Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Bettica)

12:00
Megosztás: f

12:00

"Keskeny a határvonal menny és pokol között."
  Lawrence Wright


Sötétedik, én pedig már a negyedik csomagot pakolom be Geoff kocsijába amellyel szokás szerint közlekedünk. Geoff két közepes méretű táskáját, és Stella két óriási méretű csomagját próbálom bepaszírozni a csomagtartóba.
Az enyém és Mike-é még sehol sem volt. Persze az enyém nem mintha foglalna bármennyi helyet is.
Ahogy azt gyakran emlegetni is szoktam, minden cuccom tökéletesen elférne Stella egyik neszeszerében is. Mike- é meg...jut eszembe Mike
- Hé! - szólok Geoff-nak, aki épp a rozoga ház lépcsőjén ült miközben lelkesen, és látványosan nem csinált semmit. De azt nagyon. - Felébresztetted már Mike- ot?
- Ja... - gondolkodik el egy pillanatra - Nem.
Hitetlenkedve nézek rá.
- Egy dologra sem lehet téged megkérni!?
- Nem az én öcsém. Intézd el te. - vonja meg a vállát, a világ összes nyugalmával a tekintetében
Gyorsan felrohanok vissza a házba, megállok Mike ajtaja előtt és benyitok. Mike nincs az ágyában. Hirtelen elkap egy elemi erejű, rossz érzés amit nem tudok megmagyarázni. Olyan mint amit azon a borzalmas éjjelen éreztem, amikor úgyanígy jöttem fel szememmel Venát keresve az ágyban. Akkor minden rossz volt. Egyszerűen még a levegő sem olyan volt mint kellett volna. Hideg volt, mintha nem is a valóságban lettem volna, hanem egy teljesen másik dimenzióban, ahol még a fűben is ott lapul a gonoszság.
- Mike? - kérdezem. Érzem, hogy a kezemen remegés lesz urrá.
- Itt vagyok - bújt ki a szekrényéből a nemsokára 13 éves fiú, aranyszőke hajjal, és kölyökkutya szemekkel, az öcsém személyében. Egy kabát lógott rajta, amit még tőlem kapott nagyon régen. Egyértelműen túl hosszú volt neki.
Felsóhajtok, egyrész megkönnyebbülten, másrészt idegesen
- Gyere már! Indulnunk kell, mindenki rád vár!
Ahogy körbenézek észreveszem, hogy mindenfelé a cuccai hevernek
- Még nem pakoltál össze? Mondtam már neked, hogy sose pakolj ki a bőröndödből! Sosem tudhatod, hogy mikor kell továbbállnunk.
Felszedtem a földről a táskáját, és odadobtam neki
- Kapsz öt percet!
Öt perc múlva lennt is volt, de mire Stella utolsó táskáját is bepakoltam, az ő cucca már nem fért be a csomagtartóba, ezért bedobtam Stellához, és hozzá a hátsó ülésre.
Geoff vezetett, én pedig az anyósülésen próbáltam nem elaludni. Már egy éve nem alszom rendesen. Általában csak három-négy órát tudok pihenni mielőtt elkezdődnének a rémálmok.
- Hé! Daniel! - hallom Geoffot mellőlem
- Ha? - fordulok felé de a szememet csak félig nyitom ki.
- Azt kérdeztem hogy jó irányba megyek e?
- Ja, ez a Peterson utca. Egy elhagyatott házat keress.
- Jah... mert itt az olyan kevés van mi... mindegyik ház elhagyatott.
- Mennyit akarsz még nyafogni? Úgy érzem magam mintha három lánnyal ülnék itt egyszerre akik már egy hete nem ettek csokit.
- De vicces! Aludj inkább jó? Amúgy is rémesen nyúzott a képed.
- Imádok veled beszélgetni - vigyorgok rá. De úgy látszik jelen pillanatban nem értékeli annyira a humort. Legalábbis az enyémet nem.
- Jól vagy Mike? -fordul hátra Geoff - Nagyon csöndben vagy. Pedig inkább te beszélnél mint a bátyád
Válaszképp erre valami olyat mutatok neki, amit egy úriember semmiképp nem mutathatna egy nővel, és egy gyerekkel való közös légtérben.
- Jól vagyok - kéri ki magának a kérdést Mike
Arra gondolok, hogy nekem is ilyennek kéne lennem vele. Szülők híján én vagyok az egyetlen felnőtt vérszerinti rokona, de úgy érzem Stella legalább ugyanannyira a nővére, és Geoff legalább ugyanannyira a bátyja mint én. Hanem jobbak. Emlékszem, hogy amikor egészen kicsi baba volt
akkor haltak meg a szüleink. Én meg ott voltam egyedül egy kis gyerekkel akikről semmit sem tudtam. Miközben én magam is gyerek voltam még.
Aztán találkoztam Venával aki nagyon szeretett vele lógni, és sokat vigyázott is rá. És most Vena halála után, a többiek is ezt a szerepet töltik be. Persze hálás vagyok nekik. A tragédia utáni első hetekben használhatatlan voltam, képtelen voltam bármit is tenni, nemhogy egy gyerekkel foglalkozni. Éjjel-nappal önpusztító tevékenységeket folytattam, de volt, hogy napokig ki sem jöttem a szobámból. Nem ettem nem ittam, de ők életben tartottak,engem is meg Mike-ot is. Ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni nekik. De mélyen legbelül érzem, hogy ez az időszak erősen, és visszavonhatatlanul meghatározta a kapcsolatomat Mike-al. Mindig is jobban szeretett velük lenni mint velem. És azóta nem bízik bennem annyira mint bennük. Láttam, és látom minden egyes alkalommal amikor a szemébe nézek.
Geoff lelassít a kocsival.
Peterson utca 91. áll kinnt a tábla egy roskadozó, málló falú, régi lepusztult, valaha kőtéglából épült ház előtt, amit mára teljesen benőtt a gaz.
- Itt vagyunk - jelenti ki
Az órámra pillantottam. Még nincs éjfél.
Geoffra nézek, ő pedig bólint. Kiszállok a kocsiból de még mielőtt becsuknám az ajtót hátra nézek Stellára.
- Itt maradnál vele? - kérdezem fejemmel Mike felé bökve.
- Persze - mondja, én pedig becsukom az ajtót mielőtt még Mike belekezdene a felháborodott monológjába.
Geoff belecsúsztatja a pisztolyát a zsebébe, és felém is nyújt egyet de megrázom a fejem. Mindig van nálam egy. Türelmetlenül nézegeti az óráját.
- Nem lehet baj ha előbb érkezünk - mondom neki - Menjünk nézzünk körbe. Hátha egy olyan Vuszláról van szó akinek nem kenyere a pontosság.
A Vuszlák többsége csak és kizárólag éjfélkor hajlandó előbújni a fészkükből, és elfoglalni a számukra szimpatikus mezőket, erdőket vagy házakat. Vannak akik szeretnek késlekedni, de akik előbb jönnek...na olyan nem sok van.
Habár már erőteljes sötétség vette hatalmába a helyet, még tisztán ki tudtam venni az omladozó falak határait, és a változatos növények zöldjét, amik körbefonták.
Besétáltunk a valaha ajtónak nevezett lyukon, és megpillantottuk, hogy a ház bizony két emeletes. Szóltam Geoffnak, hogy maradjon lennt, amíg én felmegyek körbenézni.
Az emeleten a gaz mellet mindent por borított, és szörnyen büdös dohos szag terjengett a levegőben.
Pár dobozon kívül teljesen üres volt. Mellettem megcsikordult egy ablak régi rugója, ahogy belibbentette az esti szél. Hűvös szél fújta meg az arcom.
Nem tudtam elképzelni mi lehet a különös ebben a házban. Lehet,hogy ez is csak egy alaptalan mendemonda, amivel a helyiek szórakoznak. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy belebotlottunk volna egy ilyenbe. A lapok mindik sokat kerestek a "relyélyes házak" és a tábortűz körül ülő gyerekek ijesztgetésére szolgáló "kísértetes" történetekkel.
Csak úgy kiváncsiságból felnyitom az egyik dobozt ami fennt találok. Egy képet találok. Nem tudom kivenni a rajta szereplő alakokat a vastag porréteg alatt, pedig olyan ismerősnek tűnnek. Erősen megfűjom, majd megrázom. Magam elé  emelem, de abban a pillanatban, hogy megpillanthatnám, éles sikoltás töri meg az est merev csendjét.
Eldobom a képet, és fegyveremet előrántva lerohanok a lépcsőn. Végig előre tartom, azt figyelve honnan jönnek a zajok. Geoff, aki  épp a lépcső felé tart, kérdőn néz rám
- Nem fentről jött a hang?
Mielőtt válaszolhatnék újra sikoltást hallunk. Ezúttal sokkal erőteljesebben és hosszabban mint az előbb.
- A kert felől! - kiáltom, és rohanni kezdünk
Nem törődök semmivel csak rohanok előre, a kert felé, a hang felé. " Még nem lehet éjfél" zúg a fülemben.
Kirohanok a kerti fűre, Geoff utánam érkezik pár másodperccel. Ami ekkor tárul a szemem elé , az a legkevésbé sem az amire számítottam.
Egy élettelen Vuszlát látok a földön, és felette egy diadalittas gyönyörű nőt, aki pisztollyal a kezében guggol A Vuszla mellett, majd amint meglát minket, feláll. Ahogy megmozdul, meglibben mell alá érő loknikba göndörödő ébenfekete haja, és az est holdjánál szikrákat szór tökéletes, pimasz mosolya. Királynői eleganciával, mégis vagányan csípőre teszi mindkét kezét, és felént kiált.
- Azt hiszem erről lekéstetek!

 



( 104 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kenly 2018. 01. 05. 21:02  
Kösszi^^

  - megszűnt felhasználó - 2018. 01. 05. 17:38  
Rohadt jó!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat