Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Paamy)

Sunflowers
Megosztás: f

Sunflowers

 

  A horizont már csak fakó délibábként derengett lelki szemeim előtt, mikor felszálltam a dérfényben úszó villamosra, melynek sziluettje ködös foltként játszott a peronon. A vagon üres volt, ugyanakkor fülledt szag, s orrfacsaró bűz vont hálót körém. Kihúztam kezemet a fekete pulcsim zsebéből, s feltérdelve a műanyag ülőkékre kinyitottam az ablakot. A hideg szél, üdítő nedűként csókolt harmatot orcámra, s lelket lehelt fáradt valómba. Lerángatta a fejemen pihenő kapucnit, s megborzolta izzadságcseppektől nedves tincseimet. Ledobtam magam mellé a táskámat, miközben az oldalamra fordulva próbáltam kényelembe helyezni magam a betonkemény ülőkén. A lemenő napsugarai árnyakat festettek a vagon falaira s üléseire. Az alakok némán léptek ki tükör börtönükből, de amint a fények tovatűntek ők is holtan hullottak a sötétség karmaiba, mint ócska rongybabák. Hangjukat elnyomta a zúgolódó világnak moraja, de mikor pillanatnyi csend fészkelte magát a másodpercek töredékei közé, hallani véltem bús melódiájukat. Néha felcsendült ugyan örömteli rapszódia, melyet lassan foszlányokká szaggatott a valóság vaskarma. Mikor mégis megszerezte az uralmát maga fölött, álomba taszította a valóságot, s virágok formájában töltötte ki a világ szimfóniáját. Szirmokat bontott, illatával elbűvölte a világot, s csodát teremtett hangok képében.

Rózsák festették vörössé a horizontot.
Ibolyák az esőcseppek harmatját.
Hóvirágok a felhők hadait.

  Pilláimra álom ereszkedett, amint én is bűvöletébe estem a fények játékának, de zakatoló szívem nem engedte, hogy nyugovóra hajtsam a fejem. Megdörzsöltem a szemeimet, s kinyújtóztam a székemben, miközben újból kitekintettem az ablakon. A nap már eltűnt az égről, néhány szárnya repkedett még a felhők között, s ontott magából halovány fényt, mely ugyan már inkább tündökölt lilás-kékes színekben, mintsem aranysárgában vagy narancssárgákban. Bensőmet keserű érzés töltötte el, a könnyeimmel küszködtem, képtelen voltam elnyomni érzéseim viharát, mely készült felszínre törni. Könnycseppjeim lassan kúszta le orcámon, s halkan hulltak a villamos padlójára. A telefonom kijelzőjére tekintettem, abban a pillanatban is ő hívott. Mérgesen dobtam el a telefont, mely darabjaira tört, szilánkjai szinte üvegtükröt rajzoltak a padlóra. Belepillantottam a tükörbe, melyben talán magamat kellett volna látnom, de helyette csak egy ismeretlen idegen tekintett vissza rám.
- A Napraforgó – suttogtam. – A Napraforgó tehet mindenről. – hangom elhaló félben volt, azt se tulajdoníthattam magamnak, csak egy másik embernek, aki egykor még én voltam. Siránkozásomra nem figyelt fel senki. Se az elhaló árnyak, se az éjsötét égbolt ezernyi csillaga. De, mintha mégis arra vágytam volna, hogy meghallgassanak. Nem csak sírni akartam, hanem ordítani, ugyanakkor a csend lassan vont oltalmazó karjai közé, s hintet csókot forrongó sebeimre, melyek lelkem tisztaságát övezték. Óvatosan lehunytam szemeimet, s nagy levegőt véve fogadtam el kezeinek hűs érintését bőrömön. Amint valóban nem létezett az égvilágon semmi csak a csend és én….

A telefon megszólalt….


Egy légből kapott ötlet vezérelt, mikor megírtam ezt a prolit, de azért remélem érdekel a folytatás. >< Ha igen, - mintha olyan sok minden kiderülne ebből a részből - kérlek dobj meg valamivel. :3

( 91 megtekintés )

Szólj hozzá:

Raito 2018. 01. 10. 13:51  
Drazsi: Mi az, hogy alakul?!
Ez egy csodálatos történet, amit nem olyan könnyű lekörözni.

Nekem nagyon teszet!
És érdekel a folytatása.

Drazsi 2018. 01. 09. 20:47  
Alakul


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat