Újság >> „Az én cicám“

(ellenőrizte: Pinghorizon)

Murphy és akik nem felejtenek
Megosztás: f

Murphy és akik nem felejtenek

 A nevem Murphy és igen egy macska vagyok, kilenc élet és a többi ilyesmi. Szóval, a bundám vörös színű, a szemem sárga, a tappancsaim rózsaszínek, négy éves nőstény macska vagyok és meg szeretném veletek osztani az én történetem. Semmik különleges nincs rajtam ránézésre, de van egy rendkívüli dolog, amivel együtt születtem, de inkább kezdjük az elejéről.

Pontosan április tizedikén láttam meg a napvilágot egy panellakásban, a harmadik emeleten, két testvéremmel együtt, Theodorral és Malachaial. Hathetes koromig éltem itt, még emlékszem arra különleges levendulás illatra, ami a házban terjengett és még a fehérre mázolt falakba is beleivódott. Imádtam a kiscica kort, nem kellett döntéseket hoznom és megfontoltnak lennem, csak éltem, felfedezte és rengeteg emléket, tapasztalatot szereztem. Viszont eljött az idő és elszakítottak minket édesanyánktól. tudtuk, hogy ez fog várni ránk, de mégis borzalmasan fájdalmas volt. Én és Kai egy helyre kerültünk, viszont Theot soha többé nem láttuk viszont. Egy fiatal nőhöz kerültünk és az életünk talán jobb lett, mint volt, ami lehetetlen, de így volt. Aztán eljött az a nap, ami meg változtatta az életem és, minden mást, amit eddig a világomról gondoltam.

Csak az egyik szememet nyitottam ki és körbe néztem a fényben úszó, fa parkettás szobában. Magam mellé kaptam a fejem, azonban a kék, kis párnán nem feküdt senki, csak egy fekete szőrcsomó foglalt helyet. Négy mancsra álltam és nyújtózkodtam egyet, még a karmaimat is a puha felületbe mélyesztettem, ásítottam egy jóízűt és leültem a halványkék alvóalkalmatosságra, majd lustán felemeltem az egyik mancsom és mosakodni kezdtem. Egy kis fénysugár húzódott felettem és a porszemek, úgy úsztak a két árnyék határ közt, akár csillagok lettek volna. Kíváncsian figyeltem a lassan repkedő porszemeket, majd belekaptam és a kis pontok megvadulva kezdtek repkedni. Nevetni való látvány volt, de nem érdekelt sokáig, így tovább álltam a tálkákhoz, kétszer belenyaltam a frissítő vízbe, aztán mancsaimat egymás után rakosgatva elindultam a barna, kissé csúszós felületen. A gazdám valószínűleg nem volt otthon és így nagy csend volt, sehol senki. Némaság a fürdőben, a konyhában, az előszobában, mindenhol.

- Kai! - ugrottam egy óvatosat így a hálószoba szürke, bolyhos szőnyegén landoltam. A hatalmas ágy ott állt a falnak tolva és édes öblítő illatot árasztott, közelebb sétáltam, de nem ugrottam fel.

- Kai! - ismételtem meg és most átrohantam a nappaliba, ott felugrottam az ablakpárkányra és idegesen mozgatni kezdtem a csíkos farkam. Fogalmam sem volt hová tűnt a testvérem, de kezdtem bepánikolni. Melső mancsaimmal felágaskodtam és a hideg üvegnek nyomva őket kémleltem a tájat, de sehol semmi.  Hirtelen kattant a bejárati ajtó zárja, leugrottam és sírva rohantam a fiatal nőhöz, aki berohant, de nem foglalkozott velem, sietett.

- Elveszett! - kiabáltam neki, de ő rám se nézett. Cselekednem kellett, kirohantam a résnyire nyitott ajtón, talpam alatt hideg és koszos lett minden, de nem érdekelt, leszaladtam a lépcsőkön, a nagy ajtón és akkor először éreztem meg a füvet a mancsaim alatt és a frissnek nevezhető levegőt, de siettem, nem volt időm csodálkozni.

- Kai! Kai! - ismételgettem gyorsan lépkedve a zöld felületen. Egy autó húzott el előttem és megláttam az út túloldalán Malchait, azonnal átrohantam és megtorpantam előtte. Sírt, keservesen sírt, majd rám nézett, s aztán maga mögé. Két Kai volt most előttem, az egyik mozdulatlan és véres, a máik élt és össze volt törve. Sokkoltan ültem le a síró testvéremmel szemben.

- Meghaltál? - néztem rá, de nem válaszolt, csak vigasztalhatatlanul bömbölt.

- Válaszolj Malachai! Meghaltál? - kiáltottam rá, mire elhallgatott. A szél feltámadt és fekete bundájába borzolt, mire a hátamon végig futott a hideg. Szemeim ijedten cikáztak élő és holt közt. Kai lehunyta szemeit. Igen.

- Miért látlak téged? - álltam fel és közelebb léptem hozzá, mire nemlegesen bólogatni kezdett.

- Miért nem beszélsz? Mi történik? - kiabáltam, mire hirtelen rám dudált egy autó én pedig kifordulva magamból és ijedten rohanni kezdtem, magam mögött hagyva Kait és a házat, mindenemet, csak el akartam menekülni onnan és ezen a napon kezdődött minden.

( 105 megtekintés )

Szólj hozzá:

VargaLuca
 
2017. 08. 18. 17:27  
Én is olvasom, kíváncsi vagyok, hogy mit hozol majd ki belőle!

Mincsi2002
 
2017. 08. 14. 18:01  
Én olvasni fogom, érdekesnek tűnik

lángos.
 
2017. 08. 13. 11:39  
Köszönöm

K. Ruby
 
2017. 08. 13. 11:31  
Uhh, hát ez egy igazi izgalmas történet, imádom! Szomorú ugyan, de a műfajon belül remek!

Lexicica 2017. 08. 13. 8:51  
Tetszik! Kár, hogy meghalt a cica.


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat