Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Rex Cryptae)

Albus P. Potter a Roxfortban
Megosztás: f

Albus P. Potter a Roxfortban

A mozdony lassan elindult. Albus egészen addig nézte a szüleit és a húgát a hatalmas ablakból, amíg a Roxfort Expressz ki nem gördült a pályaudvarról. Akkor elindult hátrafelé a vonatfolyosón, hogy keressen magának egy üres kupét.
  A meglehetősen nehéz utazóládájával és a kalitkával a kezében azonban korántsem volt olyan könnyű a zsúfolt mozdonyon való előrehaladás. Albusnak ráadásul csalódnia is kellett: mindegyik fülke foglalt volt. A bátyjához és a barátaihoz semmi kedve nem volt beülni, James úgyis csak piszkálta volna, hogy mardekáros lesz.
Végül megunta a fel-alá járkálást a folyosón, és elhatározta, hogy beül a legelső kupéba, ahol talál helyet. Legnagyobb meglepetésére Scorpius Malfoyjal találta magát szemben abban a bizonyos „legelső” fülkében, ahová bemenni készült. A sápadt arcú fiú egyedül üldögélt, elmélázva bámulta a mellettük elsuhanó tájat a vonat hatalmas ablakán keresztül.
  Albus ügyetlenül próbálta elhúzni a fülkeajtót egyik kezében az utazóládájával, a másikban pedig a kalitkával.
- Leülhetek? – kérdezte tétován, amikor sikerült bepréselődnie a kupéba. – Minden fülke tele van.
  Scorpius néhány másodpercig meredten nézett rá, majd lassan bólintott, és újra az ablak felé fordult. Albusnak nagy nehezen, többszöri próbálkozás után sikerült feltennie a poggyásztartóra a csomagjait. Leült Scorpiussal szemben. Nem akart tiszteletlennek tűnni azzal, hogy folyamatosan bámulja a fiút, ezért épp csak vetett rá egy gyors pillantást, majd ő is kinézett az ablakon. Időközben a vonat kiért Londonból. A mugli városok eltűntek, helyüket tágas mezők vették át, néhol legelésző juhcsordákat és lovakat is lehetett látni.
- Albus Perselus Potter vagyok – mondta hirtelen Albus. Fogalma sem volt róla, hogy miért mutatkozott be. Talán csak azért, hogy megtörje a hosszú percek óta rájuk boruló kínos csöndet, talán csak barátkozni szeretett volna. Mindenestre, ha mást nem is, de legalább annyit elért vele, hogy Scorpius felé fordult. Sápadt, beesett arca volt, szürke szemekkel és tejfölszőke hajjal.
- Scorpius Malfoy – A fiú egyenesen Albus szemébe nézett. Néhány másodpercig állták egymás tekintetét, azután mindketten elfordultak.
- Neked nincsen testvéred, ugye? Milyen érzés egykének lenni? – Mire észbe kapott, a kérdés már kibukott Albusból.
  Természetesen meg sem fordult a fejében, hogy testvérek nélkül jobb lenne neki, de azért azt hozzá kell tenni, hogy gyakran elgondolkodott azon, vajon milyen lenne, ha nem kéne James undok megjegyzéseit hallgatnia minden nap.
- Nincsen – A tejfölszőke hajú fiú ránézett Albusra. – De neked van, kettő is, igaz? Láttalak titeket a pályaudvaron.
- James és Lily – Albus bólintott. – James most lesz másodéves a Roxfortban, viszont Lily még csak két év múlva járhat majd ide.
- Akkor hogyhogy nem a bátyáddal ülsz egy fülkében?
- James a barátaival van együtt, nem hiszem, hogy szívesen látnának – Abus elhúzta a száját. - Meg egyébként sincs kedvem odamenni hozzájuk. James folyton csak piszkál.
- Igen? – Scorpius szája enyhe mosolyra húzódott.
- Legutóbb például azzal szekált, hogy mardekáros leszek. Ne értsd félre, semmi bajom a Mardekárral, csak…
- Az emberek többnyire félnek a Mardekártól, mivel onnan került ki a legtöbb sötét varázsló Voldemort idején. Pedig ugyanolyan ház, mint a többi. Egyébként a többi házból is voltak halálfalók, például…
- Például Peter Pettigrew griffendéles volt – szólt közbe Albus. – Tudom. Csak az a baj, hogy James örökre piszkálni fog, ha nem a Griffendélbe kerülök.
- Szerintem nem az alapján kéne elkötelezned magad egy ház mellett, hogy mit fog csinálni a bátyád, ha nem oda kerülsz. Ilyen esetben lehet, hogy olyan házba oszt be a süveg, ami egyáltalán nem neked való.
  Albus ránézett Scorpiusra. Ez neki eddig eszébe sem jutott. Ebben az esetben még az is lehetséges, hogy tényleg mardekáros lesz.
- Szerinted te melyik házba fogsz kerülni? – váltott témát Albus.
- Anya és apa is a Mardekárban voltak, de a Griffendél sem lehet olyan rossz – vonta meg a vállát Scorpius. – Akkor, gondolom, te nem szeretnél mardekáros lenni – nézett Albusra.
- Nálunk eddig mindenki griffendéles volt a családban, és nem szeretnék kilógni a sorból, de… - Albus tétovázott. – De úgy gondolom, hogy mindegyik háznak megvan a maga előnye.
  A fiúk egy ideig szótlanul bámultak ki az ablakon. Időközben a táj kezdett bealkonyodni. Az ég halványkékből sötétvörösre váltott, messze a távolban csipkézett hegycsúcsokat és fenyőerdők körvonalát lehetett kivenni. A látvány egyre vadabb arculatot öltött, ahogy közeledtek a kastélyhoz.
- Öt perc múlva megérkezünk a Roxfortba – búgott fel egy hang a vonat fülkéiben. – A poggyászt kérjük a vonaton hagyni, azt külön szállítjuk át az iskolába.
  Albus szíve vadul kalapálni kezdett. Scorpius és ő is felvették hosszú fekete iskolai talárjukat. A vonat közben egyre jobban lelassított, s végül megállt. A diákok kiözönlöttek a fülkékből, és egymást lökdösve és taszigálva igyekeztek minél hamarabb leszállni a mozdonyról.
  A koromfekete égen megannyi csillag ragyogott. A Roxfort Expressz kéményéből felszálló füst hosszan kanyargott fölfelé a végtelen feketeségben, a diákok lehelete hatalmas párafelhőbe burkolta a peronon álldogálókat. Albus vacogva állt meg Scorpius mellett. Az elsősök ösztönösen egy csoportba verődve várakoztak, míg a felsőbb évesek lökdösődve furakodtak át közöttük, hogy elérjék a thesztrálok húzta hintókat.
- Elsősök! Gyertek ide hozzám! Elsősök! – Hagrid hangja túlszárnyalta a diákok általános hangzavarát.
Hagrid egy sötét erdőn vezette keresztül őket, melynek végén egy nagy tó terült el. A túlparton, egy hatalmas sziklán pedig ott állt a büszke, gyönyörű kastély, megannyi tornyával és fényesen világító ablakával.
  A diákok egy csónakflottában átszelték a tavat, amely egy barlangba vezetett. Hagrid vezetésével a gólyák egy meredek ösvényen felmásztak a kastély melletti füves részre, ahonnan lépcső vezetett a hatalmas fakapuhoz, a Roxfort bejáratához. Hagrid megdöngette a kaput, mire az nyomban kinyílt. A csapat besereglett a kastélyba. Odabent egy magas, sötét hajú, fekete taláros varázsló állt.
- Az elsőévesek, Pattinson professzor úr – szólt Hagrid.
A professzor bólintott, majd egy gyors szemrevételezés után bevezette a diákokat egy szűkös helyiségbe.
- Üdvözlök mindenkit a Roxfortban! Andrew Pattinson professzor vagyok, az iskola igazgatóhelyettese, és egyben átváltoztatástan tanára is. A hagyományos évnyitó ünnepség nemsokára kezdetét veszi, de először beosztjuk magukat különböző házakba: a Hugrabugba, a Hollóhátba, a Griffendélbe, és a Mardekárba – mondta Pattinson professzor.
  Mondandója végeztével a varázsló bevezette a diákokat a nagyterembe, ahol a felsőbb évesek már izgatottan várták a beosztást. Minden szempár rájuk szegeződött, ahogy beléptek a helyiségbe.
  A termet megannyi lebegő gyertya világította meg. Jobb oldalt, négy hosszú asztalnál ültek a diákok, bal oldalt pedig a tanári asztal kapott helyet. Középen, szemben az egyes oszlopban várakozó elsősökkel egy szék állt, rajta pedig egy régi, kopott süveg. A Teszlek Süveg. Pattinson professzor, egy hosszú listával a kezében odalépett a süveg mellé, és sorolni kezdte a diákok neveit.
  Albus gyomra összeszorult az igalomtól, meg egy kicsit a félelemtől is. Most végre megtudhatja majd, amire annyira várt már, és amitől annyira tartott is: hogy melyik házba osztja majd be a süveg.
- Malfoy, Scorpius! – mondta hirtelen Pattinson professzor. Albus megrázkódott; mintha egy vödör hideg vízzel borították volna le.
  Scorpius leült a székre. A süveg néhány másodpercig gondolkodott, azután hangosan felkiáltott:
- MARDEKÁR!
  Scorpius elsétált Albus mellett a Mardekár asztalához, amely a bal szélső volt, közben pedig biztatóan rámosolygott. Albus is megpróbálkozott egy halvány mosollyal, de csak egy grimaszra futotta.
- Potter, Albus!
  Albus úgy érezte, mintha kocsonyából lenne a lába. Lehuppant a székre, Pattinson professzor pedig a fejére tette a süveget, ami azon nyomban a homlokába csúszott.
- Hmm… érdekes, nagyon érdekes… - hallott egy vékony, dallamos hangot a fejében. – Esze van, az biztos, bátorságból sincs kevés… sőt, elég ravasznak is tűnsz nekem. Nos, mit gondolsz, a Mardekár megfelel?
  Albus nyelt egyet, de eszébe jutott, mit mondott neki az apja a King’s Cross-on. Egyikük mardekáros volt, és a legbátrabb ember, akit valaha ismertem. Ha a Teszlek Süveg úgy gondolja, hogy a Mardekár a neki való ház, ám legyen.
- Akkor legyen a… MARDEKÁR!
  Albus átsétált a termen, majd a bal szélső asztalnál lehuppant Scorpius mellé. A két fiú egymásra vigyorgott. Albus már egyáltalán nem bánta, hogy a Mardekárba osztották be, sőt, úgy gondolta, hogy egy izgalmas tanév áll előtte, főleg így, hogy mardekáros lett.

( 300 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2017. 01. 10. 17:45  
Nagyon jó muszáj folytatni!

Misaki *w*
 
2016. 11. 05. 18:45  
Kezd érdekesebb lenni~

  - megszűnt felhasználó - 2016. 11. 01. 16:04  
A nyolcadik részben, ami mellesleg egy színázi próba szövegkönyve, tényleg barátok lesznek.

Randy 2016. 10. 30. 16:58  
Ha a környezetet úgyis ismeri mindenki, miért nem azt írtad le, milyen érzéseket, asszociációkat keltett a szereplődben, amit látott? Gondolom, otthon már rengeteget hallott róla, de most a saját szemével is meggyőződhetett az egészről.
Az tetszett, hogy baráti viszonyba hoztad Scorpiusszal, jó kis családi bonyodalmak lehetnek belőle. =)


 
  CicaNevelde  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat