Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

12:00 - 22.rész
Megosztás: f

12:00 - 22.rész

- Ma már nem te vagy az első akitől ezt hallom. - pöckölgetem idegesen a poharamat
- És valószínűleg nem is az utolsó. De próbálj meg hinni nekem. Meg fogjuk találni
Elhúzom a kék függönyöket,és kinézek az ablakon.A nap eltűnt a felhők mögött,és az idő igencsak esőre állt. A szürke udvaron megláttam a kis diófát,amit olyan jól ismertem. Amikor itt laktunk, még csak kis hajtás volt. Mike akkor még csak kilenc éves lehetett, és az egyik legtöbbször űzött hobbija volt, hogy felmásszon rá, majd órákig sírjon miután leesett róla. Szinte törvényszerűen esett le róla mindig, hatalmas horzsolásokat szerezvén a bőrére ,de minden egyes alkalommal újra megpróbálta. Sosem adta fel,és sosem hagyott alább a lelkesedése. Képtelen voltam nem arra gondolni, hogy nekem sem szabad feladnom. Ahogy ő mindig visszamászott a fára,nekem úgy kell keresnem őt, ameddig meg nem lelem,nem számít hányszor bukok el.
- Irene... - fordulok el az ablaktól,el a diófától
- Ne Irenezz itt nekem! - hangja egy oktávnyit emelkedik - Nem volt felesleges! - nem tudom,hogy még mindig engem próbál e meggyőzni vagy inkább saját magát. Lehet is-is.
Lassan visszaülök a székre,az ágy mellé. A hajamba túrok, majd összekulcsolom kezeimet,és a térdemre fektetem őket.
- Szükséged van valamire? - kérdezem aztán - Tegnap Geoffra hagytam mindent. Úgyhogy ha tudok segíteni valamit csak szólj.
- Az egyetlen dolog amire szükségem van, hogy maradj itt velem. - néz rám, majd a tekintetem látványára, halkabban folytatja -  Nagy ez a ház,és amióta magamhoz tértem egyedül fekszem itt. Szóval egy kicsit unatkozom...
- Oké, Itt maradok. És megiszom az összes bort egyes egyedül. - nézek rá fél szemmel egy mosolyra várva,de nem kapok egy halványat sem.
Végignézek rajta, a vastag fehér gézzel bekötözött,felpolcolt lábán át, hosszú hajáig, ami vadul a szemébe lóg.Képtelen vagyok megállni, hogy ne simítsam ki a kezemmel a homlokából. Ez is egy olyan ösztönöm,ami csak úgy jön,és olyan természetes akárcsak a légzés.
- Amúgy is beszélnem kell veled. - mondom
- Tényleg? - fordul felém Irene,és látom,ahogy egy pillanatra az arcizmai összerándulnak a fájdalomtól,ahogy a lábát is megmozdította.
- Meg kell beszélnünk azt, ami köztünk történt,aznap az úton, az éjjel.
- Daniel... Pontosan láttam, hogy nem akarsz róla beszélni,és nem is kell. Csak felejtsük el. Sszemeit lehunyta egy kissé,mintha ezzel azt akarná jelezni, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. De én ezt nem hagyhattam.
- Nem. Meg kell beszélnünk. Beleőrülök,ha még tovább magamban kell tartom. Nem akartam ezt tenni veled,és nem akartam úgy tenni, mintha te lennél a hibás, ne, érezd így,mert ez nem igaz. Tévedtünk, mindketten fáradtak voltunk,és csak a másikunk volt ott nekünk abban a pillanatban. Nem akarom magamat mentegetni,de én megbocsátottam ezt magamnak... és nekünk. És nem szégyellem ami történt, és nem hiszem, hogy ez bárkinek is ártott volna. Egy szép este volt. És mi csak...szebbé akartuk tenni. - levegőt veszek,a mondandóm kezdete óta először. Nagyon rég nyomták már ezek a gondolatok a szívemet. Nem tudtam mit fog Irene hozzászólni.
- Szóval szerinted tévedés volt? Csak úgy...elment? - kérdezte a hangjában, azonban semmi felháborodás, vagy számonkérés nem volt. Csak színtiszta kíváncsiság.
- Nem. Nem én csak...
- Én nem bánom Daniel, a fenébe is, de iszonyatosan jó volt. Nézd tudom, hogy sok dolog történt veled a múltban. De sokat beszélgettünk. Tudod, hogy az én múltamat is kikövezi a gyász,és a veszteség. De nem élhetsz örökké így. Nem élhetsz bűntudatban,csak azért mert boldog akarsz lenni. Nem teheted ezt magaddal. - kezével kezem felé nyúl,de útközben meggondolja magát. Úgy esik vissza fehér keze, mint egy elkorhadt levendulaszál. - Ő is azt akarná, hogy boldog légy. Most csak az számít, hogy kik vannak itt. És jelenleg most csak te meg én vagyunk... - hangja a mondandója végén teljesen elhalkult. Olyan ez mintha nem is szavakkal beszélgetnénk már,hanem valamiféle különleges belső telepátia segítségével. Értem szavait,de még az apró rezdüléseket,és levegővételeket is, amik a hangokat kísérve jönnek ki az ajkain. Mintha egy ima lezárása lenne a " Csak te meg én vagyunk." Mintha folyamatosan ez zengene a fejem templomában.
Annyira meglepődöm, hogy hirtelen nem is tudom mit mondjak. Őszintén szólva nem erre számítottam, de végsősoron örültem, hogy így gondolja.
- Szóval azt akarod mondani, hogy nem is volt olyan rossz...az a csók? - húzom fel,az egyik szemöldököm,és megvillantom fogsorom egy részét is.
A lány hitetlenkedő hangot hallatott
- Hát tudod...egynek elment - végül megkapom a megérdemelt mosolyt.
És itt maradok vele órákon át,és beszélgetünk. Beszélgetünk amíg egyre többet nem kezd pislogni,és egyre kevesebbszer szólal meg.
Amikor már vagy tíz perce nem jön válasz a csukott ajkak, és szemek felől, felkelek a székemről, lassan odahajolok hozzá, és egy csókot nyomok a homlokára.
Halkan elindulok az ajtó felé, amikor azonban a kilincsért nyúlok még meghallok egy halk selyemvékonyságú hangot magam mögül.
- Elmész? - kérdezi Irene. Minden benne van ebben a kérdésben,és én mindent értek
- Igen.
Pár másodpercig néma csend. Mikor már azt hiszem nem is fog válaszolni, akkor szólal meg
- Vigyázz magadra Daniel
- Mindig vigyázok - mondom búcsúzóul,és olyan halkan csukom be az ajtót, hogy valószínűleg egy hópehely nagyobb zajt csap,amikor aláhull az égből.




( 78 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kenly 2018. 06. 10. 22:49  
Mindenképpen átgondolom a javaslatot, köszönöm
Igen sajnos elírtam a 21-et, jobban kellett volna figyelnem.

دُنْيا
 
2018. 06. 08. 22:44  
Hova lett a 21. rész? :o Mármint, ez a 22., de az előző meg a 20. Nem lett leellenőrizve?

دُنْيا
 
2018. 06. 06. 0:04  
Mondanám, hogy a Wattpadon biztos lennének olvasói, de... Vagy várj. Azt akartam írni, hogy de a Wattpadon csak retkek vannak. Szóval ez kitünne közülük. És ott nagyobb esélye is van, hogy olvassák. Legalábbis, ha minden igaz. És ott könnyen lehetne népszerü. Mondjuk nem tudom, mennyi az esély rá, hogy valaki a hivatalos emberek közül "felfigyeljen" rá, szerintem amúgy feltölthetnéd wattpadra is, hogy bővítsd az olvasóid körét.

tigrancs3 2018. 06. 02. 11:29  
Én köszönöm, hogy olvashatom a történeteid, és megosztod itt a neveldén. Biztos vagyok benne hogy valaki fel fog rá figyelni, hogy tehetséges vagy!

Kenly 2018. 05. 30. 19:35  
Köszönöm, igyekszem megfogadni az ötleteket,és nagyon sokat jelent nekem, hogy itt vagy, olvasol,és kommentelsz, és osztozol a szeretetemben a kis történet és a karakterek iránt!  

tigrancs3 2018. 05. 30. 17:54  
Imádom, még akkor is ha az események kevésbé gyorsak, és néha kevésbé izgalmas. De ez nem is baj ebben, szerintem ez egy saját tempó, és örülök, hogy megtaláltad. Olyan szépen adagolja az érzelmeket, nem rögtön áradatként, hanem csak apró hullámokat csapva. Egyre jobban tetszenek a metaforák, és hasonlatok, elbírnék belőle többet is.(: Nem kell hogy erőltetettek legyenek, akkor inkább írj kevesebbet, ha nem jön spontán, rögtön, mint a levegővétel. Persze érdemes őket átdolgozni, nem azt mondom, de mindig az első gondolat az őszinte, jó. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Irene-vel, különös, melankolikus érzés kerülgetett az elolvasása után, mintha Irene meghalt volna. De ez nem következett be. 


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat