljesen vaksötét helyek, vannak, ahol az egész bolygó egy palacsinta, és vannak, ahol a fizikai törvények az ellenkezői a miénknek. Lakóik pedig lehetnek számunkra csúfok, gyönyörűek, meghökkentően különösek vagy éppen teljesen normálisak, ám mindannyian elfogadottak saját közösségükben; lehetőségeink száma határtalan, és ha minden lehetséges formát és élőhelyet felsorolnánk, véget érne a világ, mire befejeznénk a listát. Tehát ők mind vannak, sokszínűek, de léteznek, az egyetlen ok pedig, amiért egyes létformák nem hallottak róluk, egyszerűen az, hogy nekik még nincsenek portáljaik.
És ezzel át is térünk a tér-idő utazás szabályaihoz.
Először is, portálok vannak, de időgépek nincsenek. Egyszerűen nem találták fel. Egyes helyeken ugyan léteznek, ám nem használhatók, mivel egy felelőtlen ugrás a múltba vagy a jövőbe társadalmak ezreinek végét jelenthetné. Nem is beszélve arról, hogy a már így is túlfeszített tér-idő szövet nem bírná el az időutazás súlyát és szétszakadna, eltörölve a puszta létezést.
Dimenziók között ugrálni csak egy eszközzel lehetséges. Ez lehet elektromos vagy mágikus eszköz, utóbbi ritkább, de nehezebb kezelni, mivel mentális erőt és koncentrációt (meg persze némi tudást) igényel. Lehet egy kristály, egy okostelefon, egy pálca, egy karóra... bármi, ami kéznél van. Továbbá vannak egyéb műszerek is, mint például az Adattár, amivel széleskörű információkat kaphatsz a dimenzióról, ahol vagy, és egy sárga tablet alakjában elérhető, vagy a Fordító, amellyel a világok közti összes nyelvcsoportot lefordíthatod, és a beszédet érzékelve kiírja képernyőjére az elmondott szöveget (ez speciális fajok nyelveihez készült, vagy azokhoz, akik nem beszélik a Főnyelvet, egyébként klasszisokkal jobb a Google Translate-nél). [Ezenkívül egyéb kütyük, amiknek kitalálását rátok bízom.]
A különböző univerzumoknak különböző azonosítókódja van [például az én karakteremé GFRH-657-324 lesz], eredetileg irtózatosan hosszúak, így csak at első 10-14 karaktert emlegetik belőlük, a legismertebbeknek köznyelvi nevet is adtak, hogy könnyebben menjen a kommunikáció. [A saját dimenziód nevét te találhatod ki a fent leírtak alapján.]
Mivel a dimenziók lehetősége végtelen, mindig fedeznek fel újabb és újabb világokat, így az egyelőre teljesen ismeretlen területek felderítését képzett vagy éppen önjelölt Dimenzióugrók végzik, feltárva újabb és újabb titkokat, vég nélkül.

Vannak csomópontok, ahol a hivatásos és nem hivatásos utazók összegyűlnek, pihennek, szükségleteket vásárolnak, esetleg hosszabb időre állomásoznak; ezek közül a leghíresebb a Multiversal Central Station International, avagy az MCSI [em-szí-esz-áj]. Ez a maga saját dimenziója, egy elképzelhetetlenül hatalmas város, az itt élők mind dolgoznak valahol, vendéglátásban, eladásban vagy éppen hotelekben, ritkán telepedik le nem ide valósi. Ez a legszínesebb kavalkádja fajoknak, stílusoknak és kultúráknak, na meg a tudománynak és a technikának, nem utolsósorban pedig virágzik a legális (és illegális) piac.

Az utóbbi időben mintha lázadás hulláma söpörne végig az univerzumokon. A Nagy Békeszerződést, amely eddig megtiltotta a világok közti háborút, most sorra szegik meg a királyok, császárok, diktátorok, elnökök, egyszóval a dimenziók vezetői. A harci kedv vírusként terjed, a szerződés tagjainak immár húsz százaléka nem számítható be, húsz veszélyes százalék, és még ki tudja, mennyien fontolgatják. Éppen ezért a békepárti vezetők (és közülük is csak a fontosabbak) tanácskozni fognak az MCSI Főépületében. A tanács végül úgy dönt majd, a híresebb felfedezőket küldi útra, hogy derítsék ki a kétes dimenziók álláspontját. Mi leszünk a nagyobbacska, Dimenzióugrókból és kísérőikből álló színes kis csapat.
Készen állsz?

SZABÁLYOK

- CN szabályai.
- Nincs LMBTQ. Karakterednek lehetőleg válassz egy nemet, ha nem tudsz, akkor inkább le legyen románc.
- Mentális bajokról kérdezzetek meg. Azért sorozatgyilkosokat ne hozzatok.
- Név/kinézet/dimenzió terén szabad kezet kaptok, addig, amíg nem lopjátok a másét.
- Nincs legnagyobb, legerősebb, legképzettebb, legtöbb képességű. Nehéz lesz, de törődj bele. Legyen éppolyan gyenge, mint erős. És a Sue családtól kíméljetek.
- Extra információk a klubban lesznek.

KARAKTERLAP

Név: (Akármi. De tényleg.)
Kor: (Megint akármi. Mármint az általad kreált faj alapján.)
Nem: (Lehet hímnem, nőnem vagy nemtelen. Utóbbi eset nem jelenti, hogy mindkettőhöz vonzódhat.)
Faj: (Úgy kábé határold be, micsoda. Lehet kitalált név is. Ezen belül adhatsz hozzá fajta szekciót közvetlenül alá, ha nagyon pontos akarsz lenni.)
Rang: (Dimenzióugró vagy kísérő. A kísérőnek nem kell értenie hozzá, csak velük jön segíteni.)
Dimenzió: (Írd le a nevét és legalább körülbelül 3-4 sor leírást a sajátosságairól. Hogy néz ki, különbségei a mi megszokott világunktól, milyen lények lakják, társadalma, fejlettségi szintje és államformája. Szóval csak röviden, nem kell túl hosszúra. Ha van valahonnan képed, nem lenne gond, ha betennéd.)
Tulajdonságok: (5-6 tőmondatmentes sor a jelleméről.)
Történet: (Most nem kötelező, fellélegezhettek.)
Kinézet: (KÉP, vagy ha nincs, részletes leírás.)

Még hezitálok, kiket hozzak, de mivel fangörcsöm van, ezért Cuphead és Mugman a CHből tuti jön, meg Rory, aki a saját karim, meg Mabel és Candy a GFból. Ájj fangörcs. Mindig elkap. Ha gondod van vele vagy lusta leszek, ez utóbbi kettőt nem hozom. Mindegy, szóval várlak titeket, és NE MERD LOPNI. Báy!

( 915 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 19. 22:30  

>:'O

CreativeRóa 2018. 07. 19. 20:32  

:'CC

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 19. 13:13  

:C

CreativeRóa 2018. 07. 18. 22:48  
:cc

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 18. 17:56  
:/

CreativeRóa 2018. 07. 17. 17:27  
:c

CreativeRóa 2018. 07. 10. 12:21  
Ouidâ
Csöndben figyeltem, ahogy próbálták noszogatni a fiút.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 09. 11:28  
(Ismerős érzés)
(Az ikrek sem az enyéim, még Tootsie sem, hogy őszinte legyek, csak képet loptam a netről... de legalább a Cuptesók személyiségét és történetét ismerem)

gazni
 
2018. 07. 09. 10:43  
Maria

- Indulnunk kellene - néztem Peterre, aztán vetettem egy óvatosabb pillantást a többiekre is.
- Máris? Ne máár - nyafogott Pete. Mit ne mondjak, nem változott túl sokat.
- De. Pattanj - szóltam rá.

//Pati még nem jelentkezett, szóval elvileg még én vagyok az ő karakterével, de annyira bénának érzem magam. x.x Teszem hozzá, Peterrel is, hiszen ő sem az én agyszüleményem...//

Soko 2018. 07. 04. 13:10  
Én még élek. ><
Pollux
- Idő van - meredtem a távolba, de még senkit sem láttam. Őszintén reméltem, hogy egyáltalán jó helyen vagyunk.

CreativeRóa 2018. 07. 04. 12:45  
I dunn no.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 04. 9:59  
(Egyébként mivel csak ketten vagyunk, mi legyen most? Szóljunk a többieknek, hogy jöjjenek vissza?)

CreativeRóa 2018. 07. 04. 7:44  
Akkor írok újat ><
Gondolom ment Tootsie is.

Veetuz
Miután a csapat lendületesen megindult, rájöttem, hogy nem is olyan rossz valakinek a kezében közlekedni. Senki nem lépett rám és nem volt annyira idegőrlő eljutni a főépületig.

  - megszűnt felhasználó - 2018. 07. 03. 22:50  
(Gyönyörű, most tönkretetted Tootsie álmait)
(Egyébként ők négyen együtt voltak, nem tudom, milyen logika kell ahhoz, hogy ezt ne lássa)

CreativeRóa 2018. 07. 03. 22:14  
Oké, ezt elfelejtettem. Bár... ki tudja xd
Btw, én megmagyarázom! xd Azért JUMPINGOLT, mert... Mert... Mert tudta, hogy Cuphead meg Mugman ugyanoda mennek, mint ő, de Tootsieban nem volt biztos *fuck logic* Nincs kedvem új reagot írni, hiába lett volna egyszerűbb :'D

1. oldal Következő

 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat