Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Pinghorizon)

12:00
Megosztás: f

12:00

  Ott leszek én. Hű támaszodként. Esőben a könny, napfényben a szél
      Míg végül eggyütt pihenünk meg. Ott leszek én. Hű támaszodként.




Valamikor az este végeztével, és a hajnal kezdetén estem haza.
Ledobtam a mező párájától átnedvesedett, ormótlan csizmám, és halkan felsétáltam a lépcsőn, ami rögtön az ajtó mellett jobbra volt. Amint felértem megpillantottam a szobát, és megpróbáltam annyira halkan benyitni, ahogyan csak tőlem tellett. Még a fogaimat is összeszorítottam a ügy érdekében.
Benyitottam.
Sötétnek nem volt sötét, sőt a narancsszínű függöny és a meleg dohányszínű falak sárgás-aranyló fényt vetettek a szobára, az ágyra, és a benne fekvő lányra. Ahogy gondoltam. Vena még aludt.
Halkan és óvatosan másztam be az ágyba, hogy nehogy felébresszem az alvó szépséget, aki egy pillanat alatt át tudott váltani kedves, nyugodt lányból veszélyes oroszlánná ha arról volt szó. Például ha a főztje került értékelésre. Arra mindig is nagyon harapós volt.
Háttal volt nekem. Csak szép szőkésbarna haját láttam elterülni a törtfehér lepedőn. Csak félig volt betakarózva a mostani kiszámíthatatlan időjárásra való tekintettel, a nyár végeztével, és az ősz kezdetével, ahol az ember nappal még megsül este pedig már jócskán jégcsappá fagy.
A csipkés hálóinge volt rajta amit annyira szeretek. Többek között azért mert ez, épp csak azokat a testrészeit takarta amiket feltétlen szükségesnek érezte. Persze az én véleményem szerint a világ ellen elkövetett bűn volt, akár csak egy négyzetcentimétert is kitakarni ebből a testből. Hiszen gyönyörű volt. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy vajon tisztában van e ezzel?
Pár percig csodáltam csak még szőkésbarna fürtjeit, amik az arcomat csiklandozták, amíg meg nem fordult, és teljes nyugalommal hozzám bújt.
Karjait átvetette a hátamon.
- Szia... - suttogta
- Szia szivi... - nyomtam puszit a homlokára
- Ne hívj így! - duruzsolta a nyakamba - Hol voltál?
Egy hajtincsét az ujjaim köré csavartam, és játszani kezdtem vele
- Csak kiugrottam a boltba
Lassan elhúzódott tőlem
- Aha...És a mezőn kísértő banyapókkal mi lett? Él még?
Elmosolyodtam
- Honnan tudsz te mindenről?
- Ez a különleges képességem. - vágta rá - Tudtam, hogy nem tudsz várni vele...Ja...és mező illatod van. Most komolyan! A ruhád még vizes a párától! Azt ígérted vársz holnapig! És azt, hogy eggyütt csináljuk! Mi lett azzal, hogy egy csapat vagyunk? Mert azok vagyunk, ugye?
Vena, már teljesen felkönyökölt az ágyban, így oldalt támaszkodva néztem farkasszemet a világ egyik leggyönyörűbb arcával, és kék szemeivel, amelyek néha egészen zöldesnek hatottak. Szájának íve nemtetszésre görbült.
- Persze, hogy azok vagyunk...De te aludtál még, nekem pedig nem jött álom a szememre. Egyedül is meg tudtam ölni és ennyi. Csak nem akartalak felébreszteni. Megérdemelsz egy kis pihenést.
- Aha... - válaszolt. Arcán levő anyajagyei ékkövekként díszelegtek - Rendben,de legközelebb...
- Jössz te is! - vágtam közbe - Még szép!
- Jó. Na és...Milyen volt a banya?
- Hát nem nagyon hasonlított banyára...se pókra ha jobban belegondolok.
Hátradobtam magam az ágyon, és Vena is visszafeküdt a könyökölésből.
- Ezt sosem értettem -rázta meg a fejét - Miért kell a Vuszláknak mindig gyönyörű nőknek lenniük?
Elnevettem magam
- Nálad még egyik sem volt dögösebb! - magunkra húztam a takarót
- Ó igen? Akkor nem is csábultál el a banyapók hírhedt igéző bűbájaitól?
Gyorsabban vágtam rá a választ mint valaha
- Meg se rezzentem.







( 73 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kenly 2017. 11. 10. 21:11  
Kösziii
Még ezen a héten jön remélhetőleg

hubertó2015 2017. 11. 09. 17:46  
Várom a folytatást ^^

Kenly 2017. 11. 03. 18:00  
Köszönöm
Hálás vagyok az építő megjegyzésekért
És igen ezt az "eggyet" nem is tudom hogy nem vettem észre,de ezentúl odafigyelek majd rá  

Soko 2017. 11. 03. 12:31  
Bár az előző részhez képest ez kevésbé lett eseménydús, ezt is élveztem. Párszor lehagytál, vagy feleslegesen raktál írásjeleket, ezekre figyelj, bár ezen kívül volt még valami, ami nagyon szemet szúrt. "Eggyütt". Így helye: együtt. Minden ami egy, azt egy gy-vel írjuk. (egyre, egyszerre, stb...) Kíváncsian várom a következő részt. (:


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat