Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Rex Cryptae)

24 óra azokkal, akik voltunk
Megosztás: f

24 óra azokkal, akik voltunk

 
Az emlékek lassan eggyé váltnak a fekete tengerrel és újra hideg lesz, mint azelőtt. Noel hasfalához szorul a hideg jégtábla és tüdejében a vizet most levegő váltja. Szájából még mindig szivárog a vér. Ám látása még nem teljesen tiszta, csak a hangok élesek és fülsértőek, teljesen elzsibbadt mindene. Olyan mintha egy gyönyörű alomból ébresztették volna.

-Noel! Noel! – hall egy ismerős hangot, de alig képes felfogni honnan jön.

Jonathan a földre fekteti a társát és lehajol hozzá. Arca szinte tiszta vér, pedig ez csak egy elpattanó ér műve lehetett. Azonnal megszabadul kabátjától és Noelre teríti, majd felsegíti a vörös hajút és az egyik kezét átrakja a válla fölött, így támaszt nyújtva neki. Elindulnak.

A fejében csak egy mondat visszhangzik. „ Nem veszíthetem el... Nem veszíthetem el!"

Túl sok lenne, elveszteni egy társat, túl nehéz lenne látni a halálát és, ami a legrosszabb lenne egyedül lenni újra, s elviselni mindezt. Ezt a kegyetlen világot, melyet kénytelenek otthonuknak hívni.

Jonathan elő veszi a fegyverét és elindul a part fele, ahol hatalmas épületek nőttek az égig, magával húzva félig eszméletlen, vérző társát.

Nem veszíthetem el!

                                                    XXX


Az emberek kötődnek másokhoz, ilyen az emberi természet. Keresik a társaságot, a tömeget. Ez jelenti számukra a biztonságot. Viszont van egy határ, ha azt átlépik, akkor már az életük is rábíznák a másikra, meghalnának egymásért. Ez a kötelék a legritkább mind közül és a legszélsőségesebb.

A tűz csendesen ropog, lángja már kilométerekről észrevehető ebben a szürke világban. A városban még csend sincsen, de ez a tűzgyújtót cseppet sem izgatja. Valami fontosabb dologra figyel. Számára fontosabb dologra.

Megmarkol egy kevés havat és egy üres konzerves dobozba tömi, majd a tűz felé helyezi és vár. Közben türelmetlenül dobol lábával. Nézi a fehér anyagot, amint lassan átlátszó vízzé válik. Egy rongy darabot lógat bele, majd feláll és elindul a kis helység egyik sarka fele. Leguggol és óvatosan végighúzza a vizes rongyot a sápadt bőr felületén, majd újra és újra. A vér feloldódik a forró víz hatására így a rongy veszi fel azt a bizonyos vörös színt. Noel arca már nem véres.

Jonathan leül a vörös hajú elé és figyeli. Megfigyeli vonásait, szeplős arcát, élénkvörös fürtjeit, kék szemét és a kötést a másik oldalon. Szinte mindene vizes, koszos és véres. Arca beesett, de mindezek ellenére Jonathan- t az otthon, biztonságféle dolog foglya el ahányszor csak ránéz. Szívszorító mégis, tökéletes ez.

Noel már eszméleténél van, de nem szól az őt bámulóhoz, inkább csak maga is tanulmányozza a másikat. Lüktet mindene, de valamiféle oknál fogva Jonathan erről is el tudja vonni a figyelmét. Alig érzi azt a csípő, jeges érzést.

A kék hajú, csak egy pulóverben ül Noel előtt, kabátja még mindig a társán van, de nem is igazán érdekli. Csak tovább akarja érezni azt, ami most eltölti egy érzéshez hasonló dolog, ahogy nézi a másik férfit. Talán kabátja helyett is elég melegséggel tölti ez el.

-Köszönöm. – motyogja Noel és jobban összehúzza magát.

-Nincs mit. – rázza meg fejét Jonathan kellemetlenül, kizökkenve az előbbiekből.

Újra csend fészkeli be magát közéjük és hideg gondolatok.

Egy ideig kerülik egymás tekintetét, de végül Noel veszi a bátorságot és felemeli a tekintetét. A hideg víz fojtogató érzése fogja el és, ami ez után történt.

Igaz hála.

Ez az, amit most érez, ami átjárja és jólesőn borzong bele. Jonathan iránt érzett érzelmei egyre nagyobb értékűek, ami talán nem feltétlenül előnyös. Noel számára azonban egyenlőre csak ijesztő ez a sok újra felszínre törő érzelem és kissé kényelmetlen.

                                                          XXX


Jonathan a már kialudt tűzrakó helyet figyeli és a rávetülő Hold fényét, ami átjutott a felhőburkon. Mélyet szippant a csípős, vérszagú levegőből és a tekintetét át vezeti az szoba túloldalára.

- Gondolkoztál már? – suttogja még hallhatóan a fagyos levegőbe, így a szavai fehér gomolyaggá vállnak.

- Min? – kérdezi a sötétségbe burkolózott Noel.

- Hogy mi lenne, ha véget vetnél ennek? – hangja mintha megremegne.

Noel még néma, talán nem megrémült. Borzongás járja át a halálra gondolva, nem akar olyan lenni, mint a többi ember, akik ebbe az egyetlen biztos dologba menekültek, az egyetlen biztos dologba ezen a világon. A halálba.

- Még tartozom... sokkal több az adósságom, mint halál. Addig engem nem ásnak a hó alá, míg ezt be nem fejeztem, még meg nem élem ezen a Földön a nekem kiszabott életem. Ami most nagyobb szenvedés, mint a halál. - válaszolja Noel és szaggatottan kifújja a levegőt.

A vörös hajú férfi óvatosan bólint, majd lehajtja a fejét.

Néha rendkívül nehéz ezt a „játékot" játszani és, ami a legnehezebb játékszabály, az a MARADJ ÉLETBEN.



( 41 megtekintés )

Szólj hozzá:

hubertó2015 2017. 05. 17. 10:24  
Annyira imádooom ~ Várom a folytatást s olyan csodálatosan fogalmazol *-*

Mincsi2002
 
2017. 05. 12. 21:19  
Köszönöm és amilyen gyorsan csak tudom hozom a következőt.

BlingBling
 
2017. 05. 12. 21:11  
Annyira imádom, mondtam már? QwQ Annyira örülök, hogy Jonathan kimentette Noelt, és hogy lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz, még ha egy ilyen világban nem is szabadna nagyon kötődniük, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap - vagy akár a következő fél óra. Tetszett, folytatást, amilyen hamar csak tudsz ^^


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat