Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Paamy)

Unknow girl
Megosztás: f

Unknow girl

A tollam kupakját rágcsálva meredtem magam elé, miközben minden egyes másodpercben egy egészen más nyitómondat jutott eszembe. A lapon, ami előttem volt pár röpke, meggondolatlan szöveg díszelgett, néhol áthúzva vagy teljesen lesatírozva, mintegy jelezve, hogy nem csak nézelődtem és figyeltem mosolyogva a parkban játszó, hangoskodó gyerekeket már úgy negyvennyolc perce, hanem ténylegesen gondolkoztam is azon, hogy mi lenne a legmeggyőzőbb nyitószöveg az ünnepségre. Ahogy kicsit remegő ujjaimmal beletúrtam a hajamba, és élesen beszívtam a levegőt rájöttem, hogy ezt így nem folytathatom tovább. Nem kereshetek kifogásokat, elvégre saját magamtól vállaltam el ezt a beszédet, hát akkor büszkén, kihúzott háttal teljesítsem is a dolog rám eső részét, még ha azt az apró, de mégis igen fontos részletet, miszerint egyáltalán nem vagyok tehetséges a rögtönzött vagy éppen előre megírt szövegek felolvasásában, elfelejtettem akkor közölni a felettesemmel. Késő bánat, igaz?

Kétségbeesetten szorongattam a tollamat, ujjaim színe pedig sokkal inkább hasonlított már a fehérre, mint a bőröm eredeti árnyalatára, mégsem érdekelt akkor; mindenáron megakartam már írni azt a pár sort, hogy végre letudhassam ezt a kötelezettségemet, de azt sem veszítettem szem elől, hogy pontosan maradt fél órám elkészülni, odaérni, és elkezdeni az ünnepséget. Olyan gyomorrengető idegesség futott végig rajtam, hogy muszáj voltam lehunyni a szemeimet, és helyreállítani a légzésemet, mielőtt véletlen kihánynám szerencsétlen ebédem maradékát. Hirtelen valaki rátette a kezét az enyémre.

Kipattantak a szemeim a meleg érzésre, és megijedve pillantottam oldalra a kedves arcú lányra, aki aranyosan mosolyogva fürkészett engem. Felvontam a szemöldökömet, és nyitottam a számat, de ehelyett mézédes, kissé recés hangján megszólalt beelőzve engem. „- Attól, mert nem tudod szavakba önteni a gondolataidat, azok még a fejedben vannak. Bízz magadban, végy mély levegőt, és csak arra összpontosíts, hogyha nem te mondanád a beszédet, akkor mit szeretnél hallani, és sikerülni fog…”. Lágy, dallamos hangszíne szinte zene volt füleimnek, a kellemes érzésre még a hideg is kirázott, amit csak egy bájos somolygással reagált le. A tavaszi szellő, ami a fák ágait lökdöste kedve szerint hozzánk is elért, s belekapott csodaszép gesztenye barna, hullámos, néhol összetapadt tincseibe, míg ő maga élesen beszívva a levegőt lehunyta a szemeit. „- Bízzak magamban?”. Tétován, kissé érdeklődve kérdeztem meg, bár eredetileg nem ezt terveztem mondani. Sokkal jobban érdekelt, hogy mit keres egy olyan lány a park ezen részén, fehér, mindössze térdig érő ruhácskában, mint ő; ráadásul csak egy fehér papucs volt még rajta. Tekintetem a karjára siklott, hogy pontosítsak a csuklójára, amin mintegy – ránézésre -  húsz, de meglehet, hogy több vágás is volt látható, s ugyan egy átlátszó fehéres csillogású szalag takart a sérülésekből párat, mégis azonnal rájöhettem arra, hogy ez a lány saját magát bántalmazza. „- Miért ne? Adsz okot arra, hogy ne bízz saját önmagadban?”. Játékos könnyedséggel ejtette ki a szavakat a száján, miközben elengedte a kezemet, és felállt mellőlem, téve hátra néhány lépést, mindvégig kitartóan a szemeimbe nézve. „- Te adtál okot magadnak, hogy ne bízz. Azok a vágások tettek valami jót a helyzeted változásán? Nem érted, hogy ebből komoly probléma is lehetett volna?”. Próbáltam kevésbé támadónak tűnni, de valahogy mindig is felmérgelt valamilyen szinten, hogy az emberek önbántalmazásba futnak a problémák megoldása helyett. Félre biccentette a fejét, majd kedves mosolyát rám villantotta, miközben tompa hangokat hallottam a távolból, ahogy kiabálnak egy női nevet. „ – Pszichopata vagyok. Viszont attól, hogy valami nem érdekel, még nem jelenti azt, hogy ne is érteném.”. Kuncogott, s még akkor is mosoly lapult a száján, mikor két karjánál fogva elkapták a mozdulatlan lányt, és húzni kezdték abba az irányba, ahonnan jöttek. Az orvos, aki fehér köpenyben, elég megnyúzott arckifejezéssel nézett rám a bocsánatomért esedezett a betege miatt, és remélte, hogy semmi kárt nem tett bennem, illetve mondott olyat, ami hatással lett volna rám. Biztosítottam róla – félre téve a hazugság okozta bűntudatomat -, hogy ilyesmiről szó sincs, majd megkönnyebbülve ő is a két hústorony után ballagott. Nem volt szívem közölni az orvossal, miszerint minden, amit a lány tett attól kezdve, hogy leült mellém kellemes emlékként maradt meg a fejemben, így mindössze csak elnevettem magamat. Tulajdonképpen meg kellett volna köszönnöm X-nek, hogy felnyitotta a szememet. Összegyűrve a papírlapot a nadrágom zsebébe mélyesztettem a galacsint, és felállva a padról az ünnepség helyszíne felé kezdtem sétálni, miközben egyfolytában vigyorogtam. Már volt fogalmam róla, hogy mit fogok elmondani a nyitóbeszédemben, és bár még mindig bennem volt a lámpaláz az egész üggyel kapcsolatban, már képes voltam kezelni a helyzetet. A kellemes vaníliás kürtös kalács illata, amit a tavaszi szellő sodort oda hozzám, és a Nap finom melege, ami az arcomat érte akaratlanul is azt a lányt jutatta eszembe, aki a kezemet fogva aranyozta be a napomat édes mosolyával, és öntött belém lelket még a legkétségbeesettebb pillanatomban is...

( 80 megtekintés )

Szólj hozzá:

~Goodbye~ 2017. 10. 12. 21:51  
Nem szántam neki mondanivalót, mitöbb unatkozásom jelképe, hogy ilyen csapnivaló lett. Nem érzem azt jelenleg, hogy magyarázkodnom kéne a végeredmény miatt, leginkább útmutatóként szolgált a véleményetek - amiket köszönök -, hogy lehetett volna ez jobb is. Bevallom lehetett volna. X...x hah

Randy 2017. 10. 03. 16:50  
Engem az ápolók megjelenése a Gyalog galoppra emlékeztetett.
A párbeszédet egyébként miért tetted idézőjelbe?

Peasy
 
2017. 10. 03. 15:52  
Érdekesre sikeredett. A leírások szépek voltak,a párbeszédek nem voltak túl érdekesek, sőt. Szerintem eléggé sablonosra sikerültek.
Ez így a végére, hogy "Pszichopata vagyok" tényleg kicsit levitte a hangulatot és az orvosos izé, hogy jöttek érte és viszik valahogy nem illett bele.
Összességeben egy kis aranyos történet volt bármiféle komolyabb mondanivaló nélkül,  vagyis én nem jöttem rá.

Randy 2017. 10. 02. 21:11  
Az, hogy elviszik az ápolók még akár egy bájosan groteszk fordulat is lehetett volna, de az a "Pszichopata vagyok" duma nálam eléggé elrontotta a dolgot.

Randy 2017. 10. 02. 20:33  
Hát, ez fura volt. Amúgy unknown girl akar lenni, nem?


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat