Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Fantáziai)

Kóbor szellem 9.
Megosztás: f

Kóbor szellem 9.


Utolsó simításként felhúztam a hófehér combzoknimat, majd végignéztem magamon a tükörben. Egy fehér haspólót viseltem, és egy ezzel megegyező színű rövid szoknyát.
- Most már odanézhetek, ugye? - kérdezte félénken Haru, aki a ruhásszekrényem egyik polcán ült. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Szemét a kezével takarta, közben a lábát lógatta a magasban, mint a kisgyerekek.
- Igen, kész vagyok! - kuncogtam, mire ő alaposan végignézett a szerelésemen.
- Hú, te aztán szereted a fehéret! - jegyezte meg.
- A kedvenc színem - motyogtam, miközben beleharaptam a reggelinek szánt almámba, és hangosan rágcsálni kezdtem. - Te nem vagy éhes amúgy?
- Nem, köszi - ingatta a fejét a vöröshajú fiú. - Tomone tegnap este teletömött engem a maradék sülthússal, azóta nem is bírok a kajára gondolni!
- Te meg mégis ki a franccal beszélgetsz? - állt meg az ajtóban anyám döbbenten.
Köpni-nyelni nem tudtam. Hirtelen berúgtam a szekrényem ajtaját, aztán rájöttem, hogy anyu nem is látja Harut, csak ha ő is úgy akarja.
A produkcióm láttán felhúzta a szemöldökét.
- Hozd a táskádat és induljunk, a kocsiban pedig beszédem van veled, kisasszony! - morogta, majd lement a lépcsőn.
Ijedten kutattam Haru után a szekrényben, akit végül a ruháim közé borulva találtam meg.
- Ne haragudj! - néztem rá bűnbánóan, majd segítő kezet nyújtottam neki. - Ugye nem ütötted meg magad?
- Dehogy, már úgyis kinyírtatok, nem mindegy nekem? - kérdezte röhögve, mire engem elkapott a depi.
Az arckifejezésem látva mentegetőzni kezdett.
- Jaj, ugyan már, nem úgy gondoltam! - tette fel a kezeit védekezően. - Rólam mindenki tudja, hogy meghaltam, de neked viszont van egy emberi tested, menj és használd!
Elmosolyodtam, majd a hátamra kaptam a táskám, és kiléptem az ajtón.
- Ja, és sok szerencsét a fejmosáshoz! - kiabálta még utánam, mire én hangosan elnevettem magam.
A kocsiba ülve viszont rögtön lőttek a jókedvemnek.
- Szóval, mesélj csak, ki az a barátod, akinél mostanában töltöd az éjszakákat! - mondta anyu, miközben próbált mosolyt erőltetni az arcára. Láttam rajta, hogy igazán igyekszik nem lehordani engem a sárga földig.
- Kylie! - kiabáltam ki az első nevet, ami eszembe jutott. Kicsit durva, hogy azonnal reagáltam, de nem akartam, hogy lássa, hogy hazudok. Mondjuk, olyan nagyon nem is tért el az igazságtól...
- Nahát, és mikor mutatod be nekem ezt a Kyliet? - kérdezte érdeklődve, mire éreztem, hogy szorul a nyakamon a képzeletbeli hurok. - Áthívhatnád ma,  mondjuk vacsorára!
- Ööö... nem is tudom, majd megkérdezem, hogy ráér-e... - motyogtam, majd kiszálltam a kocsiból, és intettem anyunak. Végre megérkeztem a suliba. Soha nem vártam még ennyire, hogy ideérjek!
Az első órám matek volt. Unottan bámultam egy ideig a füzetem, aztán a tekintetem az ablakra tévedt. Odakint az egyik osztálynak éppen tesiórája volt az udvaron. A hangosan sípoló tornatanárnőről rögtön eszembe jutott Tomone, és kurtán elmosolyodtam. Aztán hirtelen valami, illetve egy ismerős valaki megzavarta az idilli tájképet.
Az emlegetett szamár, Kylie volt az. A felettünk lévő ablakpárkányról lógott le, fejjel lefelé. "Bú!"- formázta a szájával.
- Te meg hogy kerülsz ide? - tátogtam neki, mire a szigorú matektanárom az asztalára csapott, látva, hogy egyáltalán nem figyelek.
- Manners kisasszony, mégis mi olyan érdekes azon az ablakon?
Hát persze, ők nem látják Kyliet.
Tanárnő,  nagyon fáj a gyomrom, azért forgolódok, kérem, legyen szíves kiengedni a mosdóba! - nyöszörögtem színpadiasan, mire ő a szemeit forgatva az ajtó felé bökött.
Egy gepárdot is megszégyenítő gyorsasággal másztam fel az egyik vécé tetejére, majd kihajoltam az ablakon. Kylie a szívbajt hozva rám, a semmiből megjelent a párkányon.
- Segítened kell! - kiáltottuk egyszerre egymás arcába, majd döbbenten meredtünk magunk elé.
- Kezd te! - mondta.
- Anyu megkérdezte, hogy kinél szoktam aludni mostanában, aztán azt kamuztam, hogy nálad, aztán kitalálta, hogy gyere át hozzánk vacsorára ma este! - hadartam el egy levegővel az egészet.
- Jó, most hagyjuk a te felesleges marhaságaidat, nekem sokkal nagyobb problémám van! - nézett kétségbeesetten a szemembe. - A lidércek már a város határánál járnak, meg kell őket állítanunk!
- Micsoda!? - meg kellett kapaszkodnom Kylieban, hogy ne essek hanyatt. - Azok a nagy, emberszerű izék?
- Igen, azok! - bólintott. - Sietnünk kell!
- Várj, haza kell mennem Haruért!
- Haru rég ott van, gyere már! - kiabálta, majd a számba nyomott egy tablettát, és kirántott az ablakon, mint egy rongybabát.
- A testem a budiban maradt, te idióta! - csaptam nyakon, amikor odaértünk az erdőhöz.
- Szerintem senki sem fogja észrevenni - vonta meg a vállát halál nyugodtan, aztán körbenézett. Az erdő sötét volt, és kísérteties.
- Na végre, hogy itt vagytok! - hallottam meg Ricky kiáltását. Éppen felénk szaladt, melette Haru sietett, ijedt arccal. Mindkettejük egyszerre lepte el a fehér fény, majd váltak ferrummá.
- Innentől légy óvatos! - figyelmeztett Kylie, amikor hirtelen egy fa dőlt ki mellettem. Színtisztán láttam, hogy valaki nekicsapódik.
- Rico! - kiáltotta Kylie, majd a fenyőnek csapódott szőkeséghez rohant.
- Jól vagyok, ne velem törődj, inkább azzal ott! - mutatott a hátunk mögé.
A látványtól még a gyomrom is görcsbe rándult. Egy hatalmas, az eddigieknél sokkalta nagyobb, emberi testhez hasonlóval rendelkező lidérc volt az, aki a fának taszította Ricot.
A következő áldozat Tomone volt. A fiatal katanamester elképesztő sebességgel döntött ki egy újabb fenyőt a testével. Megtörölte a szája sarkában a vért, majd felállt, és újra a fenevadnak rontott.
- Van egyáltalán esélyünk? - néztem kétségbeesetten Kyliera, aki ugyan olyan reménytelenül nézett vissza rám.
- Minden esetre, egy próbát megér! - mondta bíztatóan Rico, majd Tomone után eredt.
Kylie és én csak álltunk ott, mint két szerencsétlen.
- Félsz? - kérdezte hirtelen.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Igen, féltem, de nem szabadott kimutatnom. Bíztatóan rámosolyogtam.
- Nem, nem félek - mondtam határozottan, miközben kirántottam Harut a tokjából. - Tomone azt mondta... Ha elesel hétszer, állj fel nyolcadjára is!
Kylie arcára széles vigyor kúszott, majd vállt válnak vetve indultunk el a szörny felé.
- Te, ki megzavartad az emberek világát... meg fogsz bűnhődni ezért! - kiáltottam, majd a lidércre emeltem a kardom. - Haru, gyerünk!
Minden erőmet beleadtam a támadásba, a lény viszont ebből nem érzékelt semmit. A lábát céloztam, ő pedig oldalra biccentve a hatalmas fejét, látszólag gondolkodva nézett rám. Akkor, és ott, majdnem bepisiltem a félelemtől.
- Idióta... - sziszegte Kylie, majd támadásra készítette Rickyt. - Mordulj, La Pantera! - kiáltotta, mire az aranyló kaszája lángokba borult. Azt a technikát alkalmazta, amit a Rico elleni harcában is. Mire a kasza lángja elérte a markolatot, Kylie a lidérc felé hajította a ferrumját, leszakítva ezzel az egyik karját.
- Sikerült! - kiáltott fel  boldogan, majd amikor Ricky egy bumeránghoz hasonlóan visszatért a kezébe, megragadta a karom, és rohanni kezdett. - Futás innen, futás innen, futás innen!
- Nocsak, mertem remélni, hogy nem tapasztalatlan takonyként fogsz viselkedni, de azért akkora dobásra nem számítottam! - ismerte be Tomone, mikor odaértünk hozzájuk.
- Köszi - vigyorgott az arany kasza gazdája. - Azonban ennek a technikának egy átlag lidérccel végeznie kellett volna, ez pedig csak a kezétől búcsúzott el... mi a franc ez a lény!?
- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Tomone.
- Miért nem engeded ki az erőd? - vetette fel Rico, miközben a vérző homlokát törölgette.
- Az túl veszélyes - hunyta le a szemét Tomone titokzatosan. - Félő, hogy veletek is végeznék!
- Igaz - sóhajtott a szőke, majd magabiztosan ránk nézett. - Megpróbálom levágni a lábát. Ha nem lesz lába, nem tud majd mozogni, így könnyeb lesz végezni vele!
- Milyen kis agyas lett valaki - jegyezte meg gúnyosan Kylie, mire szőke kinyújtotta a nyelvét, majd elindult a lidérc felé.
- Urald a sötétséget, La Morte! - üvöltötte Rico, miközben a hatalmas, fekete kaszáját lángok lepték el. Azonban a támadása nem éppen úgy sült el, ahogy tervezte. A lidérc hatalmasra tátotta a száját, és megpróbálta elnyelni a kaszát.
- Vissza! - utasította Rico még épp időben a ferrumját, ami visszarepült a kezébe, szerencsére sértetlenül. - Senki nem szólt, hogy ez ilyet is tud!
- Szerinted mi tudtuk, nagyokos? - dobbantott idegesen Tomone.
Rico már vette a levegőt, hogy valami frappáns beszólással visszavágjon, ámde hirtelen felcsendült egy hátborzongató, ismerős nevetés.
Egy magas nő közeledett felénk, vörösen izzó szempárral, oldalán egy karikával.
- Amy... - sziszegte gyűlölettel telve Rico.
- Ó, látom nem örülsz nekem, szépfiú! - bigyesztette le fekete ajkait a démon. - Milyen kár, pedig játszani szerettem volna veled!
- Nem volt elég neked a múltkori, igaz? - kérdezte Rico, idegességében remegve. - Szeretnéd, hogy megint megtapossalak!?
- Nekem nem lenne ekkora szám a helyedben, tudod a kis barátom nem szereti tétlenül nézni, ha csúnyán bánnak velem! - mutatott a háta mögött magasodó lidércre.
- Te... - kezdte döbbenten Rico, mikor Amy hirtelen feléhajította a karikáját, sebet ejtve a hasán. Ilyen gyorsan még a ferrumja sem tudta kivédeni a támadást.
A földön fekve, halkan nyöszörögve szorította a vágást, tenyerén végigfolyt a saját vére. Éreztem, hogy megint szédülök. Szinte már sírva pillantottam Kyliera.
- Ne, ne merészeld! - kiabált rám, miközben figyelmeztetően feltartotta az ujját. - Meg ne próbálj elájulni!
- Nem szándékozom, de...
- Nincs de! - kiabált rám, majd eltakarta a szemem a kezével.
- Szóval te irányítod a lidércet, te kis kígyó!? - fújt a szőke a démonra, miközben nagy nehezen felállt.
- Úgy bizony, és tudod, akár a legjobb barátoknak, közös a célunk... - mondta vérfagyasztó mosollyal az arcán. - ... megölni titeket!
- Legjobb barátok? - röhögött Rico. - Hiszen oda sem figyelsz rá!
Amy először nem értette, aztán amikor megfordult, világossá vált számára a dolog. Ugyanis amíg a démon Ricoval volt elfoglalva, addig Tomone és Kylie sikeresen leválasztották a lidérc egyik lábát.
- Vonyíts, La Lobo! - kiáltotta Tomone, miközben kék fénnyel izzó katanájával megfosztotta a lidércet a másik kezétől is.
Amy torkát dühödt üvöltés hagyta el, majd megindult a "barátja" felé, már mit sem törődve Ricoval.
- Jól vagy? - guggoltam le hozzá, minden félelmemet félretéve a vértől.
- Túlélem, de inkább ne nézz ide! - kuncogott, mintha nem fájna semmije.
Már éppen mondani akartam valamit, amikor Kylie hangos sikoltása félbeszakított. Ricoval egyszerre kaptuk fel ijedten a fejünket.
Tomone szinte már eszméletlenül feküdt a földön, Amy őt is a hasán találta el, viszont őt mélyebben megvágta. Próbált felálni, de nem tudott, minden tagja remegett a fájdalomtól.
Kylie szintén vízszintesbe került, halkan sírt a földön, a kis Ricky pedig rajta feküdt, mintha csak pajzsként próbálna szolgálni. Apró teste tele volt karcolásokkal.
- A testeddel véded az anyukádat? De édes! - biccentette oldalra a fejét gúnyosan vigyorogva Amy. - Akkor te is meghalsz vele együtt! - üvöltött a fiúra, majd felemelte.
Rico azonnal támadni akart, de nekem sokkal jobb ötletem támadt. Felvázoltam a szőkeségnek a tervem, aki szinte rögtön beleegyezett. Megbújtunk az egyik bokorban, onnan vártuk a megfelelő pillanatot.
Amy ördögi vigyorral az arcán tartotta maga előtt Rickyt.
- Félsz tőlem? - kacagott gonoszan.
- Tőled? - vigyorgott Ricky magabiztosan, aki ilyenkor hasonlított a legjobban édesapjára. - Tőled miért is kéne félnem?
Amy bedühödött, egyre erősebben szorította a fiút. 
- Még most sem félsz, te kis...!? - üvöltötte  a démon, miközben tágra nyílt szemekkel bámult Ricora.
A kis szőke ekkor hangosan felnevetett, majd vett egy mély levegőt, és lazán arcon köpte a démont.

Hatalmas rossz szokásomtól szabadultam meg a kedvetekért, szóval: All hail the Queen! (me)
Nem, nem csak viccelek, éppen ideje volt már elhagynom azokat a pontokat. Fájdalmas szakítás volt, de remélem megérte. :< Nos, hogy tetszett ez a rész? :3

( 88 megtekintés )

Szólj hozzá:

Lexicica 2017. 08. 15. 9:06  
Nagyon tetszik! Amúgy, ez hány részes lesz?

Mókuskám
 
2017. 08. 12. 20:26  
Ja. És hát mindenkinek más tetszik, más az ízlése. De szerintem jó rész lett

Betti:3
 
2017. 08. 12. 8:25  
Nem pontozta le senki, a négy pont nem lepotozás! Az még jó!

Fantáziai 2017. 08. 12. 7:14  
Ez is igaz... meg kell találni a híres arany középutat

Mademoiselle 2017. 08. 11. 22:26  
Ha rövidet hozok, akkor meg az a bajuk. :'D

Fantáziai 2017. 08. 11. 21:44  
Biztos a hosszú rész teszi. Ha nem, nem tudom :/
Ell

Mademoiselle 2017. 08. 11. 20:48  
Aki lepontozott, elmondaná, miért?

Fantáziai 2017. 08. 11. 9:12  
Mademoiselle: ugyan, nincs mit köszönni
Betti:3, na igen, ezt tanusítom

Betti:3
 
2017. 08. 11. 6:19  
Örülök, hogy pontmentes részt hoztál, mert már rám is átragadt. Pontot tettem a történetem címe után.

Mademoiselle 2017. 08. 10. 23:00  
Fantáziai: Nagyon szépen köszönöm, hogy beraktad! <3
Gazni: Köszönöm :3

gazni 2017. 08. 10. 22:41  
Tetszett, mint mindig. Nagyon izgi volt. *-*

Fantáziai 2017. 08. 10. 22:33  
Jó rész volt, csak már olyan hosszú, hogy azon kellett filóznom ez még belefér e az 50 egész soros terjedelembe


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat