Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Paamy)

12:00 -  9.rész
Megosztás: f

12:00 -  9.rész

"A szép rögtön kell.
Az igazra alszunk egyet.
Lelkünknek elég a kép.
A testnek keret is kell."

      Márai Sándor

Az autóban még a légy zümmögését is lehetett volna hallani. Mindenki magába mélyedve ült,csak Irene hangja törte meg néha a csendet, aki időről időre útba igazította Geoffot egy-egy útkereszteződésnél.
Az autó ablakába tettem az egyik karom,és hagytam, hogy a hideg levegő kitisztítsa a gondolataimat.
Próbáltam nem koncentrálni az álmomra,és arra, hogy miért változhatott meg a rémálmom sémája. Ugyanis már egy éve ugyanazt álmodom minden este. Pontosabban álmodtam. A mai napig. Nem bírtam belegondolni milyen érzés volt újra biztonságban,és boldogságban éreznem magam. Képtelen lennék újra átélni milyen érzés volt Vena mellett ébredni, hogy aztán újra az egész a semmivé váljon. Ha belegondolnék talán sosem akarnék újra felébredni.
- Daniel - szólt a hátam mögötti ülésről Stella - Feltekernéd az ablakot? Fázom.
- Öt perce kérted, hogy tekerjem le - közlöm vele hidegen
Nem válaszol de hátra sem kell forduljak ahhoz, hogy tudjam épp a tekintetével próbál meg elküldeni egy másik univerzumba, ezért sóhajtva eleget teszek a kérésének.
- Ne már - szólal fel most Geoff a kormány mögül. - Most meg *** meleg van. Tekerd le.
- Tekerd le a saját oldaladon! Ha Daniel tekeri le akkor én fogok megfagyni - robbant Stella rögtön.
Mielőtt még a fejemet a kezembe temethettem volna, és mielőtt még elkezdődhetett volna, a Stella és Geoff között általában sűrűn lezajló ötéveseket megszégyenítő veszekedés Irene megszólalt.
- Itt vagyunk!
Geoff megállt. Eléggé meglepődtünk azon amit láttunk. Ugyanis a ház, ami előttünk állt, egy eldugott kis út végén a legkevésbé sem tűnt lakhatónak. Inkább hajazott egy ezer éves őskövületre, aminek mállottak a falai, és a sűrű zöld aljnövényzet már úgy benőtte, hogy a ház fala szinte nem is látszott. Elhagyatottan állt a semmi közepén.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Geoff furcsállva
- Bízzatok bennem! - szállt ki a kocsiból Irene, és intett, hogy kövessük.
Mind kiszálltunk kivéve Mike-ot aki aludt, és szinte ki kellett húznom a kocsiból,ugyanis nem örült annyira a ténynek, hogy fel kell kelnie.
Irene magabiztosan lépkedett a ház bejárati ajtaja felé,ami óriási volt,és még nehezebb volt kinyitni.
De amint kitárult előttünk az ajtó,leesett az állunk.
Egy óriási ház bontakozott ki előttünk tele lépcsőkkel, folyosókkal és óriási üvegablakokkal. Legalább kétszer akkora volt mint amekkorának kívülről tűnt. Se gazok,se kosz, se bűz. Egyáltalán nem is lehetett összehasonlítani a korábbi helyekkel ahol telente meghúztuk magunkat.
Szép kék szőnyeg nyúlt a padlón, amire szinte rálépni sem volt szívem.
- Váó! - ámult el Stella
- Van egy pár szoba itt,szóval...válogassatok nyugodtan. - jelentette ki Irene, de Mike-nak nem kellett kétszer mondania azonnal felélénkült, Stellára nézett, és karon fogta
- Nézzük meg a szobákat! - szemei csak úgy csillogtak, miközben végigrángatta a lányt a folyosón kincskereső túrájára.
Irene erre elmosolyodott,és egy kicsit a lelkem mélyén én is így tettem. Jó volt izgatottnak látni, és jó volt látni azt is ,hogy ha akár csak egy pillanatra is, de felcsillantak a szemei. Közelebb léptem a fekete hajú lányhoz.
- Köszönjük - úgy éreztem ennél jobbat nem tudnék mondani ami tökéletesebben összefoglalná az érzéseim, és jobban kifejezné hálám. Elmondani, hogy mennyit jelent, hogy nem az út szélén vagy elhagyatott omladozó házakban kell túlélnünk a hamarosan bekövetkező hidegeket.
- Ugyan - legyint Irene - Arra gondoltam, hogy az érkezésetek megünneplésére felbonthatnánk egy üveg bort. Mit szóltok?
- Van borod? - néz Geoff hitetlenkedve a lányra - Még szép, hogy benne vagyok. - vigyorodik el
Geoffot sem látom általában ilyen jókedvűnek. Mindnyájunknak annyira szüksége volt már erre mint növénynek a vízre.
- Jól hangzik. Majd csatlakozom hozzátok,de előtte muszáj lefürödnöm. - jelentettem ki,és első utamat a házban a fürdőszoba felé vettem, amiből mint megtudtam kettő is van.
Annyira vártam már, hogy beálhassak a forró zuhany alá,mint még talán soha semmit.
Amint bezártam magamra az ajtót, és ledobáltam magamról a ruháimat, észrevettem, hogy a testemet apró vágások,és horzsolások egész tengere borítja. Egyik-másik még vérzett is ha hozzáértem.
Tudomást sem véve róluk beálltam a kádba,és hagytam, hogy minden fájdalmamat feledtesse az érzés ahogy a forró víz találkozik a bőrömmel. Egy egészen hosszú ideig már kezdtem is jól érezni magam, amikor megpillantottam a vállamon az apró tetoválást. A tetoválást ami a Vena-hoz fűzött szerelmem jeléül varrattam fel,ahogy ő is tette. "Gondolom ezért mondják, hogy ez nem jó ötlet" jegyzem meg magamnak "Mert ha az egyikőtők meghal, akkor az a másiknak egy örök emlékeztető lesz arról,hogy ő  sajnos még mindig él." Groteszk gondolat,de na.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy kiszálljak a vízsugár alól, és a bepárásodott tükörhöz léptem.
Egy másodpercre szinte nem is ismertem fel azt akit megpillantottam.
Hirtelen meglepett az hogy az egyik szemem zöld míg a másik kék,habár pontosan tisztában voltam a heterokrómiámmal eddig is,csak hajlamos vagyok megfeledkezni róla. Sosem gondoltam bele mit gondolhatnak az emberek ha először meglátják. Nem fordítottam különösebb figyelmet ennek a külső tulajdonságomnak. De ekkor egy halk hang derengett fel ekkor a fejemben
"Kék és zöld" És visszaemlékeztem Vena kékeszöld szemeire,amelyek fény-árnyék esetén változtatták saját kényük kedvükre a színűket.
Szemeim alatt sötét karikák húzódtak,és a tekintetem egészében nyúzott volt. Az állam már jócskán borostásodott,és a hajam is túlnőtt már a kelleténél. Megborotválkoztam,és levágtam a hajamból is egy keveset. Közben megint Vena járt az eszemben. Régen mindig ő vágta le a hajam illetve emlékeztetett ha már túl hosszú volt. Mérgesen dobtam le az ollót a tükör alatti mosdókagylóba. " Egy percre sem hagyhatnál békén?" kérdezem tőle,de mégis magamtól. " Miért kell, hogy mindig minden rád emlékeztessen?" Elegem volt. Elegem volt abból, hogy ez a kín sosem szűnik meg. Pulzál,és lüktet,úgy él bennem mint a halak a tengerben, az víz a felhőkben vagy az oxigén a levegőben. Csak egy másodpercnyi szünetet akartam a kínok közt. A kezemet minden erőmmel belevágtam a mosdókagylóba. Az egyetlen dolog amiről megfeledkeztem csak az volt, hogy a kezemben még mindig ott tartottam a borotvát.
A tiszta mosdókagylóban lévő víz lassan kezdett pirosra színeződni a véremtől.
Az egyik koszos ruhámat gyorsan az ömlő kezemre kötöttem,és több figyelmet nem fordítva rá felöltöztem. Fájt,ahogy az izomlázban lévő testemre felhúztam az egyetlen fekete pulcsimat,és az egyetlen farmeromat,amit magammal hoztam,és ami aránylag tiszta volt.
Amint felöltöztem kerestem egy számomra szimpatikus szobát,amiből tényleg volt bőven,és ledobtam a cucomat az ágyra.
Elhúztam a függönyt,és kinéztem az ablakomon. Esett. Olyan hangosan kopogtak az üvegablakon az esőcseppek,hogy egy kissé elhalkult a fejemben tomboló káosz. Csak az esőre figyeltem,és közben mélyeket lélegeztem. Egy kis fát figyeltem ami meg-meg hajlott az rácsapodó víztől. "Csak felejtsd el" mondogattam"Csak egy rövid időre"
Pár perc eredménytelen ablakon való kibámulás után, elegem lett. "Innom kell valamit"
Kirontottam a szobából,és a konyha felé vettem az irányt,de a hosszú folyosón egy nyitott ajtó vettem észre. Óvatosan benéztem rajta,és megpillantottam az öcsém szőke fürtjeit ahogy az ágyán üldögél egyedül a sötétben.
Belöktem az ajtót - Hé. - köszöntem - a sebes kezemet a hátam mögé rejtettem,nehogy észrevegye
- Hé -szólt - Ezt nézd Daniel - felkapcsolta az ágya melletti kislámpát - Itt van áram.
- Igen. Láttam. - mondom nyugodtan
- Azért ennél kicsit lelkesebb is lehetnél - jegyezte meg csalódottan,és bedőlt az ágyába.
- Hidd el lelkes vagyok én. És örülök, hogy jól érzed magad itt,de...tudod ne szokd meg nagyon. A mi életünk elég kaotikus,és sosem...
- Tudhatjuk, hogy mikor kell továbbálnunk.Tudom. -fejezte be az általában általam ismételgetett mondatot.
- Ja. - mondom- Nem akarom elrontani a jókedved,csak fel akarlak készíteni arra, hogy sosem szokhatsz meg semmit. Ha megszeretsz valamit, akkor sokkal nehezebb lesz elengedni.
- Ja. Mint gondolom neked Venat. - szökik ki belőle,de látom, hogy abban a pillanatban meg is bánja amit mondott.
- Hogy mit mondtál? - el sem akarom hinni amit hallottam. Mikor lett az én taknyos kisöcsémből,akinek az ágya mellett kellett ülnöm hosszú órákig amíg el nem aludt, egy lazán visszaszólogató, flegma alak?
- Én...bocsánat- mondta aztán zavarodottan,majd nem szólt.
- Sose halljak még egyszer ilyesmit. -próbálom visszafogni magam, mivel most se Vena se Stella nincs itt akik ilyen esetekben általában mindig Mike védelmébe keltek. Megrázom a fejem,és beljebb hajtom az ajtaját. - Tudod mit? Csak aludj most már. - becsukom az ajtót,és eltűnök a folyosók sötétségébe.


( 117 megtekintés )

Szólj hozzá:

دُنْيا
 
2018. 02. 15. 11:01  
:T sebösszevarrás nem úgy megy, mintha gombot varrnánk & nincs olyan, hogy "ruhástű". Varrótű van, esetleg. De varrótűvel nem varrunk sebet, mert abból lesznek a szexi elfertőződések és a vérmérgezés.
és ez csak az a két mondat, amit megláttam belőle xd

Kenly 2018. 02. 12. 20:45  
Köszönöm ez nagyon jólesik

tigrancs3 2018. 02. 12. 15:31  
Még mindig imádom qwq

tigrancs3 2018. 02. 12. 15:24  
Már annnnnnyira vártam *w* Azonnal olvasom :"D


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat