Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

Mielőtt elmész ~ 8.rész
Megosztás: f

Mielőtt elmész ~ 8.rész

A reggel teljesen eltért a megszokottól, a tegnapi nyomorúságos hangulat teljesen megtelepedett a légkörben. Akárhova mentem, minduntalan csak komor tekintetekkel és kisírt szemekkel találkoztam, senkiben nem találtam egy vajmi kevés vigaszt sem. A szokásos reggeli kávézás, a rántotta és Taehyung meg Jimin rendszerinti gyerekes vitái is egytől egyig elmaradtak. Jin ugyan próbálkozott valamilyen reggelivel előállni, azonban figyelmetlenül minduntalan odaégette a rántottát, feketére sütötte a pirítósokat és a bögrék is sorra csúsztak ki a kezéből. Végül szitkozódva elvonult és inkább a Namjoon dolgozószobájában lévő keskeny ágyon töltötte a délelőtt további részét.
A csapat reménye sem tűnt túl segítőkésznek a társaság jobb kedvre derítésében. Hoseok mintha teljesen megszűnt volna létezni, egész nap alig lépett ki a szobájából, akkor sem szólalt meg, csak csendesen elemelt egy-két dolgot a konyhából és el is tűnt.
Taehyung Jungkook társaságát választotta, lényegében képtelen volt elszakadni tőle. A karját szorongatta, az ölébe ült, a nyakába fúrta az arcát, olyannyira igényelte a törődést, hogy mikor a fiatalabb a mosdóba szeretett volna kimenni, akkor is követte és amíg elvégezte a dolgát, leült az ajtó mellé. Be kell valljam, egészen aranyosnak találtam őket, bár nem nagyon tudtam másra koncentrálni a saját bánatomon kívül.
Igazából kissé önzőnek éreztem magam, de valamelyest Taehyung példáját követve, én sem hagytam önálló életet élni a barátomat. Még kora reggel egy megfelelő pillanatban felkaptam és az ölembe ültettem Jimint, körbecsavartam az egyik pléddel, ami a kezem ügyében volt, nem hagytam neki lehetőséget arra, hogy elmeneküljön. Igazából akartam vagy sem, egyáltalán nem lettem volna képes elengedni, egyszerűen csak szükségem volt valakire. Szerencsémre nem igazán ellenkezett, macska módjára összegömbölyödött a karjaimban és hagyta, hogy a haját cirógassam. Néha átnyúlt Jungkook lába és az én vállam fölött és megborzolta Taehyung alapjáraton is kócos tincseit, hogy kissé jobb kedvre derítse.
Ha ez Taehyungon nem is segített igazán, hiszen inkább lett valamivel bánatosabb a gondolattól, hogy talán valamikor majd nem lesz, aki így közeledjen felé, engem megmosolyogtatott. Jimin aranyos és önzetlen tettei mindig képesek voltak legalább csak egy kevéske boldogságot is vinni számomra az ilyen sanyarú helyzetekbe. Gyönyörűnek tartottam, hogy nem sajnáltatja magát, nem vár el különleges törődést - holott ebben a helyzetben okkal megtehetné meg -, inkább maga próbál segíteni Taehyungon, arra gondol, másoknak hogyan lehetne haszna az ő nyomorából. Pontosan ezért tartottam képtelennek, hogy egy hozzá hasonló angyal szenvedjen rákban, holott jóval szebb sorsot érdemelne.
- Rendelünk pizzát? - kérdezte Jungkook, miközben finoman megsimította Taehyung arcát, aki azzal szórakoztatta magát, hogy az orrát barátja állához érintette. - Azt hiszem Jin nem haragszik meg érte, kétlem, hogy ebédet akarna csinálni, ha már a reggelivel sem tudott megbirkózni.
- Csak szomorú és ettől figyelmetlen - jegyezte meg Taehyung, aki valószínűleg sértésnek érezte a szavakat.
- Persze, hogy az. Nem sértésnek szántam, csak egyszerűen kijelentettem - Jungkook csak halványan elmosolyodott, úgy tűnt már inkább találja az ilyen félreértéseket szórakoztatónak, mintsem bosszantónak. Kissé mindig meglepett, hogy milyen szelíden kezelni Taehyung kissé gyermeteg viselkedését és felfogását, mennyire hozzászokott már. Nekem az évek során párszor meggyűlt vele a bajom, hiába szerettem és igazán máshogy, az idiótasága nélkül, nem is igazán tudtam volna elképzelni, viszont néha soknak éreztem a túlzott energiát, végtelen pozitív hozzáállást, ami belőle áradt.
- Felőlem rendelhetünk, de nem eszem belőle - jelentette ki Jimin határozottan, majd a fejét a vállamra hajtotta, az arcát pedig a nyakamhoz nyomta. Éreztem a forró leheletét a bőrömön, amitől jólesőn megborzongtam. Legszívesebben lehunyt szemekkel, elnyílt ajkakkal élveztem volna ki a pillanatot, hogy ilyen közel van hozzám, azonban nem tehettem.
- Muszáj enned valamit, nem éhezhetsz örökké. Nem kell olyan sokat, elég ha egy keveset eszel egyszerre, akkor talán megmarad benned - mondtam halkan, nyugodt hangon, amitől valamiféle biztató hatást reméltem, bár valójában sokkal inkább hangzott úgy, mintha végső elkeseredésemben folyamodnék ezekhez a szavakhoz. - Tudom, hogy nincsen étvágyad, de ez nem változtat azon, hogyha nem eszel, annak rossz vége lesz.
- Egyetlen szeletet, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne - suttogta Jimin halkan, majd finoman a két keze közé fogta az enyémeket és a mellkasához húzta őket. Apró ujjait az enyémek köré fonta és ezen ismét elmosolyodtam, alig van köztünk bármi különbség magasságban, a végtagjai mégis mennyivel kisebbek. Ahogy a tenyerem a pulóvere selymes anyagához simult, a kellemetlenül kiálló csontokon kívül a szívének dobogását is megéreztem. Megborzongtam, majd a sötét gondolatok megzabolázhatatlanul öntötték el az elmém. Vajon meddig érezhetem még ezt a lüktetést?

( 54 megtekintés )

Szólj hozzá:

Esther* 2017. 11. 02. 23:14  
Igyekszem (így egy hónappal később) :'D

Lillusi 2017. 09. 27. 16:16  
:C remélem, még sokáig érzi azt a lüktetést! T-T Folytasd!


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat