Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: دُنْيا)

12:00 - 17.rész
Megosztás: f

12:00 - 17.rész

Sétáltunk egészen addig a pillanatig amíg Irene egyszercsak fel nem kiáltott,és a bal lába tehetetlenül össze nem roskadt alatta.
Odarohantamm,hogy elkapjam mielőtt a földre zuhanhatna,de épphogycsak majdnem megtörtént a legrosszabb eshetőség. Átkaroltam a hátát,így tulajdonképpen az ölembe esett.
- Jól vagy? - kérdezem föléhajolva
Rémesen sápadt volt
Először azt hittem,azt mondja,hogy jól aztán felpattan,esetleg eltaszít magától,de csak ennyi jött ki a száján
- Nem - láttam rajta,hogy milyen fáradt,és frusztrált, hogy nincs teljes jogú hatalma testének irányítása felett - Nem bírom tovább. Ez az egész...Fáradt vagyok,éhes és... - hangja egyre dühösebb,és elkeseredettebb volt.
- Hé! Hé, semmi baj - kisöpörtem fekete hajszálait a szeméből - Minden rendben lesz. Megígérem neked, Oké? Valahogy majd megoldjuk ezt,és aztán a lábad is helyrejön.
- Fogok tudni járni vele?
- Táncolni is fogsz tudni
- Nem tudok táncolni
- Majd megtanítalak - mosolyodok el, és látom,hogy az ő kétségbeesése is felenged - Most pedig ne menjünk már tovább. Itt letáborozunk aztán holnap meglátjuk mi lesz.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Álmomban rohanok. Rohanok,és körülöttem minden fehér. Teljes az üresség. Minthogyha a végtelen semmiben lennék. Röhejesen hangzik de mintha a fényben lennék. Ez lenne a menyország?
Kiabálni kezdek hátha valaki felfigyel rá. De semmi. Csend és némaság. A saját lélgzetvételemet is kristáytisztán hallom. Egyszercsak megpillantok egy lányt.
Nekem háttal áll,tőlem körülbelül húsz lépésnyire. Fekete haja van mint a hollónak,és földig érő fekete ruhát visel. Gyönyörű alakja kirajzolódik a szénfekete selyem mögött.
Amikor kezét oldalra kinyújtja maga mellé,észreveszem milyen fehér a bőre.
Irene?
Kérdezem magamban. Aztán megismételem hangosan is, hátha felém fordul,és közelebbről,is megvizsgálhatom,de nem mozdul. Szólongatom, de miután nem hajlandó válaszolni,elindulok felé.
Először csak óvatosan, aztán gyorsabban,de mintha minél közelebb lennék,ő annál távolabb lenne. Futni kezdek, hogy végre utolérjem,de akárhányszor olyan közelségbe kerülök, hogy megérinthetném,vagy hogy elkaphatnám a karját
ő messzebb kerül. Csak rohanok,és rohanok,de sosem érem utol,és nem fordul felém.
Hirtelen fény árasztja el ezt az amúgy is fényes teret,és hirtelen egy másik álomban találom magam.
A jól ismert dohányszínű falak közt vagyok, a nap melegen világítja meg a takarómat. Az előző futástól miatt kimelegedetten nagyokat szuszogok. Magam mellé nézek.
- Vena? - szalad ki belőlem
A szőke hajzuhatag tulajdonosa erre felébredt,és még az álomtól mámoros szemekkel rám pillantott. Meglepettség hallatszott a hangjában
- Daniel. Minden rendben van?
- Nem tudom - mondom zavartan,és próbálom összeszedni a gondolataimat, mégha csak álmodok is. Próbálok rációt keresni a minket körülölelő környezetben.
- Jól vagy? - aggódva megérinti az államat - Olyan sápadtnak tűnsz.
- Miért álmodom ezt? Mindig ezeket? Miért szivi?
Arcán a nemtetszés jeleit véltem felfedezni
- Már ezerszer megkértelek, hogy ne hívj így
- Tudom. Épp ezért csinálom. Szeretem amikor egy kicsit bosszanthatlak
Először a fejét rázta,aztán halványan elmosolyodott,és megcsókolt. Azt kívántam bárcsak így maradhatnék örökre. De nem tehettem.
- Ne haragudj,de mennem kell. Ez csak egy álom. Te csak egy álom vagy - mondom miközben kikelek az ágyból
- Miről beszélsz Daniel? Részeg vagy? - értetlenkedve ült fel - Hova akarsz menni az éjszaka közepén?
- Sajnálom Vena. Nagyon szeretlek.
Még mielőtt bármit mondhatott volna, kiléptem az ajtón
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Éles sikolyra ébredtem. Gyorsan körülnéztem,de sehol sem láttam Irene-t. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ő a hang forrása.
Alig bírtam felfogni, hogy ébren vagyok máris indulnom kellett. Próbáltam közben tudatosítani magamban, hogy mi a valós, és mi a nem valódi.
Például gyorsan belecsíptem a karomba, hogy érezzem a fájdalom valós és nem csak illúzíó. Közben próbáltam a hang irányába indulni, de annyira nem találtam hirtelen az egyensúlyomat,hogy úgy nézhettem ki mint aki akik most van
életében az első sulis buliján a táncparketten.
- Irene! - kiabálom,ahogy csak a torkomból kifér.
Rémes a sötétség. Amikor közelebb érek az út széli közvilágításhoz, már egy fokkal jobban fel tudom mérni a környezetet. Egy hang felcsendül az agyam,és a szívem mélyén.
Éjfél
Borzalmas dolgok járnak a fejemben,és egyre kétségbeesettebben keresem Irenet a sötétben. Amikor végre ismét hangokat hallok,már tudom, hogy közel járok,és nemsokára meg is látom őt. Vagyis őket.
Irene egy Vuszlával néz szembe aki majdnem olyan gyönyörű mint ő. Hosszú vörös haja körüllengi a lányt ahogy rátámad. Irene a földön hever, a sebesült lába miatt két kézzel üti ellenségét,de nincs nála a fegyvere,vagy túl messze van ahhoz, hogy elérje.
Támadója a földhöz szegezi,és föléhajol, nyaka köré fonja hosszú ujjait. Rémes nevetést hallat. Nem gondolkozhatok. Előrántom a pisztolyom,és a vörös hajú Vuszlának szegezem.
- Túl közel van hozzád! - kiáltom Irennek
Ő minden erejével ellöki,épp csak egy pár centiméterre,de nekem ennyi is elég. Nem tétovázok, beszívom a levegőmet majd kiengedem,és lövök. Egyetlen, gyors,és precíz lövés elegendő.
A Vuszla magatehetetlenül esik össze.
Odarohanok a földön fekvő lányhoz
- jól vagy?
- Persze - legyint,miközben leporolja a ruháját - Rutin munka. Csak a lábam miatt volt egy kis előnye.
- Hogyne - vigyorodok el, és a kezemet nyújtom neki. Elfogadja,és felhúzom - De azért legközelebb ezt ne csináld. Add a karod!
Irene átteszi a karját a vállamom,átkarolom a derekát,és így támogatom egészen vissza a rögtönzött táborunkig.
A távolban ekkor két sárga fénypont gyúlt ki. Mindketten meglepetten néztük,de a két pont csak egyre közelebb-és közelebb jött.
- Mi a... Lehet egy kocsi az? - kérdem miközben felgyúlt bennem a remény
Amikor közelebb ért már egyértelmű volt, hogy a két sárga pont a kocsi elülső lámpája.
Egymásra néztünk Irennel,mindkettőnk arca felderült
- Na mit szólsz egy stoppoláshoz? - néz rám
Lassan megállunk az út mellett,és várjuk, hogy a kocsi közelebb érjen. Kezünkkel már jóval előtte jelzünk,hogy nehogy elmenjem mellettünk.
Nem is megy,el hanem lelassít mellettünk. A vezető lehúzza az ablakot, és kihajolva önelégülten vigyorog. Amikor felfogom, hogy mi történt,és hogy ki ül a volán mögött elakadt a lélegzetem.
Geoff ül benne, és Stella, és mindketten megkönnyebbülten,és hullafáradtan de vigyorognak mint a vadalma. Geoff megütögeti a kocsi hátsó ülését.
- Úgy látom elkélne a segítség.

( 55 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 04. 27. 15:51  
Nagyon jó...így tovább


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat