Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Poisson rouge
Megosztás: f

Poisson rouge

Sötét köntöst terített az aznapi káoszra. A földön heverő kupacokra. Zöld rongyokra, kúszó borostyán nyakláncokra, és ingó várakat egyensúlyozott rájuk. Töltőre tette a Holdat, és fényerejét felhúzta a maximumra. Naplopó. Felborult teáscsészéjéből kicsordultak az árnyékok. Hosszúra elnyúlt tócsák. Fészket rakott ezen a földön, beköltözött az addig ártatlan életek nyugodt kis zugába.

Tudtam, hogy hiányozni fog, de azt még nem, mennyire. Hullámzott aznap a plafon, mikor elköszönt. Nem köszönt el. Miért tette volna.
Immáron fél éve van így, ő pedig ott. Így. Ez. Hidegrázás a forró zuhany alatt.

Szóval ott találta magát ülni a padkán, miután körüllengedezte a Hold udvarát. Végigsétált az összes galaxison, gyémánt fogaival átrágta magát minden féreglyukon, és miután nyugodtsága túlcsordult tűrőképessége határán... két választása maradt: küzdeni a végsőkig ; újra meg újra.
Mert minden egyes alkalommal hátranézett de soha nem igazán. Megtanulta, hogy nem szabad. Szóval ott ült a sűrű, fekete, ragacsos homály, és a filigrán hullám, ő maga, és az előbbiben megszilárdult az utca végi neon, az utóbbinak pedig kristályos elméje darabokra hullott. A járdán terjeszkedő cserjébe fénycsóva kapaszkodott, megugrott párszor, majd eliramodott amarra. Végül megkergette a naplementét...
Szóval nem találta magát soha ott ülni egyedül, hazudott. Egyedül soha. Nem hazudott soha. Én hazudtam.

Az a gizi egy mázsa nektarint vett. Mandarinból felet. Csend, élet. Csendarinné lett.

Berezonált a híd a folyó felett. Tartóoszlopai sora hajlott, melette, alatta part, szemcsékkel. Ő csurom száraz lábbal siklott végig a nedves homokon, majd beleveszett a habzó Dunába. Tovaúszott minden reményemmel együtt. Ég vele!

HIÁNYZOL , szeretlek

( 52 megtekintés )

Szólj hozzá:

دُنْيا
 
2017. 12. 06. 13:28  
Az első bekezdés nagyon tetszett, nagyon szeretem az ilyen absztrakt képeket. Csak az bánt, hogy én nem vagyok képes ilyet írni. Talán ez szebb is volt, mint egy vers.
Tovább olvasva, egészen olyan, mint egy vers, egy szabadvers. A hangulat és ritmus. Nagyon szépen keltesz hangulatot.
Költőien, mégis mindenki számára érthetően írod le az érzést, amivel a magyar tumblr tele (elnézést), és amivel talán mindenki találkozott, aki valaha szerelmes volt.
Az írás jó, a lelkisegély rész következik, miszerint nem szabad leragadni egy pontban, ha valaki megy, tessék ráadni a kabátot. A saját lelki békéd érdekében, igazából. Az elején olyan, mintha örökké tartana, aztán jobb lesz.

Peasy
 
2017. 12. 05. 19:31  
A végén az a benyögés szerintem nem kellett volna, de amúgy tetszetős.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat