Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: دُنْيا)

Ánizs
Megosztás: f

Ánizs

A virágok elhervadnak. Erre azután jöttem rá, mikor gyerekként az elsőt leszakítottam. Sem az élet, sem a szépség nem tart örökké. A bizonytalanság felemészti őket.
A virágok a halál jelképei. Ezért viszik őket százával a temetésekre. És, hogy elfedjék a szagot. Ezt Ánizs mondta nekem. Számára a virágbolt egy örökké tartó ravatalozó.
Nem volt igaz, hogy nem tudtam hazajutni. Inkább csak nem akartam. Úgy éreztem, ott és akkor, abban a pillanatban, hogy Ánizs üres szemgödrében több élet és melegség szorult, mint bármibe vagy bárkibe, ami otthon várhat engem. Volt egy sajátos varázsa, ami nem csak azért lengte körül, mert inkább hasonlított egy életre kelt halloween-i díszhez, mint, nos, bármi más élő dologhoz.
Egy kényelmes szófán ültem, az üzlet egyik hátsó helyiségében, ami szintén tele volt virágokkal. Bár, ameddig a megfigyelésem eljutott, ez alkalommal díszítési célt szolgáltak. Ánizs egy bögre forró gyógynövényteát nyomott a kezembe. Amíg a kezeimet melegítettem, ő bezárta az üzlet ajtaját. Felmerült bennem egy rövid időre, hogy nem kéne ilyen vakon megbíznom benne, és ez a vesztemet okozhatja. Mégis, mióta először megláttam - nem is -, mielőtt először megláttam, már akkor is úgy éreztem, mintha valami vonzana hozzá, mintha lenne egy saját energiamezeje, ami csak rám hat. Mint az ikercsillagok, amik örökkön egymással táncolnak.
Amikor visszajött, Ánizs az ajtóban hezitált egy pillanatot. Nem szóltam, hagytam, hogy a csönd beszéljen. Ahelyett, hogy mellém ült volna, Ánizs letérdelt elém, és fehér kezeit óvatosan, vigyázva az enyémre helyezte.
- Te lehetnél a legszebb virágom. - Ugyan nem először hallom, de minden alakommal meglep a hangja, hogy hozzá nem illően selymes és bársonyos.
- Mesélj nekem a temetőről - kértem inkább, válasz helyett. Ánizs felemelte a fejét, és amennyire tőle tellett, a szemembe nézett.
- Jelöletlen sírok vannak csak ott. Olyanok, akikről elfeledkeztek, vagy nem akartak rájuk emlékezni. Még a vadvirágok is elfelejtik benőni a hantokat. Kóbor emlékek helye.
- Te is egy kóbor emlék vagy?
- Sokkal inkább kóbor érzelmek. - Tudtam, mire gondolt. Ánizsban halottként több volt az érzelem, mint bármely élőben, akit akkor ismertem, vagy azután ismertem meg. Ánizs azért szerette az életet, mert neki már nem volt. Már nem tudott mihez ragaszkodni. Olyan volt, mint egy rejtvény, amit nem ésszel, hanem érzéssel kell megfejteni.
Letettem a bögrét, és viszonoztam a kézszorítását. Semmi nem jutott eszembe, amit mondhatnék neki, de nem is kellett. Virágillat tette súlyossá a levegőt. A tompa, kint városi hangoktól, a növényektől és Ánizstól olyan lett az egész, mint egy éber álom. Olyan, amit az ember akkor lát, mikor félálomban szendereg, és nem is tudja magáról, hogy nincs ébren. Nem akartam, hogy véget érjen. Féltem, hogyha csak lehunyom a szememet, az egész egy törékeny pókfonálként összetörhet.
Belekapaszkodtam Ánizsba, a biztos pontomba, ahogy ő is belém. Átölelt és belém karolt, álomból álomba ringatott. Az egyik keze a hajamban volt, a másik a csípőmön. Virágokat tett a hajamba. Mint egy ravatalozón.


[[Magyarázat]]
A történet Lisa szemszögéből van megírva, a lány, aki Halloween estéjén találkozik Ánizzsal, a halott fiúval. Lisának születése óta gyenge szervezete van, szinte napról napra él. Ahogy folyamatosan a halál szélén táncol, olyan dolgokat is meglát, mint Ánizs - olyan dolgokat, amiket nem kellene. Nem élőnek való dolgot. A fiú viszont nem bánja, hogy észrevették, és vigyázni próbál a naponta haldokló lányra.
Azt, hogy a végén mi történik, az olvasóra hagyom. <3

( 76 megtekintés )

Szólj hozzá:

lucyfliver 2018. 04. 15. 12:58  
Végre írhatok. Már két napja próbálkozom. Naon tetszett. ^^ Olyan egyedi még mindig. Xd

Randy 2018. 04. 13. 5:09  
Végre. ^^


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat