 Mindig is cicát akartam magamnak, egy saját cicát. Az volt az egyetlen egy baj, hogy akkor még a szüleim túl kicsinek tartottak. 10 éves koromig könyörögtem, utána már nem kellett. Ugyan is: kaptam egy cicát! Annyira örültem neki! Fehér lány cica volt, fekete, hatalmas szemekkel. Amikor hozzám került, még kiscica volt. Hosszú volt a szőre. Olyan volt, mint egy gombóc, ezért neveztem el Gombócnak. Igaz, kiscicaként sokkal jobban hasonlított egy gombócra, mint felnőtt korában, de nem neveztem át. Nagyon kedves cica volt. Imádta amikor kefélgettem egy kefével. Ő nem félt a víztől, mint a legtöbb cica. Amikor esett az eső, kiült a kertbe. Kóborlásai során minden pocsolyába belement. Amikor hazajött a kóborlásról, néha szinte fekete foltjai lettek a hófehér bundáján, annyira összepiszkolta magát. Télen, amikor esett a hó, kergette a hulló hópelyheket. Olyan aranyos volt! Mindig velem aludt az ágyon. Amikor drónt kaptam és reptettem, ő mindig el akarta kapni, ugrált a drón felé, futott utána és olyan vicces volt! Nagyon szép idők voltak. Gombóc lassan megöregedett. Gombócot egyszer az állatorvoshoz vittük, hogy oltást kapjon. Néha az oltás mellé vizsgálatot is kérünk, hogy megtudjuk, egészséges e. Ez is egy olyan volt. Az orvos a vizsgálat után szomorú hírt közölt velük: Gombóc rákos. És már nem lehetett megmenteni, el kellett altatni. Elaltatták drága Gombáckámat. Nagyon sírtam miatta. Nagyon szomorú voltam. Néha még most is szomorkodom miatta. Amikor ezt írtam, akkor nem csak szomorkodtam, sírtam érte.
Drága Gombóckám, sosem felejtelek el! Nagyon hiányzol! Nyugodj békében!
( 518 megtekintés )
|
