Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Paamy)

Fake ( Thevr ff)
Megosztás: f

Fake ( Thevr ff)



  „Ha a függöny legördül, a taps elhall s minden véget ér, talán abba kellene hagynunk a színészkedést."

„A lételemünkké vált, néha már egymást se ismerjük ki.„

„Csak arcok maradunk a képernyőről, vagy rájövünk arra, hogy mi is emberek vagyunk?"

  A fejemet az ablaküvegnek támasztom, szemeim előtt összeolvadnak a lámpafények, s lángok tengerét festik fel a szürke aszfaltra. A fehér csík, mint éltető folyó ontja ki fényüket, s csitítja virgonc létüket, hamarosan nyugovóra is térnek. A rohanó tájat köd és fekete hamu burkolja, melyet az éj hideg lehelete emészt. Kivehetetlen alakok bolyongnak mellettünk, korhadt fák táncolják néha körbe, ha megvilágítja őket egy szemközti jármű fényszórója. Rémségek báljának is nevezhetném. Idegen ez a sötétség, ugyanakkor képtelen vagyok levenni a szemeimet... Az ablak visszatükröződésében felcsillan haloványan az ölemben pihenő, üveg szerkezet. Lassan felemelem a fejem, s végigsimítom az üvegkeretét. Pistit nem zavarja, hogy összemaszatolom az üveget, még egy megjegyzést se tesz, szög egyenesen mered az útra. Néhány pillanatig forgatom a kezeimben, minden aprócska részletét feltérképezem, majd újból visszahajtom a fejem az ülésre, kicsit lentebb is csusszanok, hogy jobban láthassam az eget. Mellettünk némán suhannak el az autók. A levendulakék égbolton milliónyi csillag világít. Leveszem a szemüvegem, majd megtörlöm a gyűrött ingem ujjában, melyen felfedezek egy lilás foltot, talán leihattam... Az orromra helyezem a szemüvegem, majd összekulcsolom az ujjaimat, lábaim között még mindig ott áll a díj. Képtelen vagyok visszatenni a helyére, s ezt a göndör teljes mértékben megérti. Újból kitekintek az ablakon, de most végképp végeláthatatlan sötétséget látok. Csend van, mintha egy kicsit zavarna, de nem a rádióból üvöltő disco zenére vágyom, várok Pistire, hogy megszólaljon. Mióta úton vagyunk hozzám se szólt,  sőt még rám se néz. Pedig úgy láttam, elég jól érezte magát a díjátadón. Sokszor egyedül hagyott. Sokszor láttam más videósok társaságában. Mindenkivel szóba elegyedett. Mindenkivel nevetett. Én meg egész végig őt bámultam. Akarva, akaratlanul.

- A hamis arcod mutattad feléjük? – teszek fel egy kérdést, lesütött szemekkel. Pisti meglazítja egy pillanatra a nyakkendőjét, de nem szól semmit. – Vagy az zavart, hogy nem csináltam semmit... csak ott voltam?
- Az emberek sokszor hazudnak, de én most éppenséggel csak kedves voltam.
- Színészkedtél – suttogom. – De nem élvezted.
- Egy részét... nem kedvelem annyira tömeget, de ezt nem vághatom hozzá mindenkihez. Nem viselkedhetek úgy, mint egy gyerek.
- Cserébe engem meg otthagytál – emelem felé a tekintetem, mire nem tekint rám továbbra se, de felvonja a szemöldökét.
- Jani, már nem vagy gyerek, akire vigyázni kell. Nyugodtan beszélgethettél volna bárkivel.
- Nem akartam színészkedni, nem kedvelek ott sok mindenkit. Akikkel akartam azzal váltottam pár szót - motyogom.
- Akkor mi a bajod, továbbra se értem – sóhajt fel, s vált.
- Meddig maradunk hűek magunkhoz? – harapok az ajkaimba. – Meddig őrizzük meg magunkat...
- Miért törnek ki belőled ezek a kételyek, pont most? – kuncog. – Nem értelek.
- Sajnos magamat se értem – nevetek fel. – Csak gondolkodom.
- Vagy csak féltékeny voltál? – vigyorog, majd egy pillanatra rám szegezi szemeit, mire pipacsvörössé válik az arcom. Lesütöm a szemeimet, s próbálom elpalástolni a zavarom, mire hangosan kiröhög. – Nevetséges vagy Jani – túr fekete tincseim közé, miközben én próbálom visszatartani a könnyeimet. – Nyugodj meg, neked sose hazudnék. – zárja a vitánkat, majd amint hirtelen megáll az autó, közelebb von magához s lágy csókba vonja az ajkaimat. Megfogja a csuklóimat s neki nyom az ülésem háttámlájának. Lehunyom a szemeimet, s csak lágy csókjaira koncentrálok. Nevetségesen remegek. Talán még jobban, mint az első csókunknál. A szívem ezerszeresére gyorsul, a gyomromban lévő pillangók robbanás készek..
- Egy hazugság az egész – passzírozom ki magamból, mikor elválunk.
- Szerinted mit szólnának a srácok, ha kiderülne köztünk ez? – simítja végig cserepes ajkaimat, miközben az arcomat fürkészi. Megint elkerülöm a tekintetét s kipillantok az ablakon.
- Hol vagyunk? – Pisti visszacsusszan a helyére, majd előrébb hajol, hogy jobban szemügyre vegye hol is állt meg.
- Elvileg egy rózsakertben – nyitja ki az ajtaját, majd kinyújtózik.
- S minek is? – lököm ki az ajtóm, majd próbálom rendbe szedni magam. Most veszem csak észre, hogy az ingem néhány helyen ki van gombolva... Meleg hullám önt el, miközben gyorsan visszagombolkozom. – Nem vagy vicces – nézek rá dühösen a mellettem kuncogó fiúra, aki csak vállat von, majd megragadja a kezemet, s elkezd a labirintus felé vezetni.
- Most ezzel próbálsz vigasztalni... milyen bájos, de a tigrissel nem szúrsz ki – ráncolom a homlokom, s próbálok durcizni, de egyszerűen nem tudom átverni, mivel a szívem még mindig úgy dobog, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ő is hallja. Annak ellenére, hogy mínusz nem tudom hány fok van, a labirintus kertben ezernyi rózsa bont bimbókat. Mellesleg este is van.
- Meg tanultál varázsolni is? – teszek megjegyzéseket, pedig nem áll szándékomban, csak a frusztrált vagyok.
- Gondoltam ha felugrottunk Pestre, itt a közelben megnézhetnénk ezt az örökzöld kertet – engedi el a kezemet, s eltűnik a rózsák rengetegében.
- Hé, várj meg – nyúlok a kezei után, de nem tudom elérni. Pisti egyszerűen elillan a szemeim elől. A falak szinte körbeölelnek, képtelen vagyok átlátni rajtuk, csak követem az ösvényüket, bízva abban, hogy csak kivezetnek valahová. Bolyongásomat ismeretlen neszek övezik, szinte kiráz a hideg. Próbálok arra gondolni, hogy amint kijutok, kitekerem a nyakát... A tüskés bokrokon ezernyi színes virág nyílik, illatuk szinte megbabonáz. Megtorpanok egy pillanatra, s leszakítok egy vörös fejet, melynek a szirmai azonnal lehullnak a földre. Szomorúan meredek a darabokra, melyeket hirtelen felkap a szél s tovasodor. Kezd elegem lenni. Kicsit gyorsítok a lépteimen, miközben próbálom kikerülni a tüskéket, melyek felém meredeznek. Szemeimet az ég felé emelem. Mintha csak a világ közepén állnék. A fejem fölött a világegyetem illegeti magát... ilyenkor úgy érzem, milyen kis porszem s vagyok valójában... Elkezdek futni, Pistit szólongatom, de a srác, ha még hall is, nem válaszol. Egyszer csak kijutok a labirintusból, melynek közepén csak egy rét pihen. A lábaimra támaszkodok, míg kifújom magam. A srác pár méterre tőlem fekszik a zöld gyepen. Némán elindulok felé, de amint elérem, leránt s ráesek.
- Hogy tetszik? – kérdezi.
- Hogy halálra rémítesz? – dohogok, s próbálok lekászálódni róla, de nem enged...
- Depis korszakodban fogtalak ki? – dől oldalra, így leesek a földre.
- Mondj, amit akarsz – forgatom a szemeimet. – Tégy, amit akarsz...
- Sok mindent tennék – gondolkozik el. – Ami neked nem biztos, hogy tetszene, hihi – mindig eléri, hogy paprikapiros legyek. – Látod – fekszik a hátára. – Ez nem hamis. – emeli kezeit az ég felé s rábök a csillagokra. – Élhetünk akármilyen hazugságban, a csillagokban bármikor megbízhatsz.
- Hű, milyen okos lett valaki – bokszolok bele a vállába. – Beszélj, Pisti.
- Tőlem tanultad ezt a töménytelen szarkazmust? – vonja fel a szemöldökét és felém fordítja a fejét.
- Inkább nézzük a csillagokat – röhögök.
- Jani én tök komolyan beszélek.
- Tudom, tudom – fogom meg a földön pihenő kezét. – Szóval még milyen bölcsességeket olvastál a Facen?
- Hogy a legjobb barátodban, mindig megbízhatsz. Neked sose játszanék, de a kamerák előtt nem csókollak meg, ha még meg is kérnél rá – adja tudtomra a legalapvetőbb dolgot, s még bólogatni is elfelejtek. Inkább csak röhögök, szinte zeng az egész világ...
- Mi a legnagyobb vágyad, Jani?
- Hogy ez az egész nem csak egy álom... s neked, Pisti?
- Hogy ha egy álom is... melletted maradhassak. – a vállára döntöm a fejem, s a csillagokat csodálom.
- Örülsz, hogy nyertünk? – szagolok bele a nyakába, még mindig jó illata van.
- Annak örülök, hogy együtt jutottunk el eddig. – nyom csókot a homlokomra. – A díj s a kitüntetés se érdekelt, csak azt volt a legfontosabb, hogy melletted állhattam ott... - mintha egy pillanatra láttam volna, ahogy hullócsillagok suhannak át az égen, megtörve a mozdulatlan fényeket. Kívánni szeretnék, de rá kell jönnöm, hogy mindenem megvan...

  „A kamerák előtt, hamisnak kell tűnünk, hogy a jelenben valósak lehessünk."

„Néha, pedig... csak magunknak kell lennünk, hogy végül el ne felejtsük, kik is vagyunk."

„Az élet kétélű penge, de én megpróbálok hű maradni önmagamhoz."

S Pistihez...

Engedéllyel másoltam, magamról(?), Ugyan a Wattin is fent van - mint írtam - de szerettem volna itt is megosztani veletek. :3 Ha tetszett kérlek dobj meg valamivel. :3

( 115 megtekintés )

Szólj hozzá:

BlingBling
 
2018. 01. 13. 14:48  
Nagyon tetszett, gyönyörű QwQ

Mincsi2002
 
2018. 01. 12. 18:47  
Wattin is olvastam már és imádom továbbra is. Imádom, ahogy írsz!
Amúgy nem is tudtam, hogy már elfogadott két azonos nemű közt a csók leírás itt. :O

Kouki 2018. 01. 10. 23:30  
Emlékszem, eleinte nagyon meglepődtem, hogy shippelik őket, az meg még inkább meglepett, hogy fanficek íródnak róluk. Mára azonban szinte örülök, ha látok egyet, ami kettejükről szól, így ezt is szívesen olvastam. És tetszett is. Szóval várom a folytatást

Drazsi 2018. 01. 09. 20:53  
Wow, jó sokat irtál! Több mint 50 sor


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat