Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: دُنْيا)

Virágszirmok - 19.
Megosztás: f

Virágszirmok - 19.

Tionde

Drága Paula!
Ez az utolsó levelem hozzád. Szeretném keretbe zárni a kapcsolatunkat, az első perctől az utolsóig. Szeretném, ha tudnád, hogy nem volt reménytelen, és így utólag visszagondolva, azt hiszem, bátran mondhatom, hogy az életem értelme ez a kapcsolat volt. Volt.
De minden jónak vége szakad egyszer, ahogy ennek is. Az a bizonyos egyszer nem most van, nem tudom, hogy pontosan mikor volt, de abban biztos vagyok, hogy már megesett. Nem én vetek véget ennek, és nem is te vetettél, az egyszer az egyszer volt, és talán egyikünk sem tudja, melyik pillanat lehetett. Talán az, amikor Nova Meja először vitt el téged egy fotózásra az ügynökséghez, talán, mikor az Aftonbladet címlapján a kettőnkről készült lesifotó virított? Esetleg aznap éjjel, mikor Nova Mejával a Natt-ban táncoltál engem egyedül hagyva, talán akkor, amikor kórházba kerültél, én pedig Nova Mejára maradtam a szigeten? Akkor, amikor Rasmus felnyitotta a szememet, vagy talán… igen, azt hiszem akkor, mikor elmondtad, miért akartál meghalni.
Tudom a válaszodat a fel nem tett kérdésemre, te pedig tudod, hogy fél év sem volt elég ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni. Hálás vagyok. Szeretném meghálálni. Szeretném viszonozni mindazt, amit tőled kaptam.
Nem megy.
Megváltozott a Paula-képem, megváltozott minden, amit eddig rólad gondoltam. Fél éve látlak téged látatlanban, mint Paulát, nem, mint az exemet, nem, mint a lányt, aki elhagyott, nem, mint a nőt, aki sosem szeretett. Eltűnt minden hamis nézet, és végre tudom, hogy ki vagy.
Paula. Iris. Andersson.
Az a kis Írisz, aki valószínűleg az egyetlen ember volt a világon, aki mindennél jobban szeretett engem. Aki a látszattal ellentétben mindent azért tett, hogy nekem jó legyen. Akinek az egyetlene voltam. Az a buta lány, aki talán sokkal okosabb volt, mint amilyennek bárki hitte.
Tudod, Miss Andersson, sok dologra rá kellett jönnöm, többek között arra, hogy ha van olyan, akinek örökké élnie kellene, az te vagy. És ha van olyan, akinek a lehető leghamarabb meg kellene halnia, az én vagyok.
Hat hónap sok idő, főleg ha az ember egyedül van. Teljesen egyedül, belül és kívül.
Szóval az úgy volt, Angyalom, hogy hat hónapon keresztül ültem a zöld kanapén. A lelkem mindig ott ült, s lehet, hogy egyszer-kétszer elmentem dolgozni, nem emlékszem rá, mivel csak azt érzem, hogy összenőttem a heverővel. Tehát ültem, és gondolkoztam. Rajtad. Magamon. Rajtunk. Az életen. A halálon.
És tudod mire jutottam? Arra, hogy valahogy meg kell köszönnöm. Valahogy el kell mondanom neked, hogy mennyire fáj itt belül, hogy elhagytalak. Hogy mennyire nyomaszt, hogy gonosz vagyok. Hogy mennyire kellemetlen a felismerés, milyen borzasztó minden tíz percben ráeszmélni, hogy félreismertelek. Hogy milyen kegyetlen a bűntudat, a lelkiismeret furdalás. Mindenféleképpen el akartam mondani neked, Paula, hogy tisztellek. Mindenkinél jobban. S ha talán már szeretni nem is vagyok képes, téged akkor is megpróbálnálak, mert tudod, ebben a hat hónapban jöttem rá, hogy igaz. Igaz az, hogy akarva, vagy akaratlanul, én vagyok számodra az egyetlen Sigrid Linn Bräthen Nielsen. És igaz, mindig igaz lesz, hogy te vagy számomra az egyedüli Paula Iris Andersson.
Már nem tudlak visszahozni. Már nem tudlak ismét a magamévá tenni. Már nem vagy az enyém, és én sem vagyok a tiéd, mégis mindketten érezzük, hogy ezért éltünk. Ezért halunk.

Nem érdemlem meg, hogy szeress, Paula. Az életedet akartad adni az enyémért.
Te mindig is tudtad, hogy a kis virág az én életemet jelképezi, sőt, nem is csak jelképezi, hanem meg is testesíti. Tudtad, Paula, hogy ha el is szárad, nem abba fogok belehalni. Tudtad, hogy azt hiszem, a virág a tiéd, úgy gondoltam, hogy a virág te vagy. Tudtad, hogy a halálodat kívánom, és mégsem haragudtál rám, vagy ha haragudtál is, az maximum abban mutatkozhatott meg, hogy nem szóltál a legelején. Megbocsátom.
Meg akartad adni nekem, amit annyira szerettem volna, ezért kiugrottál az elé az autó elé, mert úgy gondoltad, ha vágyaim teljesülnek, abbahagyom a sziromtépkedést, és nem ölöm meg magam.
Paula, fél évet vártam arra, hogy el tudjam dönteni, hogyan hálálhatnám meg neked azt, amit tettél. Nem mehetek vissza hozzád, nem hozhatlak vissza magamhoz, tudom, hogy vége van, az egyszer eljött, és nem lehet belőle kétszer. Itt hagylak, az életemet adom érted. (Magamért?) Hogy lásd, Miss Vackra Belle, volt értelme, van értelme.
Tartsd meg a hatalmas szívedet. Szeress valaki olyat, aki képes viszontszeretni. Élj olyanért, aki nem akar megölni. Halj olyanért, aki élni akar.
Soha nem fogok haragudni rád, és tudom, valószínűleg túlságosan szeretsz ahhoz, hogy végignézd, ahogy más kertjében virágzom. Nem mintha tudnék bárhol is virágozni ezek után. Paula, engem a földnek teremtettek, és te mindent megtettél, hogy a tiéd legyek, most mégis a kezemben az utolsó szirom. Ez az utolsó szirom a virágon, az utolsó levelem hozzád, az utolsó mondataim, az utolsó szeretetparázs a szívemből. Az utolsó a tiéd, és szeretném, ha örökre a tied maradna.
Sajnálom, de ebben a pillanatban letép-...


Először is boldog, örömökben gazdag új évet kívánok minden idetévedőnek! =)
Másodszor pedig... Hát elérkeztünk ennek a sorozatnak a végéhez is. Elképesztően hálás vagyok nektek, hogy ha nem is mindig mindenki, de az összes rész alatt akadt olyan komment, ami adott egy lendületet a sorozat továbbírásához, tökéletesítéséhez, mindig volt valaki, aki tartotta bennem a lelket, hogy be tudjam fejezni és ne adjam fel a vége előtt. =D Köszönöm nektek, hogy ez a kis történet lehet az első olyan sorozatom, amit mindvégig örömmel és lelkesen írtam, és az első olyan, amit be is tudtam fejezni.
Mindenki véleményére kíváncsi vagyok, hosszan, vagy röviden, nyilvánosan vagy privátban, most már előbújhatnak azok is, akik eddig titkos olvasóim voltak, de természetesen azoknak is nagyon örülök, akik eddig is lelkesen követték Linn és Paula történetének.
Még a hét folyamán valamikor jövök egy epilógussal, addig is várom a visszajelzéseiteket, és még egyszer boldog 2k18-at! ;)
Köszönöm, ha csak egy részt is olvastál! =)
2018-as meglepi <3

( 132 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2018. 01. 08. 21:47  
Ahhhh...Nem tudok mit mondani, annyira imádom ezt a sorozatot, olyan különleges volt.  S fájdalmas a vége... nagyon is... de akkor is *-* Köszönöm szépen, hogy megírtad ezt a történetet. Köszönöm, hogy be is fejezted, s kitartottál egészen eddig. >< Remélem még jelentkezel, majd a közel jövőben valami szépséggel. ><

Lillusi 2018. 01. 02. 23:03  
Szép történet volt, örülök, hogy bár nem az első rész megjelenésekor, de végül is bekapcsolódtam, és bepótoltam a lemaradásaimat. Eleinte féltem egy kicsit a témától, de egyáltalán nem volt mitől tartanom :'D Új tapasztalatokat adott és kibővítette a világnézetem (vagy hogy mondják (((fáradt vagyok, és így a szünet utolsó estéjére már nem maradt agyam, elnézést a fogalmazásért, de mindenképp le akarom írni a véleményem szép hosszan))) ).

Szóval köszönöm, hogy kitartottál, végig írtad, végig tartottad a magas színvonalat, hogy befejezted, nem hagytál minket itt  a történet felével, mint ez sokszor tapasztalható (ezzel magamat szidom, én is hagytam félbe történetet, és nem vagyok boldog miatta)

Szóval, köszönöm, hogy megírtad és megosztottad velünk!



 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat