Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Je m'appelle Mercy
Megosztás: f

Je m'appelle Mercy

- A legjobb film...
Izgalom fogta el a nézőket, és a résztvevőket egyaránt. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy melyik címe hangzik el végül. Néma csend ült a tömegre, még a lélegzetvétel is tisztán hallatszott. Csak valahol hátul súgtak össze az újságírók, hogy ők melyiket tartják esélyesnek. A bemondó még percekig húzta a jelöltek idegeit.
E néhány igen túlizgult pillanat alatt emlékeztem vissza a gyerekkoromra.
Még kicsi voltam amikor a bátyámmal már hónapokkal a gála előtt elkezdtük a készülődést. Kikönyörögtük a szüleinktől, hogy ébren maradhassunk. Én bár sohasem voltam a divat szerelmese, ebben az időszakban szívesen bújtam a magazinokat, bár még olvasni sem tudtam. Lány létemre konkrétan utáltam a ruhákat. Mai napig megmaradt velük ez a viszonyom, csak javult. De ez már lényegtelen. Szóval arra az egy napra mindketten nagyon összeszedtük a fantáziánkat, és a kellékeket. Már az év elején nagy kutatást rendeztem a szekrényemben, hogy mit is vehetnék fel a jeles eseményre. Volt, hogy találtam megfelelő öltözéket, de olyan is akadt amikor hetekig könyörögtem a szüleimnek egy-egy szép ruháért. Persze csak játékunkra nem szívesen vettek volna olyat, amire egyébként nem lett volna nagy szükségünk. De kreatívak voltunk. Anyukám több régi estélyiét is beáldozta a szórakozásunkra. Átalakítottuk a saját elképzeléseimre. Ékszereim éppenséggel voltak, de azok tényleg csak olyanok. Jó, első alkalommal egy asztalterítőt vettem fel, és a mesehősös nyakláncomat a hozzá tartozó karkötővel. Volt egy aprócska kézitáskám, rózsaszín, valami virágmintával. Ilyen kinézettel vonultam végig, a piros, kötött mellényen, ami a híres vörös szőnyeg szerepét játszotta. Pár lépésnyit botladoztam a műanyag, játék magassarkúmban. Pózoltam az újságíróknak, vagyis inkább csak egynek, a bátyámnak. Egy kis fényképezőgéppel csinált rólam néhány képet. Ezután lelkes rajongót alakított a drága testvérem, és autogramot kért tőlem. Firkáltam valamit a papírra, amit a kezembe adott, majd csináltunk egy közös képet. Utána pedig helyet foglaltunk a kanapén, és elkezdtük nézni az Oscar-gálát. Aztán a legjobb színésznő díjazására került a sor. Itt a bátyám kivonult a tévé elé, és elismételte a bemondó szövegét, majd engem hozott ki győztesnek. Ekkor megint elbotladoztam hozzá, ő pedig átadta a fából faragott szobrot, ami nem hasonlított az eredeti díjra, és a színe sem egyezett. De nagyon örültem neki. Ekkor nagyjából három éves voltam, és a gála közepén sikeresen elaludtam.
Minden évben eljátszottuk ezt. Csak a második alkalomtól már belevontuk a szüleinket is, így aztán színvonalasabb estet tudtunk összehozni. Apukám egy szobrász barátjával próbálta megcsinálni a díjat, ami teljesen pontos mása azért mégsem lehetett a valódinak, de azért nagyon is hasonlított. Csak nem volt huszonnégy karátos arany bevonata, nem fújták le rézzel, és viasz helyett fából készült. Aranysárgára festették, és bár összegbeli értéke alig volt valami, nekünk mégis felért a valódi szoborral. Eközben én anyukánkkal a ruhámat intéztem. Átbogarásztunk egy csomó divatmagazint, kiválasztottam egy nekem tetszőt, azután a feláldozásra szánt ruhák közül válogathattam. Mindig találtam egy pont tökéleteset. Ezt alakítottuk át. Ki is sminkelhettem magam, de csak ezen az estén. Először csak színes bevonatú cukorkát áztattunk meg egy picit, és ezzel festett ki a testvérem, de miután a szüleinket is bevontuk a buliba, valódi  gyerekeknek való sminkkészletet kaptam. Azt már használhattam  máskor is, ha valami olyan volt. Vettünk szintén kicsiknek való körömkészítőt, amiben volt műköröm, azt festettük ki és raktuk fel. Persze pár nap múlva le is esett, szóval nem tartott sokáig. De úgyis csak arra az egy éjszakára kellett. Mikor nagyobb lettem, már rendesen festhettem a körmeimet, aminek nagyon örültem. A bátyámnak persze ez az egész kevesebb munkával járt, mert neki volt inge, meg öltönye. De nem is volt számára annyira érdekes a készülődés. Ő mindig felvette még apukánk óráját, ami ezüst, és egy idő után már nem is volt túl pontos. Én meg anyukánk ékszereiből nyúltam le egy néhányat. Ezüst nyaklánc, karkötő, köves gyűrű, női karóra. Volt egy rokonunktól egy kisméretű magassarkú, ami pont jó volt rám. Valódi sztárnak éreztem magam, amikor a pincéből előszedett piros futószőnyegen vonultam végig a testvérem oldalán. Neki mondjuk nyilvánvalóan nem tartott majd két órát az öltözködés és az egyéb készülődés. Nekem még a hajam is meg kellett csinálni, amihez videókat kerestünk az interneten. Napokig tanultam szépen járni a magassarkúmban. Annyira imádtam az egészet! Mindig a bátyám és én lettünk a győztesek. A szobrok meg kaptak egy-egy polcot a szobánkba, ott gyűjtöttük őket.
Ha most belegondolok, hogy az egész honnan indult.
Köztem és a testvérem közt öt év van. Egyszer nevetve mesélte, hogy mikor pár hónapos voltam egyik éjjel elég koncertes hangulatban voltam, és mivel nem tudtam aludni, sírtam is. Ő sem tudott aludni, miatt meg aztán duplán, így aztán inkább kiment tévét nézni. Akkor látta először az Oscar-gálát, de már előtte is érdekelte. Imádta, bár akkor még csak arra volt kíváncsi, hogy melyik mese lesz majd a díjazott. Na azóta szoktuk nézni.
Aztán ahogy egyre nagyobbak lettünk kezdett elmaradozni a közös szokásunk. Már nem játszottuk el az egész procedúrát, mondva, hogy nem vagyunk már kisgyerekek. Ekkor tinédzserek voltunk. De azért megnéztük a gálát, kiöltöztünk, és egymást hoztuk ki nyertesnek. Főleg én szerettem a fantáziánk szülte szereplést. Később a testvérem elkerült elég messzire iskolába, és magam maradtam. Akkor szedtem újra elő a kellékeket és játszottam el azt, hogy híres színésznő vagyok. Egy takarót vettem fel, mivel lusta voltam ruhát keresni. A szövegeket felmondtam a telefonomra, így egymagam is meg tudtam oldani. Mikor még kicsik voltunk a szüleink is nyertek valamilyen kategóriában. Általában a rendező-főszereplő párost használtuk, így nekik is lett néhány szobruk. Aztán mikor a bátyám elment, a szüleink pedig a hálószobában nézték a gálát, újra előjött a gyerek énem. Másik évben a testvérem hazajött, azzal az indokkal, hogy együtt mégis jobb végig izgulni a díjátadót. Nekik akkor épp szünetük volt. Utána való évben hoztuk vissza a régi játszmánkat. Igaz, akkor még nem voltak benne a szüleink, csak még egy évvel később rendeztünk, ilyen nosztalgiát. Nagyon élveztük. Azóta újra mindig, minden évben eljátszottuk. Volt olyan is, hogy filmet csináltunk, mikor kicsik voltunk, akkor is.
Aztán tavaly szerepet kaptunk a bátyámmal egy filmben. Most jelölték. Izgulunk.
Rápillantottam a testvéremre, és a társainkra. Biztatóan egymásra mosolyogtunk.
- ... Je m'appelle Mercy! - kiáltotta a bemondó színész páros mindkét tagja egyszerre.
A nevem sem tudtam hirtelen. Nem hittem el. A többiek sem. Összenéztünk, hogy jól hallottuk-e. A versenytársak küldtek ki minket, hogy menjünk már a díjunkért, és gratuláltak. Legszívesebben felordítottam volna, hogy "EZAZ!", de mégsem tettem. A bátyámmal kézen fogva vonultunk fel a színpadra, ahol átadták a szobrot, és a rendező elmondta a köszönőbeszédet.
Végignéztem a tömegen, és akaratlanul is elmosolyodtam a visszaemlékezésemre gondolva. Hihetetlen.
Akkor még csak álmodoztam róla, most pedig tényleg itt állok, és nyert a filmünk!
Megtörtént a csoda. Az álmok igenis valóra válnak!



Nos ennyi lenne ez a kis novella. Hirtelen ötlet volt. Szerintem érezhető, hogy nagyon szeretem az Oscar-gálát. Kritika, vélemény jöhet, hideg is, meleg is!

( 150 megtekintés )

Szólj hozzá:

Karina2003107 2018. 03. 03. 16:44  

Karina2003107 2018. 03. 03. 16:29  
Igen, ismerem azt a dalt, onnan vettem a cím ötletet.
Igen, te harapsz a szóismétlésekért, és engem is zavar, ha észreveszem, de megesik. És az miattam akart lenni. Francba, pedig hányszor átolvastam, és nem tűnt fel!
Amúgy köszi.

gazni
 
2018. 03. 03. 16:23  
Van egy ilyen francia dal, aminek az a címe, hogy Mercy és van benne egy ilyen szövegrészlet, hogy Je m'appelle Mercy. Mikor megláttam a novella címét, rögtön az jutott eszembe.
Egyébként tetszett, bár volt egy-két szóismétlés, ami meglehetősen zavart. pl.: "aludni, miatt meg aztán duplán, így aztán inkább" Ezzel a részlettel kapcsolatban azt is megszeretném kérdezni, hogy az a miatt az amiatt vagy inkább miattam akart lenni?


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat