Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

Cafat
Megosztás: f

Cafat



    Emlékei fakó ködként terültek szemeire, nem derengtek hajnali fényként, hanem elillantak röpke pillangó képében. Teste elnehezedett, és védtelenül csuklott össze, könnyei megállás nélkül folytak, arca eltorzult, vonásai maszkot húztak sima, gyermeteg arcára. Ajkait tépázta, fogaival, melyből vér serkent ki, és végigfolyt remegő állán. Az idegen rémülten tolta el magától, majd kirángatott egy zsebkendőt koszos zubbonyából, és megtörölte a száját és az állát.
- A nevem Eric – erőltetett mosolyt arcára, melyen tovább folytak könnyei. Szipogva próbálta elnyomni feltörő zokogását. Szemeit le nem vette az előtte bőgő kisfiúról. Gondosan megtörölte az arcát és a szemeit. – Sajnos... nem tudom mi történt veled, csak sejtéseim vannak, de ismerlek. A neved Michael és a kedvesem vagy – jelentek meg szemei körül szarkalábak, majd újból magához ölelte a fiút. – Boldog vagyok, hogy élsz. – a fiú ebbe beleremegett. Nem volt benne biztos, hogy ez igaz.
- A nevem Cafat – motyogta. – A papír.. a papírok ezt mondták – nézett mélyen bele a fiú szemébe. A vörös megrázta a fejét, s felsóhajtott.
- Jussunk ki innen, utána mindent elmesélek – vette karjai közé Cafatot, és lassan kisétált az elhagyatott épületből. A folyósok labirintusából néhány perc alatt kijutottak, útjukat nem állta semmi. A földön ugyan néhány zsákkal letakart dolog pihent – Cafat arcát a fiú felsőjébe fúrta, mindaddig, míg ki nem értek, nehogy gondolatai rémeket fessenek elé - , s meg nem érezte didergő tarkóján a nap melengető sugarait. Lassan szembefordult a fénnyel, mely elsőnek fátyollal vonta körbe pironkodó arcát, hogy ne láthassa lágy vonásait, így kezeit szemellenzőként kellett használnia, hogy kivehesse az előtte vonagló tájat. A természet csúf valója nézett rá bágyadt tekintettel. Burjánzó valójuk felemésztette a város sziluettjét, felhergelt vadként cincálta darabjaira a tömböket. Miután kidühöngte magát, rájött tetteinek következményeire, s most próbálja kijavítani hibáit. Rózsákkal fonta körbe a romokat, az utcákra réteket festet, díszbe öltöztette a csontvázat, melyről lemarta húsát... Eric letette a földre Cafatot, majd ráterítette kabátját. A fiú tátott szájjal pislogott, nem tudta elhinni, hogy a világ így megbicsaklott a jövő terhe alatt. Ugyan, múltja egy megfoghatatlan szellem volt, mely kísértette, mégse mutatta meg valóját, jelenje reménytelen volt, minden hite az előtte álló fiúban lakozott. Feltekintett az égre, és kinyújtotta a kezeit. A felhők lassan vánszorogtak az égen, némán követték az élükön caflató napot, mely köntösét vállára véve és pásztorbotját előre tartva mutatta útjukat. Talán maga se tudta, hova is tartanak, de mégis rendületlenül kitartott hitében.
- Mi történt? – fordult Cafat Eric felé, aki lehuppant a földre, és a térdén könyökölve élvezte a szél jeges érintéseit arcán. Vörös tincsei lángcsóvákként ringatóztak, mint kiolthatatlan tűz, szikrázott.
- Kiselejteztek – suttogta. – Én pedig utánad jöttem. – szemeibe újból megteltek könnyel, de lehunyta őket, és nagy levegőt véve kifújta magát. – Csoda, hogy ennyi megmaradt belőled...
- Kiselejteztek? – huppant le mellé, és kíváncsian mustrálta a fiút, aki zavartan kapta arca elé kezeit.
- Ez egy hosszú történet, Micky – túrt vörös tincseibe. – Semmire se emlékszel?
- Halványlila kunsztom sincs, hogy ki vagy, én ki vagyok, vagy miért vagyok félig robot. – emelte fel kezeit. – Szeretném tudni, miről is feledkeztem meg. – nézett rá könyörögve.
- Mindent én se tudok – hajolt közelebb a fiatalabbikhoz, és megsimította az arcát. – De elmesélem, ha ennyire szeretnéd – Eric lágy csókba vonta Cafat ajkait. A fiú szíve, majd kiugrott a helyéről, miközben Eric ajkait ízlelgette, mely oly' édes volt, mint a manna.
  Mikor kinyitotta szemeit, Eric köddé vált, ahogy a táj is elillant, az egyetlen dolog, ami szembe nézett vele, maga volt, vagyis ezernyi mása. A ráhasonlító fiúk egy üvegben pihentek, melyek színültig meg voltak töltve vízzel, s mindenféle vezetékek lógtak ki belőlük is. Cafat aggodalmasan szemlélte őket, és rémület lett úrrá rajta. Nem értett, hogy került ide. De a legjobban az zavarta, hogy a pár perce még biztonságot nyújtó Eric alakja nincs mellette.
- Jól leszel – hallott egy hangot, mire elméje, mintha csak felrobbant volna, megvilágosította, és visszakísérte a valóságba... ahol Eric meredt rá rémülten.
- Emlék – suttogta. – De nem tudom eldönteni, hogy a múltam... vagy a jövőm. – nézett mélyen a lepett fiú szemébe. Eric megint magához ölelte, de egész testében remegett. Mintha ő maga is látta volna fiú fejében lejátszódó képet, vagy ő is részese lett volna.. mégse érezhette azt, amit a kedvese, s ez darabjaira törte lelkét.
- Kérlek, mesélj – tolta el magától Cafat, és rámosolygott. A fiú próbálta összeszedni a gondolatait, több- kisebb sikerrel valamennyit össze is gyűjtött, így egy sóhajtást követően bele is kezdett.
- Pár éve még meg se fordult volna a fejemben a gondolat, hogy ez fog velünk történni. Egyszerű, nyugis életünk volt, egy kisvárosi iskolában, egészen addig, míg nem jelent meg az a férfi....

  A tanteremben hangoskodó diákok elcsendesedtek, és gyorsan a helyükre siettek, amikor megjelent az ajtóban egy fehér köpenyes pacák, két testőrével. Pökhendin végigmérte a diákokat, majd megakadt a tekintete Michaelon.

- Neved? – a kisfiú rémülten ugrott fel, majd bemutatkozott. Az idegen közelebb lépett hozzá, majd újból körbepillantott a teremben. – Nem vagy közéjük való. – suttogta a fiú fülébe, s visszalépett testőrei mellé. – Azért vagyok itt, hogy felemelkedjetek! Hogy túl szárnyaljátok embertársaitokat! – a férfi nem hazudott, megjelenésével átformálta az egész iskolát ezzel az egész várost... majd a világot is. A diákokat szétválogatta, így ugyan Micky és Eric együtt maradhatott, de Micky volt a leggyengébb láncszem. Ezek után kínszenvedés volt az élete. Sose tudta utolérni társait... a szülei pedig elhagyták, mert nem volt elég erős...
- Állatok VAGYUNK? – fakadt ki Eric, mikor elszállásolta kedvesét. A kisfiú belebújt a takarójába és a könnyeivel küszködve meredt a fiúra, aki fortyogott magában.
- Semmi baj – pottyantak ki első könnycseppjei Mickynek. – Megértem...
- Mégis mit, te csacsi? – lépett mellé Eric és megrázogatta, hogy térjen már magához.
- Lehet igaza van – mire ezt kimondta Eric rávetette magát, és könnyed csókba vonta ajkait. Nem tudta elengedni... Micky próbálta eltaszítani, de nem sok sikerrel járt, a fiúnak esze ágában se volt. Végignyalta a mézédes ajkakat, majd csókokkal halmozta el arcát is.
- Elég már, Rick!- vágta pofon a buzgó fiút, mire az elszégyellte magát.
- Sajnálom – Micky magához vonta, és vállába fúrta az arcát. – Minden rendben lesz. – de csak rosszabb lett. Micky nem fejlődött sehova, sőt mintha csak visszafelé forgatta volna az időt. Amit még tegnap tudott, már holnapra nem maradt belőle semmi. Testi ereje elenyésző volt, esze nem vágott, egyetlen tulajdonságát tartották valamire, a másokra gyakorolt hatását. A környezete kifejezetten szerette. Kedves volt – mert annak kellett lennie, segített- mert eltaposták volna...
- Figyelj Micky – ültette fel egy hófehér asztalra az úr, aki tönkre tette az életét. – Most tökéletessé varázsollak Cafat... - a név száméra igazán különös volt... Meg akart szólalni, hogy nem az a neve, de a férfi boldog, mosolygós arca megnyugtatta. Végre úgy érezte, hogy esélye van arra, hogy elfogadják... - mikor befejezte a mondanivalóját Eric, megint sírva fakadt. – Ezenkívül sok mindent történt veled... de arról még ennyit se tudok, Micky. – Cafat elmosolyodott.
- Nincs szükségem rájuk – állt fel a földről és leporolta magát. – Veletek mi történt?
- Túl tökéletesek lettünk, és elpusztítottunk mindent. – tekintett a távolba Eric. Cafat több mindent szeretett volna tudni, de sajnos hiányos emlékezete ebben megakadályozta, s mivel Eric csak ennyit tudott, szüksége volt azokra az eltűnt darabkákra, hogy megértse helyzetét.
- Nem voltam tökéletes - ennyi ugyan letisztázódott benne, de többre volt szüksége. – S most hogyan tovább? - Eric feltápászkodott, de csak vállat vont.
- Annyi tervem volt csak, hogy téged megmentselek. Tovább nem gondoltam... - motyogta. Cafat nem értette... ha csak ennyi volt Eric terve, olyan mintha nem is hitt volna abban, hogy újra láthatja őt... s ez a legrosszabb az egész történetükben.
- Ennyi volt a cél? – kérdezett vissza, nem tudta elhinni a fiú szavait, de Eric csak bólintott. Megrökönyödve állt a kialakult helyzet előtt, és nem tudott mit kezdeni vele. Olyan érzése volt, mintha a semmi közepén állt volna..de így is volt.
- Eric... ha mind igaz, amit mondasz, kérlek válaszolj egy dologra... ugye... te vagy a robot?...

Köszönöm, hogy elolvastad, a következő részben tovább fokozzuk a hangulatot, ha tetszett, dobj meg valamivel. :3

( 40 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat